Abubu. Remelem - majdnem biztos - hogy az evolucionak egyazon mestermuverol beszelunk. Vegulis altalanosiskolank
utolso negy evet ugyanabban az intezmenyben rottuk le. O nem az egyetlen fiatal tanarno volt,
de foltetlen az egyetlen, akinek emleket meg ma is - venfaszkent is (rolad nem is beszelve) - ugy orzom,
mintha az enyem lenne. Rola neveztek el a ma is legelterjedtebben hasznalt
mertekegyseg szisztemat ( SI ), csakhogy azonositsuk a dolgokat.
Meg tan annyit - nehogy az SZSZ nagybecsu olvasoi azthiggyek, hogy valami otromba tehenrol van szo,
aki terpeszben leul szembe 40 gyerekkel - hogy minden (melysegeket feltaro) mozdulata olyan termeszetes
elgancia gyakorlat volt, hogy aki szemtanu volt, siman elhihette, hogy itt minden
veletlenul tortenik, amirol (remelem) szo sem volt.
Mindennek kb 144 eve, es mi rola beszelunk. Erted a jelentoseget..?

ps: ha hozzatok csak helyettesiteni jart, akkor ugy nez ki, hogy szomoru gyerekkorod volt...

 

tisztán (tiszta szívvel!) emléxem az alábbiakban említett tanár-női-nemnek reprezentatív képviselőjére, habár a mi osztályunkba csak helyettesíteni jött be néha, de alig vártuk (mi, fiúk); mindig: ahogy beírta a naplót, rögtön föl is ült a középső padsor első padjára; és sose hordott nagrágot; mi is szerettük őt; ő is szeretett minket; és a "szemléltetés" volt a kedvenc módszere; előre tudtuk, mikor jön helyettesíteni; és a középső padsor első padját egyből szabadon hagytuk; ahova ő egyből felült; és kellő empátiával tárta szét combjait, imádtuk őt; mert minden fiúnak hagyott "bepillantást" a női test felépítésének mélységeit illetően, elvégre biológia szakos tanárnő volt!; én is mindig szeretettel gondolok rá!

Persze nem azert jottunk ossze ilyen szep szammal, hogy minden balhet raverjunk
a papokra, vagy igen..? Mert ahogy en emlexem az altalanos iskolai evekre,
a diaklanyok csocsoreszese a tanari kar egy reszenek a feledata volt.
Ehhez bamulatos talalekonysaggal otlottek ki kulonfele szintereket,
a kulonfele szertaraktol, a sportszakkorokig, es kozte mindenfele tanulmanyi kirandulas,
uttorotabor, esatobbi.
    Meg kell jegyeznem bar, hogy 5.-ben kaptunk egy vadi uj elovilag tanarnot, (meg tanarkepzo szaga volt)
Olyan gyonyoru volt, hogy Cseh Tamasnak meg Masik Janosnak negy uveg konyak kellett volna,
hogy a szepseg eme magaslata megjelenitesenek a kozelebe juthassanak.
Otole elviseltunk volna mindenfele kiskoru alany ellen elkovetett visszaelest,
de o (kamaszkorunk egyik legnagyobb vesztesege kent) sose tett olyasmit.
    Csak mosolygott rank akkora szemekkel, hogy lattam benne sajat remenytelen pofaturamat,
otthon meg - "kisfiam, ha't ez a kedvenc levesed, mie'rt nem eszel..?" -
es csak azt tudtuk remelni, hogy jovoheten is jon a csutortok,
es a 25-osben majd akkor biztos megint ranknez...
Mostmar tudom persze, hogy nem csak a szemmel erzekelheto "tulajdonsagai"
voltak gyonyoruek, hanem a lelke is. Figyelt rank, ha pampogntunk valamit,
nem a sajat hujesegevel volt eltelve, mint a sok kollegaja. Nagy dolog volt ez azokban az idokben,
amikor legtobb tanar ugy tudta, hogy nincs fontosabb pedagogiai eszkoz, mint a buntetes.
Csodat tett. Majdnem megszerettette velunk az iskolat...

amit persze azóta is rendkívüli módon sajnálsz ugye, katácska, pedig akkoriban még "leánytoll sem pelyhedzett" a lábad közt, amit az akkori "bokros teendőink" során tudtam konstatálni! tudod!, amikor még a hajad (meg a fogad) középen volt elválasztva!; egyébként, hogy tudjad, a "tiszi" azért nem alkalmazta lányokkal szemben kedvenc hitoktatási módszerét, mert inkább a fiúkat szerette! 

Télleg esztet köllött kiáni a fiúknak a hittanórákonn, azé tudom merénis aba a osztájba jártam, de velünk jányokkal nem merte esztet csináni az a álat.

Abububerczy. A pap sztorid nem rossz. Nekem is megvan az utolso hittanora sztorim.
Az SZSZ oregebb olvasoi kozul paran tan emlekeznek, hogy en pogany pap vagyok.
Egy nyari unalomtuladagolasgyakorlaton a III.c-ben (hittan ora) egyszer egy rajzszoget raktam J,P. segge ala, akinek
osszes oltozeke egy szal klasszikus klottgatya volt. Miutan visszatert a plafonrol,
kihuzta a seggebol, es megmutattta a papnak, aki atvette istentol a nagy bunteto szerepet, es ugy pofanvagott,
hogy folboritottam harom tintasuveget. Igazabol nem nehezteltem kulonosen a papra, mert valahol igaza volt,
de ez, meg a hittanorak fortelmes unalma stb-stb eleg volt, hogy bejelentsem otthon, hogy aznap volt
az utolso hittanoram. J.P.-vel a haversagunk is megmaradt, es az ateizmusomat se ez az eset valtotta ki.
Addigra nekem mar nagyon gyanus volt az egesz isten sztori.
Az is igaznak latszik, hogy bizonyos "Kereszteny korokben" vilagszerte divat a pedofilia, bar ennek az aranya
valoszinuleg ugyan az, mint a tarsadalmak tobbi reszeben...
 

Figyelj, abubu! Életednek e kedves kis "intermezzó"-ja miatt nem kellett volna mindjárt ateistának állnod. Mert lehettél volna például jó morfinista, vagy humanista, esetleg egoista, sőt jóskapista, de netán eminens traktorista is!

én például egyet vagyok értve ezzel, nem mintha kisgyermekkoromban nem mentem volna  templomba néhányszor; sőt: gyóntam is!, eközben történt, hogy a gyóntató atya (kispap) megkérdezte tőlem: szoktam-e kislányokkal játszani bokorban!, ezt kérdezte a gyóntatószékben ülve!, szoktam, mondtam, mert tisztában voltam azzal, hogy az embereknek nem szabad hazudniuk a gyóntatószékben (sem), na, és fiúkkal?, érdeklődött tovább az úr szolgája (hoppá!), s akkor kezdett leesni a tantusz, miért tartozik kedvenc „szórakozásai” közé e jóembernek a hittan órákon (iskolában), hogy a fiúk ingjének felső két gombját kigombolja, majd a „mellbimbót” (a hüvelyk és mutatóujjának szorításában) elkezdi csavargatni, nem kis fájdalmat okozva „liblingjeinek” (szerencsére én nem tartoztam közéjük), amitől persze nyöszörögtek a kis  „kuncsaftok”, egyúttal megpróbáltak mosolyogni is, hiszen a hitoktató bácsi is mosolyog, sőt a nyála is (meg még ki tudja, mije!) el-elcsöppen nekije!; na, ma már ezt a kedves kis homosexi-szadomazo-pedofiliát be tudom sorolni a megfelelő helyre, azonban 7-8 éves koromban csak sejtéseim voltak ahhoz, hogy beszüntessem a hittan órákra és templomba járást, s a szüleim mélységesen együtt tudtak velem érteni ebben!; onnantól kezdve a templomokat rendületlenül műemlékként tudom kezelni!; no már most nem tudom, vajon Magnum atyának (mint szakmabélinek) volna-é kedve hozzáfűzni nehány istentelen gondolatot a „tényálláshoz”!?

Do:go:s teologus. Ja. Van ne'ha'ny jo' dolog az e'letben,
e's a templombanemja'ra's alighanem egy azokko:zu:l.
Ezzel persze nem mindenki e'rtene egyet, de "Koma'masszony" valo'szinu"leg...

Magnum atya
 

Perhaps the most lasting pleasure in life is the pleasure of not going to church.

Talán a legtartósabb öröm az életben a templomba nem járás öröme.

(William Inge angol teológus)

könnyes lett a szemem (oly megható!)