Ahogy áthajlik. Hajlana.
Ahogy az át- hajlás marad
észrevétlen félköríve.

Szivárványnak minden színe
rajta maga átlátszatlan
marad szíve megnyitatlan.

Feltöretik a hetedik pecsét-
ben a titok marad rejtve rajta
benne ott jönnek ki a gyilkosok.

Rátettem magam a szívére.
Mintha lenne, szívemen ô, pecsét.
Mintha ismerôs szívverés.

Rés, amelyen ki nem néz és látja,
és a szövétneknek lángja
nem fénylik meg többé benne föl-

fejtette zárt szemevilága.
Zárt szemhéján át- fúr szúrós tekintete,
zárt szemhéján át- süt forró szemsúgára,

zárt pillája alól kilóg
zöld különös szeme át-
ható pillantása.

Szûk szemrésben villanás:
mint pánt fogja le a szám,
szólana a száj, fogja a saját

résbôl préselt mosoly-pánt.
Pecsét rajta, kettôs zár,
két rés két prés: két sínpár,

egy villantás kettôt vág,
szemébe fagy a villám.
Szólana, rajta a száj-

ban megmondatlanra vált.
Szó ne érintse azt vissza-
préseli- húzza saját résein.

Titok marad a titok-
ban benne. Mint tokja öleli
át. Mintha egyik a másikát.

Oda- gyûl mind Istennek hét lelke,
mint jégcsepp a szeme sugarára,
szivárványnak a hét színe
                                    nem törik többé reája.