Sétálok, szinte fürdöm a napsütésben, az ég kékje tisztán, ragyogva mosolyog rám, a város pedig körülölel, befogad. Több, mint húsz éve rovom utcáit, ismerős házait, folyamatosan bámulom, néha megpróbálok a függönyök mögé nézni, elképzelem milyen lehet egy-egy szép házban lakni, beszívom az illatukat, néha együtt lüktetek a várossal, és rácsodálkozom miért is nem engedett el... Hónapokig éreztem a kínzó vágyat, hogy el innen messzire, máshová, éjszakánként hangosan dobogó szívvel markoltam a paplan szélét, hallgattam az éj hangjait, a baglyok huhogását, a fák susogását, aztán Hajnal kilépett színpompával a derengésből, szívem csitult, Hajnal csókot lehelt homlokomra, könnyű mosollyal továbbállt, a város pedig életre kelt. A régi Fő teret látom olykor magam előtt, a város szíve volt, nekem jobban a szívemhez nőtt, élet folyt benne, lüktetés, s ahogy szétfolynak éveim a csillogó ezüst idő-folyóban, úgy változott a város bennem-köröttem, és változtam én magam is.Az új Fő tér csillog, hársfái csendes szomorún idegenül állnak ott, és idegenül bámulják a házakat körben. Nyaranta a szölőkutak vidáman csobognak, nap, hold, farkas, csillag, a város jelképei. A nyári melegben kulturális műsorok szórakoztatják a nagyérdeműt, koncertek, hangversenyek, bornapok, szüret, a hajdani patinás szállóból luxuslakások lettek, mindenhol tataroztak, a Városháza pedig gondoskodón vigyáz az utcasarkon  polgáraira... Szép csendesen sétálok a macskaköveken, az elmúlt éveket keresem, a helyeket ahol kisírtam szemem, hogy lelkem könnyebb legyen, a patakot, amely csendesen tűri a rengeteg belehányt szemetet, és a város szélén köpi csak ki magából és hagyja, hogy a szürkegém a legnagyobb téli hidegben ennivalót keressen a kidobott mosó- és hűtőgép roncsok között..A város pedig magához ölel, titkokat súg, nem ereszt. Titkokat súg a Barátok temploma, benne Szent Rita, hová a magány kínkeserves hosszú óráin át ültem, néztem megadón szelíd, türelmes mosolyát, éreztem magamban a templom csendjét, mikor Endréért szólt a harang, akkor is Ritát kértem, a szentet, legyen szép az álma..Bolyongok az utcákon, lustán keresem a válaszokat a miértekre, és minthogy nem találom egyszerre elengedem magam, a város leszek egy pillanatra, és minthogy a lehetőségeim itt tartanak, elfogadom helyem, érzem a csillogó új ezüst fátyolt, ami átölel, kérem Ritát, a szentet, hogy tiszta szívúű vágyaim leszállhassanak hozzám, és ahogy a munkám során az idősektől rengeteg szeretetet kapok, és igyekszem viszonozni, a világom egyre jobban kitágul, érzem magam, a barátságok szelíden kisérnek, megnyugtatón, meghatón, és hallom a várost lustán fecsegni, körbefonja énem, és én hagyom magam újból és újból, hogy a dolgok megtörténjenek...