Az ellentmondások, amelyekbe a szellem beleütközik az egyedüli valóságok, a valóság kritériumai. A képzelet világában nincs ellentmondás. Az ellentmondás a szükségszerűség próbaköve.                                                                                                      

A lelkünk mélyéig hatoló ellentmondás, ez a széttépetés, ez a kereszt.

Amikor a figyelmet valamire erősen ráirányítva az ellentmondás nyilvánvalóvá lesz, megtörténik a szétválás. Ha állhatatosan követjük ezt az utat, elérjük a megszabadulást.

Az ellentétek ábrázolható viszonya az ellentmondások transzcendens viszonyának képe.

Minden igazán jó egymásnak ellentmondó elemeket rejt magában – következésképpen lehetetlen. Aki figyelmét valóban erre a lehetetlenségre szögezi és mégis cselekszik, jól cselekszik.

Ez a szó: jó, egészen más értelmet nyer a jó-rossz kölcsönviszonyában, mint akkor, ha magára Isten lényére mutat rá.

Az ember nagy szenvedése, amely már gyermekkorban kezdődik és a sírig kíséri, hogy szemlélni és enni, két különböző művelet. Az örök üdvösséget állapotában nézni és enni nem különbözik

Amit itt lenn szemlélünk, nem valóságos, mindössze díszlet. Amit megeszünk, az elpusztul, nem valóságos.

Ez a szétválasztás bennünk az eredendő bűn szülötte.

Az össze nem egyeztethetők egyidejű jelenléte a lélek viselkedésében az egyszerre kétfelé billenő mérleg: ez a szentség, a mikrokozmosz megvalósítása, a világ rendjének követése.

 (folyt. köv.)