Negyedikes elemista korunkban Straub tanító bácsi vezette az osztályunkat. Kovács tanító bácsi után, aki igazgató lett, harmadikban egy másik tanító bácsink volt, akinek úgy megkeserítettük az életét, ahogyan csak tudtuk. Straubot hamar elfogadtuk, mert a módszere hasonló volt Kovács tanító bácsiéhoz. A második félévben nem ő jött be az osztályba, hanem egy tanító néni.Mérgesek lettünk. Nekünk adják vissza a mi tanító bácsinkat. Összedugtuk a fejünket, hogy mit tegyünk. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy elűzzük a tanító nénit. Tél volt. A pozdorja kályha már nagyban melegített mire mi megérkeztünk az iskolába, Elhatároztuk, hogy tüsszögtető port - őrölt borsot - teszünk a kályhára, meg gumit, a tanító néni pálcájának a végébe fokhagymát dugunk, a székébe meg gombostűt helyezünk el. Olyan rettenetes bűzt csináltunk másnap reggel, hogy nem lehetett bent maradni a tanteremben. Persze a tanító néni elhívta az igazgatót. Először is azt mondta, hogy szégyent hoztunk már megint a fejére. Kérdezte, hogy ki tette ezt a szörnyűséget. Persze hallgatott az egész osztály. Fogta  szeretett tanító bácsink a pálcát, és Keszeg öcsinek a fenekére hajított vele párat, aki elkezdte kiabálni, hogy Jutka is, meg Radmila is volt, nem csak ő. Mi nem kaptunk a fenekünkre, de tudom, hogy olyanokat mondott, amiért égtünk a szégyentől, mint a rongy. A tanító néni meg továbbra is maradt.

Mi meg még mindég nem nyugodtunk meg. Úgy gondoltuk, ha minket nem hallgatott meg az igazgató bácsi, majd a szüleinket meghallgatja. Fogtunk egy irkalapot, arra ráírtuk, hogy adják vissza a tanító bácsinkat. Az anyám vonakodva, de aláírta, Babus anyukája is, utána a többi szülő is aláírt. Mi úgy véltük, hogy kevés az aláírás csak a szüleinktől, ezért kimentünk a piacra, és boldog, boldogtalannal aláírattunk. Az egyikünknek az apukája a községházán dolgozott, és mi nagy boldogan bevittük az aláírásos papírjainkat, és átadtuk neki, hogy adja oda annak, akinek kell. Soha választ nem kaptunk, pedig nagyon vártuk, mi lesz az aláírásgyűjtés után. Nem lett semmi.

Ekkor csalódtam először a felnőttekben.