Magazin - Interjúk

Nem tudom, hányan emlékeznek még a Rádió Bridge-re. Amióta tönkretették, megszüntették, én vérig vagyok sértődve, és azóta nagyon ritkán hallgatok rádiót. Felkapott sztárocskák, celebek, ostoba reklámok mindenhol. Pár hónapja azonban egyre többször csábulok el egy (egyelőre) icipici webrádió kínálatától. Szeifert Natival, az Intro Rádió megálmodójával beszélgettem.

– „Az Intro Rádió egy nagy NEM a kulturális szemétre, ami nap mint nap eláraszt minket, vagy inkább egy nagy IGEN a számos tehetségre, akiket sajnos alig van alkalmunk megismerni.” – írjátok a honlapotokon. Hogy jutott eszetekbe pont kultúrrádiót csinálni?

– Magam is alkotó ember vagyok, és amikor az ember elkezd komolyabban foglalkozni a művészet valamelyik ágával, találkozik a többi alkotóval, látja mennyi érték születik, látja mennyi a tehetséges ember, aki kitartóan dolgozik, és újra felmerül a kérdés, hogy róluk miért nem hallott addig, ameddig szó szerint bele nem ütközött. Miért egy szűk réteget ér el ma a művészet? A másik vesszőparipám a művészeti ágak közti szakadék. Maguk a művészek is elég keveset tudnak egymásról. Nincs igazán átjárás, mondjuk, a zene és az irodalom közt, habár vannak szép kezdeményezések, ezek inkább csak a felszínt kapargatják.

– Mi szerepel a zenei kínálatotokban, és hogy találtok rá az előadókra?
– A zenéket, amiket mi játszunk, nem, vagy ritkán lehet máshol hallani, és lehet, hogy naiv vagyok, de nekem az a meggyőződésem, hogy erre van igény. Először megkerestük azokat az ismerősöket, rokonokat, akikről tudtuk, hogy marha jó zenét csinálnak, és akiknél még mindig nem értjük, mért nem világhírűek, hogy „figyi, mi játszanánk, mit szólsz?” És mindenki tök boldog volt, hogy hát hogyne, szíves örömest, végül is ez egy jó bemutatkozási lehetőség. Jöttek is a csatolt mp3 fájlok levélben. Aztán lassanként már nem csak a baráti körből kaptunk anyagokat, megkeresett minket például olyan zenekar, amelyik egyáltalán nem ismeretlen, sőt, Viván is ment klipjük, aztán sorra jöttek azok, akiket már legalább hírből ismertem. Én annyira boldog voltam, hogy basszus, tényleg leesik néhány embernek, hogy ez neki jó.

Szeifert Nati

– Magad is írsz verseket, 2009-ben pedig Gyógyfűrész címmel egy blogregényed jelent meg a Könyvhétre. Így nem meglepő, hogy a rádióban fontos szerepet kapott az irodalom. Németh Kriszta hangján szólalnak meg kortárs költőink versei, hangoskönyveket adtok le, például Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban című könyve vagy éppen Máté Angi Mamó-ja, melyért 2010-ben Bródy-díjat kapott a szerző. Az irodalmi világgal is olyan könnyen boldogultatok, mint a zenészekkel?

– A kérdés inkább az, ki az, akinek nem

derogál

egy nagyvonalú tervekből szőtt, igazán nem evilági, de túlzás nélkül mondhatóan kultszolgálati kezdeményezéssel szóba állni? Naná, hogy csak a legnagyobbaknak nem. A kis fel-felkapott (vagy inkább fel-feldobott?).

hogyismondjamcsak értelmiségiek

nek bizony ez nem jön be. Nem állnak le velünk. Én például rendesen libabőrzök, ha egy írótól vagy költőtől kapok, mondjuk, köszönőlevelet. El lehet töprengeni, neki vajon ez miért nem esik nehezére, a másiknak meg miért esik nehezére egy kedves (ám lehet, hogy esetlen) megkeresésre válaszolni. Elintézi az ember egy vállrándítással... vagyis szeretné. Csak éppen azért kezdtem bele az egészbe, hogy ne kelljen már annyit vonogatni a vállam.

– Gondolom, nem szeretnéd név szerint említeni a művészvilág elefántcsonttoronyban élő lakóit. Beszéljünk inkább azokról, akik rögtön igent mondtak…

– Debreczeny György, Ferencz Krisztián, Kepes Károly, Máté Angi, Pethes Mária, Stiller Kriszta, Szentjánosi Csaba, Viga Vendel és Zápor György. Tallér Edina és Sopotnik Zoltán pedig az irodalmi szerkesztésbe is beszállt. Azt szeretném elérni, hogy ugyanolyan természetességgel keressenek minket tollforgatók, mint ahogy egy irodalmi lapot megkeresnek. Pedig a lapokat szinte csak a szakma olvassa, mi meg éppen azon vagyunk, hogy mindenkihez eljusson a kortárs irodalom.

– Mostanra már elég sokan jelentkeznek is nálatok versekkel. Hogy választjátok ki, melyik beküldött költemény érdemli meg a nyilvánosságot?

– A beérkező írásokat Sopotnik Zoltánnal együtt Tallér Edina olvassa el, elsősorban ők döntenek arról, mi kerüljön adásba. Itt nem ízlések és pofonok találkoznak, hanem valóban szakmai szűrőn mennek keresztül a művek. Ami irodalomnak nevezhető, annak hangot adhatunk. Nekem pedig óriási segítség, hogy levették ennek a terhét és felelősségét a vállamról, mert így is túl sok mindent csinálok a rádióban. Nagyjából napi 10-12 órát töltök vele, ami a hallgatók számára sokszor nem is észrevehető.

– Éppen félidőnél jár első irodalmi pályázatotok, melyet A tél és/vagy téli ünnepek témában hirdettetek meg. Mekkora az érdeklődés?

– Bevallom, először azt gondoltam, hogy senkit nem fog érdekelni ez a pályázat. De már a meghirdetést követő napokban elkezdtek beérkezni a pályaművek. Egy hét alatt közel ötven pályamű érkezett, és szerintem még csak most jön a java.

– Hogy választjátok ki a nyertest, és mi lesz a jutalma?

– A beérkező pályaműveket sorszámozzuk. Az elbírálást első körben az irodalmi szerkesztők végzik, akik előtt a bírálat lezártáig a beküldők neve titkos. A végleges helyezésekről a szerkesztőség dönt. És hogy mi a jutalom? Kategóriánként az első három helyezett alkotás meghangosításra és adásba kerül az Intro Rádió karácsonyi műsorában, és megjelenik nálatok, az Olvass bele portálon is. Az első három helyezett írás szerzője bekerül a rádió irodalmi közreműködői közé és továbbra is fogadjuk alkotásait.

– Rajtad kívül kikből áll a szerkesztőség?

– Szabó Borka hetente egyszer jelentkezik a Közrö-hely! című humorsávval, amiben az Unciklopédia vicces szócikkeit hangosítja meg. Németh Kriszta tehetségét, profizmusát és idejét nem sajnálva elkészíti az irodalmi meghangosításokat. Egyelőre az ő hangján szólalnak meg a versek, novellák, hangoskönyvek az IntroVénában. Azért mondom, hogy egyelőre, mert épp most vettem fel a kapcsolatot egy férfihanggal. Szeifert Judit művészettörténész (és egyben a nővérem),vizuális kultúrával foglalkozó műsort fog készíteni, Gulya István, aki többek között újságíró, háttérmunkát végez. Sopotnik Zoltán először irodalmi közreműködőnk volt, most vállalta nálunk a szerkesztést, az ő révén ismertük meg Tallér Edinát is.

Van egy világkörüli magazinunk, az Import, amiben külföldön élő magyarokkal beszélgetünk, ők kicsit úgy szerepelnek nálunk, mint kihelyezett tudósítóink a világ legkülönfélébb pontjain.

– Hogyan tovább? Mit szeretnétek még?

– Hú.... nagyon sok mindent szeretnénk! Nekem az a legnehezebb, hogy lépésről lépésre haladjak, ugyanis nem vagyok az a türelmes típus. Először is, szeretnénk, hogy minél többen megismerjenek minket, hogy ne csak egy „tematikus webrádió” legyünk, hanem közösség, alkotó-alkotó, alkotó-befogadó párbeszédek jöjjenek létre nálunk. Természetes legyen mindenkinek, akit kicsit is érdekel a kultúra, hogy figyelje, ami a házunk táján történik.

Ahhoz persze, hogy igazán színvonalasan működhessünk, több aktív szerkesztőre és külsős munkatársra lenne szükség.

– Nem vagytok könnyű helyzetben. Ha jól tudom, az Olvass beléhez hasonlóan működtök, önerőből, hitből és támogatás nélkül.

– Igen, mi is szerelemből készítjük a rádiót, mindenféle elköteleződés nélkül. Nincs a háttérben semmi érdek, semmi anyagi megfontolás. Nagyjából úgy működik a rádió, mintha a mai földi adók ötven évvel ezelőtti technikával dolgoznának. Sok fantáziával, leleményességgel és még annál is több munkával próbáljuk kiváltani az anyagi, eszközbeli, technikai feltételek hiányát. Szeretnénk persze megtalálni a módját annak, hogy a rádió minimális működéséhez előteremtsük az anyagi hátteret, ez egyelőre még csak tervek szintjén létezik. Ha nagyon elengedném a fantáziámat, el tudnám képzelni, hogy egy jószándékú mecénás támogatja az egész produkciót, de erre pillanatnyilag nem sok esélyt látok.

Az Intro Rádió műsorairól, terveiről, közreműködőiről a

rádió honlapján

lehet naprakész információkhoz jutni. Érdemes ellátogatni hozzájuk, hiszen napról napra bebizonyítják, hogy nemcsak a bulvár, a limonádé létezik, nemcsak a sztárocskák magánélete lehet érdekes, hanem a kultúra is. Emberi nyelven, érthetően, érdekesen, szórakoztatóan