Nézem az erkély alatti hatalmas, terebélyes fát, hogyan öltözik levélpompába, napról-napra niövesztgetve levélkéit, barnából halványzöldre válva, hogyan tünteti el az urbanizált gerlepár három és fél szál ágból rakott fészek-tákolmányát, mert biztonságos fészeknek semmiképp sem lehet nevezni. Egyébként Tavasz-anyó idei szín-kedveltje valószínűleg a sárga, vagy a pitypangok döntöttek egyöntetűen úgy, hogy minden mezőn átveszik az irányítást, mert soha ennyi sárga pitypangot, mint ezen a tavasszal, még sosem láttam, minden talpalatnyi helyen sárgállnak, a játszótereken éppúgy, mint a mezőkön, hogy majd egyszerre válljanak bolyhos-fejű kis ejtőernyőkké. Ha már feküdtél növekedő búzamezőn, most tudod miről beszélek: a zöldbe olvadni maga a természet, búzává válok magam is, részem lesz a föld, része lesz minden sejtem és minden porcikám, hallom a hangyák szorgos suttogását, értem a szél szavát, simogatását, a felhők játszi kedvét, feloldódom, felhővé és széllé válok, majd hirtelen újra serkenő búzamező leszek, és minden porcikám az élet minden újjongását a világba susogja, a pacsirtaszó is én leszek, a színek, fények és árnyékok furcsa játékában pedig lelkem is helyreáll, szívem csitul, együtt élek és lélegzem a föld ritmusával, nincs kishitűség, nincs keserűség, nincs féltékenység, bevonzott és bevonzatlan rossz tulajdonságok, csak a letisztult érzések, észlelések, kinyílt lélekkel hangolódom belső hangjaimra, hogy mindinkább tudjam miért is létezem...