nyám megdagasztotta a kovászt a fateknőben, mint minden második héten, s annyit, amennyiből két, ötkilós kenyér, cipó és két-három lángos kitelik. Letakarta a keleszteni félretett tésztát, a kemencébe készült begyújtani, amikor elővették a szülőfájások.

Apám aznap még hajnalban kiment a szőlőnkbe, horolni. Fent, a parton huzigálta a horolókapát, nem túl messze a háztól, de hiába kiabálnának neki, nem hallja. Mikor bejött, megreggelizni, akkor tudta meg: útban a fia!  Merthogy fiú leszek, ebben biztos volt, lépten-nyomon hangoztatta.

Örömében-izgalmában reggelizés helyett sietett a Bezzeg-dűlőre, Nagy nénihez. Mondja neki:

-Jöjjön át, mama! Fejezze be a kenyérsütést, mert Bösi (a zs-t nem tudta kiejteni) rosszul van, jön a baba!

Nagy néni átjött hozzánk, apám pedig ment tovább a Jeges-dűlőbe, a bábáért.

Puskás néni a mai Béke utcában lakott. Apám érkeztekor éppen átmenőben a közelében lakó Bajárékhoz; Pista bácsiéknál a Jani gyerek iparkodott napvilágra. A külső idő szerint megelőztem, de ha jól sejtem, az élet furcsa verseny, azt hiszem, az utolsónak „beérkezők” nyernek? (Ha ugyan s mit?)

Nem siettem. Szegény anyám kínjairól nem beszélve, ingázhatott a bába a Bajár-Dudás házak között, mire huszonhárom óra harminckor megláttam a – petróleumlámpa-világot.

Fél óra volt még május 19-éből.

Anno 1949.

Kiderült rögtön, a világ összes nyelvén tudok!

Sírni.

Apám, szegény, perforált dobhártyákkal, nem hallhatta bömbölésem, de amúgy teljes volt apai öröme. Boldog gyengédséggel ölelt magához, gyönyörködött bennem, puszilgatott.

Apám fürdetett meg először, a fateknő mai napig megvan.

Anyám Szolnokról hozott ruhaanyagot, ebből készített Horváth Annus néni pólyát, és a születésemet követő napon áthozta. Apám boldogan eldicsekedett neki: Sanyikám az éjjel született, de már kitűnően tornászik!

A közvetlenül érintő élet ellen kézzel-lábbal-hanggal tiltakoztam, ugyanakkor ötvenegy cm-el, háromezer ötszáz grammal vártam a szeretetre, ami akkor tisztába tételt, mellre vételt, anyatejet és hosszú alvásokat jelentett.

Nyugodt, kedves, sokat alvó babám voltál – jegyezte meg többször anyám.

Nem szégyelltem Annus néni előtt pucérságomat, mégis bepólyált apám és átvitt Riskó bácsi kocsmájába, megmutatni.

Félnapos gyerek – kocsmában! Nem hiába vagyok tüzes lelkű, barátságos és végtelenül szeretetre méltó!

Az egyik borszagú asztalon kibontották pólyám – ismét csak tiltakoztam a magam módján, ez azonban senkit nem hatott meg. Életre való! – gondolhatták a körbeállók. Apám nevetve jósolt nekik:

-Meglátjátok, kitűnő futballista lesz a fiam!

(Ebben tévedett. Igaz, hosszú évekig fociztam – egy időben leigazoltan az Siketek Sport Clubban -, szerettem, szeretem játszani, nézni is. Ahol nem feltétlenül szükséges a hallás, így a futballmeccsek és ezek közvetítései teljes értékű élményt – nyújtanának, ha úgy produkálnának az aranylábú fiúk, mint hajdanában Puskás Öcsiék!)