"...mint ahogy nem múlhat el a szeretet s nem múlhatnak el azok sem, akiket szeretettem, s akiket az emberi lélek múlhatatlanságában örökké szeretek." / Fekete István/

A feszültség úgy vágott végig rajtam, mint ostorcsapás, kegyetlen égő, izzó fájdalom, lélek-szinten, könnyek nélkül, testem ívbe feszült, lazítani próbáltam, a nyakamban a görcs izzó fájdalom-gombóccá lényegült. Néha nem véd a varázskör, bármit is tehetnék ellene, a rosszat is meg kell élnem, átfolyatom magamon, megpróbálom megszelidíteni, kiengedni. Vörösen izzó félelem-démonok röhögnek a körön kívül, áttörni nem merik, hatékony a varázs, amit körbehúztam. A mai nap vízválasztó, sorsom következő hónapjait fordítja fel, esetleg lefelé, már ez nem rajtam múlik. Közben mélyen, legbelül, a fájdalom szétáramlik, aludni képtelenség, a percmutatót figyelem, hogyan számolja a másodperceket, az idő szétfolyik, tehetetlen vagyok. Vártalak, néztem az éjszakát, számoltam magamban, könyörögtem a telefonnak.. szólaljon már meg. Nem haragszom, mondtam már ezerszer. Csak féltem, és féltelek. Várlak, és a várakozás tehetetlenségében szétszóródó gondolatok néha fájnak, néha segítenek. Néha nem mi irányítjuk sorsunk, napjaink. Talán nem is néha, és nem is az irányíthatatlansággal van gondom, hanem az igéretekkel. Kis és nagy dolgok közt a különbség kvalitatív csupán, a hangod a telefonban megnyugtatott, mit is tehetnék mást, mint várlak szakadatlan, folyamatosan. Majd megnyugszom, ha átölelsz, és beszélsz, és  a szavakat, a hangsúlyt figyelem, és a feszültség izzó fájdalma szétfoszlik, eltűnik, a félelem vörös szeműn izzó démonai elillanak, a biztonságérzetem helyreáll.. siess, kérem a perceket, a másodperceket.. Már nem számít ami elmúlt, hiszen megváltoztatni nem lehet, jóvátenni.. hát ezt nem tudom, a szív fájdalmát nem lehet csak szeretettel, szerelemmel helyrehozni, ebben pedig nincs hiba. " Aki nem képes minden múltat feledve a pillanat küszöbére telepedni, aki nem tud egy ponton- mint a győzelem istennője- szédülés és félelem nélkül megállni, az sosem fogja megtudni mi a boldogság. " -mondja Nitzsche, és én megálltam a pillanat küszöbén félelem és szédülés nélkül..