2011.01.20. 08:42, -esKá-
Beszélgetőtársam egy eléggé érdekes fazon. Emlékünnepségeinken szívhez szólóan szaval, szónokol, irodalmi indíttatásból blogol, de szabadidejében örömmel nyúl a szülinapjára kapott gitárhoz, sőt egy metál rockot játszó bandának is tagja.
–
A barátaid úgy ismernek, mint az Ung-vidéki kárpátaljai magyar kulturális élet aktív szereplőjét. Honnan fakad a nemzeti kultúránk iránti érdeklődésed?
– Mindig is vonzódtam a magyar kultúra iránt. Valószínűleg a neveltetésem játszott nagy szerepet ebben, nagymamám elismert magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt, s édesanyám is az.
–
Hogy érzed, húszévesen bele lehet szólni a „nagyok” dolgába?
– Jelenleg csak csendes megfigyelő vagyok. Most kezd kibontakozni a Drugeth tehetséggondozó program, ezen belül szeretnénk létrehozni egy, a vidékünk irodalmi és társadalmi problémáival foglalkozó csoportot, amely reményeink szerint tevőlegesen jelen lenne az itteni kulturális életben.
–
Gitározol is. Szerinted a zenének mekkora szerepe van a kultúra terjesztésében?
– Attól is függhet, hogy milyen műfajról van szó. A népdal mindenképp feldob, amihez kapcsolódik a néptánc, a hagyományőrzés. A megzenésített versek is fontosak, amelyek mondanivalójával szerintem semmilyen más műfaj nem veszi fel a versenyt. Én a gitározással inkább csak magamat szórakoztatom.
–
Hol lested el a húrok pengetését?
– Önállóan. Igaz vagy hét évig jártam zeneiskolába, zongorára, de hét év után azt a kínszenvedést már a szüleim se bírták nézi, inkább abbahagytam. Később eszembe jutott, hogy milyen jó lenne gitározni. Amikor születésnapomra megkaptam a hangszert, neki is láttam a zenélés e módjának kitanulásához.
–
Jelenleg egy zenekarnak is tagja vagy.
– Az énekeshiánnyal küzdő Whiplash (Ostorcsapás) zenekar gitárosa, Dracskó Béla, felajánlotta, hogy nézzek megy egy próbát Beregszászban, hogy tetszene-e. Tetszett az ötlet és végül beálltam a bandába. Azóta már volt is egy fellépésünk az idei KKKTF-en.
–
Milyen műfajban és milyen dalokat adtok elő? Van-e kedvenc együttesed?
– Egy számomra szintén kedves műfajban, a metál rockban utazunk. Dalaink közt főleg magyar bandák számai szerepelnek, de előfordul egy-két angol is. Amúgy a Pokolgép a kedvencem, de a Kárpátia vagy az Ismerős Arcok is az.
–
Van egy blogoldalad is, az ungonberken.blogspot.com, ahol fiatal és tehetséges kárpátaljai alkotókat mutatsz be. Honnan jött az ötlet?
– Onnan, hogy tulajdonképpen, hogy nincs egy olyan folyóirat amely a fel nem fedezett tehetségekkel foglalkozna. Igaz, hogy ott van az Együtt, de sajnos itt többnyire csak olyanokat publikálnak, akik már valamit letettek az asztalra. A jegyzettebb írók, költők bírálják el az ember írását és döntenek, hogy megjelentetik-e azt. Így azok akik még csak próbálgatják a szárnyaikat és útmutatásra, kezdő löketre szorulnának nem nagyon jutnak lehetőséghez. Ezért úgy döntöttem, hogy ezt az én blogomon megtehetik, amibe Csordás Laci barátom is besegít.
Balogh Zoltán
Megjelent: Vitamin+ 2010. november (III. szám), 18.o.