" Nincsenek kis gondok és nagy gondok. Nincsenek felnőttek és gyerekek. Emberek vannak. És embernek lenni nem is olyan egyszerű." / G. Szabó Judit/

 Minden tavaszkor érzem. A vadgalambok szerelmes búgásával kezdődik. A tavasz-illata ilyenkor úgy söpör át rajtam, mint egy régi kedves szerelem-emlék: megmosolyogtató, néha bántó, mert elmúlt, néha fájó, de összességében szép. Nézem a hóvirágokat, ahogy megható kedvességgel és kitartással küzdik át magukat a fagyos talajon, ők már tudják a változást, tudják az apró erdei madarak is, akik a lakótelepre költöztek és még a tévé hangját is túlharsogják. A vágy is így söpört át rajtam. az újdonság vágya, az izgalom vágya, a simogatás vágya, az ébredés vágya. Föl-s alá járkálok, keresem a helyem, a terem, az időm, sokszor magam is. A napok lecsendesedtek, a megszokás szelíd igáját hurcolom tovább, de nem nyűg, és nem teher. A folyóparton a kavicsok locsognak így suttogón, egymást közt. Kérdéseket kreálok és lustán keresgélem a válaszokat. Néha futnék még bolondul kacagva, és a nyugodtabbik felem ilyenkor vállat von: - minek? Még nem érzem az évek súlyát, valahogy egyre könnyebb leszek, bár egyre több gyertya gyűlik össze a tortámon. próbálok szelíd maradni. Néha már hiányzik a nyüzsgés, a zsongás. A várakozás szelídsége alatt robbanó indulat-felhők néha kitörnek, mert hagyom. A vágyat érzem mostanság nagyon. A cél már kibontakozóban. Érzékeim nyitva, a jelre vágyom. Mai nap olvastam, és szinte lángoltak a betűk, mert ilyen vagyok magam. " Legyen a Hold a célod. Ha elvéted, még akkor is a csillagok között fogsz landolni." / Les Brown/ És milyen igaza van....