Tiszta szívvel... Ha megállok a dombtetőn, ahová újfent elérkeztem, szétnézek, és a világ csodája át és átjár. Nincs már sivár pusztaság, lélek és szív nélküli magány, nincs már csak a csodavárás.Csordultig telt szív, Müller Péter a háttérből csendesen bólogat, újból és újból áthat a ragyogás. Belülről izzok, forrok és forrongok, érzem magam, kisimulok. Visszanézek: tiszta szívvel, néha még fájva, mert az önpusztítás is részem volt, előre fordulok, és indulok... A kimondott szavak súlya még a sarkam húzza, a hamisság a nyakamba liheg, a lelkiismeret furdalás szíven szúr, emlékeztet, figyelmeztet, mit és hogyan rontottam el, mit és miként bántottam meg szeretteimet, és csak önmagam néztem. A hibákat sorolom, hogy soha nem feledjem, hogy soha ne kísértsenek a hazugságok. Minden, de minden rossz visszaszáll, és hiába is lenne az ideje az átkoknak. Csendes tűnődéssel figyelem, hogy minden tiszta szívből kívánt kérés és gondolat a teremtés erejénél fogva válik valóra, legyen az régről áhított könyv, apró szelíd mozdulat, ölelés és simogatás, féltés és várakozás, szeretet és szerelem. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy amit idáig tiszta szívből kértem és reméltem, mindenkor teljesült. Vad vágyak, hamis esélyek pedig csak a szívem húzták, hívogattak, csaltak, hamis álomképeket kergettek, szív szakítottak. Befelé nézek, mosolygok, az erővonalak kisimulnak, szelíden ringatnak, nem rángatnak. Hagyom magam a csendes hullámzásban ringatni.