Ma már négy hát után máshol találták meg(?) a problémámat.

Kórházi gondolatok

   Négy óra tizenhét perc, már kinyitottam a szemem.  A  folyosóról  beszűrődő fény bevilágítja a három ágyas szobát, már azért is, mert az ajtó tárva nyitva áll. A fénnyel  együtt tolong be a hideg levegő. A folyosóra leselkedő ajtó tátongva nyeli a februári  széllel  a hideget.

   Három ágy, hófehérbe öltöztetve. Mindegyikből a fémtartó mered kétágú  gereblyeként  a plafon felé, amiről plasztik- vagy üvegedényből  egy kis csövön keresztül ereinkbe csöpög a folyadék. Kinek több, kinek kevesebb jut, és örül: nem vele robogott csörömpölve, sípolva az ágy négy kereke, mert azon az ágyon a takaró már szótalan, nem lélegzik, csak előtte zsivaj, léptek rohanása, orvost, nővér, orvost ide visszhangzott a légben. Ilyenkor megdermed mindegyik szoba, és szörnyedve keresi tekintet a tekintetet. Az arcizmok megfeszülnek. Amikor az éjszakában nem egyszer szaladt csörömpölve, szirénázva, csattogva a négy kerék a mozdulatlansággal  a fürdőszobába, aminek ajtaját ideiglenesen lezárták egy szalaggal. Mindenki tudta: belépni tilos.

Azóta a kézmosóból mosakodok tetőtől talpig. Segít a nedves, illatos zsebkendő. Lábam beleemelem a kézmosóba, hátam a szekrénynek vetem, biztos, ami biztos, így kevesebb eséllyel esek el. Vizitre igyekszem eltüntetni magamról az izzadtság szagát.

Kezelőorvosom nyugodt, mély hangú, lénye biztató, bár amit mond, olyan kevés, hogy semmivel sem vagyok okosabb, mint két héttel  ezelőtt.

Reggel öt és hat óra között, ismét jött a fájdalom, szédülés, rosszullét.

A két ágy ébren volt, de hallgatott. Előzőleg pár szót váltottunk. Szerettem volna felkelni, de nem engedelmeskedett akaratomnak a testem. Halkan, közöltem, kértem a segítséget: rosszul vagyok.

-          Mi történt? Mi van? – szólalt az egyik ágy.

-          Rosszul vagyok – mondtam mindinkább a lét és az ájulás között.

-          Mi történt, mit szeretne ? – szólt az egyik ágy nyikorogva.

Összeszedtem minden erőmet, az idegeim a plafonon táncoltak, és utolsó erőmmel torkom szakadtából  üvöltöttem: f…t, és az ágy magába ölelt.

-          Nyissa ki a szemét! Lát engem? – szólt egy hang. Az EKG már dolgozott.

-          Az orvosom később azt mondta: ezt is kivizsgáljuk.

Másnap a szomszéd szobából egy férfi megállt az ajtóban, rám nézett, és csak annyit mondott:”Azt hittük” – ezután kezét mellmagasságba emelve, ujjait kiegyenesítve vízszintes vonalat mutatott.

-          Én nem – feleltem és elmosolyodtam.

Magamban azért abban reménykedtem, csak megtalálják, mi a fityfene bújt belém.