>>Forrás<<

Joggal mondják, hogy aki nem tanul a múlt hibáiból, az megismétli azokat. Szűkebb szakterületemen, a bonyolult turbulens áramlási, hőátadási folyamatoknál mindig használnak kis mintákat. Egy nagyobb szerkezet (kazán, repülőgép, reaktor, hajó, autó) összetett viszonyainak szimulálására. A mérnökök a modell energia és turbulens áramlási viszonyainak ismeretében igen jó közelítéssel meg tudják mondani, mi történik majd „élesben”, vagy mit kell másként tenni, ha a minta vizsgálata közben baj történt. Az analógia még tágabb is lehet, mert egy hővezetési, vagy rádióhullám terjedési problémának megvan a maga elektromos vezetési vagy hangterjedési analógiája. Azonosak az egyenletek, így használható a modell.

Tanulhatunk-e a fenti három esetből? Modellezi-e netán az akkori események sora a mai (s ezután következő) eseményeket? Ilyenkor rutinszerűen legyintünk, mondván, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Az áramlás (és hőátadás) tudománya viszont épp az ellenkezőjét bizonyítja…

A három fenti összeomlás (de az összes többi) története is ugyanazt a forgatókönyvet követi. Megosztott, korrupt, élősködő vezetés, civakodó ország, s jól felkészült, technikai fölényben levő rablósereg összecsapása… A fenti tantörténetek pár év (hónap) elteltével követték egymást, s évszázadokra döntötték el, máig hatóan, generációk sorsát. Van egy különbség: Tenochticlánban és Panipatnál kis rablócsapat fosztotta ki a nagy túlerőben levő otthoni élősködőket. Mohácsnál egy kis, jórészt korrupt és dilettáns, félig tisztességes társaságot rabolt ki egy hatalmas, profi sáskahad. De a rablók rablók maradtak: sosem tanulták meg, hogy munkával is lehet boldogulni. Sarkítva, leegyszerűsítve, de mindig a két értékrend ütközik. A történelmen végigvonul az élősködő mentalitás összecsapása a güriző, dolgozó, időnként gondolkodó és innovatív társadalommal szemben.

Ami ma az energiaiparban történik, az triplán rablás. Kiraboljuk, tönkretesszük ma a természetet. Az ezután születendők elől felélünk nyersanyagokat, kipusztítunk fajokat. Egyúttal kifosztjuk a kisemberek széles tömegét is az indokolatlanul magas árak miatt. Nézzük a mohácsi összeomláshoz vezető út példáján át a mai helyzetet.

A pazarló, magas adót kivető, az adót dilettáns módon elherdáló, korrupt államgépezet esete eleve adott. Akkor a török fenyegetés árnyékában éltünk. Ma ezt a veszélyt (sokkal ügyesebben álcázva) az arctalan, könyörtelenül csak a saját rövid távú érdekeit néző multinacionális cégek jelentik. Erről Bogár László docens világosan, szemléletesen ír a Hálózatok csapdájában című könyvben [10].

Akkor a vezetés nem törődött a végvárakkal. Így a törökök elfoglalták a déli végvárakat, s többé nem féltek a hátbatámadástól. A mai államgépezet hasonló módon nem figyelt a hazai iparra, nem segíti a feltalálókat. Gond nélkül felszámolták a hazai nagyipart, a „műszaki végvárakat”. Ezekből kiindulva már nem lehet „hátba támadni” új, innovatív termékekkel az energiaipart. Így zavartalanul élősködhetnek, senki nem tudja fenyegetni őket. Például a százával keletkezett vízbefecskendezéses találmányok nem terjedhettek el, nem verhették le a keresletet, s így az olajárakat. A szabályozott fúzió (Papp József találmányai) feladása a Drávai átkelés meghiúsulásának kihagyásával ér fel. A nyílt csata felvállalása (és annak elvesztése a túlerővel szemben) az energiacégekkel szembeni hőzöngő (és eredménytelen) Robin Hood adónak felel meg. Az energiacégek eladása (erőművek, olaj- és gázkereskedelem eladása) az aranybányák és a pénzverési jog elzálogosításának felel meg. A janicsárhadsereg az akadémia, a fizikusok hadának felel meg, ők mindent megtesznek, hogy leverjenek minket, pedig tagjai a mi gyermekeink közül kerültek ki…

S utoljára, de nem utolsó sorban, sajnos, nem hagyhatjuk ki a személyi kérdéseket sem. Nem szívesen említek neveket, de konkrétum nélkül az összevetés semmit nem ér…

A ’80-as években például 7 milliárd dollár kölcsönt vettünk fel az ország energiabiztonságának kiépítésére. Fizettük Tengizt, hogy olcsó legyen a földgáz, fizettük Bős Nagymarost, hogy hajózható legyen a Duna, és legyen vízi energia, és felépüljön Paks. Ezt a kölcsönt még ma sem tudtuk visszafizetni, de a kamatokra már az eredeti tőke talán hússzorosát is kifizettük… Így sose jutott pénz az átlagember normális fizetésére, egészségügyi ellátásra, oktatásra, stb.…

Horn Gyulának alapvető szerepe volt a Bősi beruházás megkezdésében, majd Antall Józsefnek a visszaállításban. Akkor a gödrök kiásása majd betemetése kb. 3 milliárd Ft-ba került (mai áron ez már talán hússzoros összeg). (Viszont az ásás és betemetés miatt GDP szépen nőtt a statisztikában). A Tengizi építkezés ára az orosz államadósság része lett, ami Horn Gyula miniszterelnöksége alatt magán zsebekbe került, felszívódott. Paks felépült, (háromszor annyiért), de legalább működik… Szakmai vezetése utoljára az Antall kormány idején, Petz Ernő igazgatósága alatt volt…

Tomori Pál és Horn Gyula között viszont – elismerem – nem jó az analógia. A jó szándékú, de dilettáns, a hadvezetéshez bevallottan nem értő Tomori érsek a saját életét tette kockára. Levágott fejét a csata után büszkén hordták körbe a győztesek. A bősi viszály magvát elvető, majd az energiaipart bagóért elkótyavetyélő Horn Gyulát az energiaipar sajtója nagyon megdicsérte, s lett is hirtelen valahonnan egy villája… Az ő levágott fejét nem hordozták körbe… De mi, kisemberek, az energiaipar foglyai lettünk. Százezrek dolgoznak ma virtuális rabszolgaként, egy lecsúszott roncstársadalom peremén, hogy megéljenek…

Vagy itt van Kovács László esete, aki hajszál híján magyar jelöltként az Európai Unió energiabiztosa lett. Az a Kovács László, aki az erő és az energia fogalmát nem tudja egymástól megkülönböztetni… Csak egy csöndes kérdés: hagyná-e Ön, hogy Kovács László húzza ki a fájós fogát? Valószínűleg nem, mert nem ért hozzá. És az energiatermeléshez, annak elosztásához a kontinensnyi Európában? Ahhoz nem kell szakértelem? Az ott elkövetett hibákból nem lehet baj? Tegyük fel másként a kérdést: mi magyarok nem tudtunk volna Kovács László helyett egyetlen energetikai szakembert sem találni a Heller-Lévai energetikai iskola tanítványaiból? Vagy megint, mindenáron le akarjuk magunkat járatni? Megint Mohács kell?

Az európai Technológiai és Innovációs Hivatal vezetéséhez a kormány Magyar Bálintot javasolta. Magyar Bálintot, aki nemhogy nem írt, de nem is olvasott el egyetlen szabadalmat sem életében. Aki egyetlen biológiai, fizikai, vagy műszaki kísérlet kitalálásában, kivitelezésében, elemzésében sem vett részt. Ha ő – és hasonló módon kiválasztott társai tévednek a fejlesztési irányok kiválasztásában, akkor mi történik velük? Lesznek törökök, akik levágják a fejét?

Amikor Tomori Pál, Perényi Péter és Gábor, Báthory Gábor, Pálócy Antal és más páncélos főnemesek, az ország vezetői nekiszaladtak a török műszaki zárnak, s lebuktak lovukról, még tudták, hogy rohamuk ostoba és hiábavaló volt. Pár másodperc múlva már a janicsárok golyója lyukasztotta át a páncéljukat. Ők legalább saját életükkel (is) fizettek dilettantizmusukért.

Azok a helybéli kurta nemesek, akik erőltették, hogy hogy intézzük el gyorsan most a törököket, hamar rájöttek tévedésükre: másnap a győztesek gúlát raktak levágott fejükből. De Magyar Bálint szakértelmének teljes hiánya miatt kap-e büntetést? Nem – sőt biztos, hogy még elégedett is lesz magával. Vajon Kóka János mint ipari miniszter úton az összeomlás felé felfogott-e valamit is abból, hogy milyen gazdasági, pénzügyi folyamatok zajlanak a nagyvilágban? A „Pannon Puma” duma vajon segített volna II. Lajosnak útban Mohács felé? Elgondolkodott-e már Ön, tisztelt adófizető, hogy amikor ezek a politikusok azt hangoztatják, hogy áldozatokat kell hozni – akkor mire is gondolnak? Mert az aztékok is ezt mondták: Etetni kell a Napot, s ezért (ember)áldozatokat kell hozni…

Szapolyai mai reinkarnációjának megtalálását az olvasó fantáziájára bízom...

A hiteltelen, veszélyesen dilettáns politikus seregen kívül baj van a (valószínűleg jó szándékú) „második vonal” fiataljaival is. Ezek a 30-as éveikben járó közgazdászok irányítják napi szinten az ország számára nemzetbiztonsági, versenyképességi jelentőségű energetikát. Például Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója, vagy Gordos Péter, az energetikai szakállamtitkár. Mindketten bankszakemberek, fiatal közgazdák. Miért alkalmatlan a közgazda ezekben a kulcspozíciókban? Erre egy kérdés a válasz: Ha például elromlik az Ön autója, akkor könyvelőhöz viszi, vagy autószerelőhöz? Csavarhúzó talán volt már a kezükben, de szerintem biztosan nem tudják hogyan működik a gáz- vagy a gőzturbina, vagy a belsőégésű motor. Így nem is lehet szakmai vitában önálló véleményük, nem is tudnak a (sok-sok) szakmai vitában helyesen dönteni, hanem a kormány mögött álló óriás cégek döntéseit hajtják végre. Sajnálom, de azt kell írnom, hogy ezek a vezetők szerintem bábok, akik nem az ország (s nem is az emberiség) érdekeit szolgálják, hanem jól kitapinthatóan az olajipart. Tipikusan ezek a pozíciók azok, ahová az olajipar beülteti az embereit. Ahogy Quisling, Tiso, Diem, Szálasi vagy Rákosi is politikai bábfigurák, ők a mai olajipar érdekeinek helytartói.

Mivel energetikai szakképzésük nincs, ezért rebellis, újító gondolat sem juthat az eszükbe, pusztán jól mozgatható bábok. Bogár László docens szavaival „a politikai mutatványosbódé bábjai”. [10]

Olyan világban, ahol csak a pénz az isten, a közgazdák a papjai. Csak épp harcolni nem tudnak. Mint ahogy Mohácsnál sem értett a harchoz a lóra ültetett püspöki kar. De ők legalább az arcukat vállalták, s elindultak a török ágyúk felé. A nándorfehérvári vár tulajdonosa, feladója Török Bálint legalább elgondolkodott a tettein, mikor Sztambul egyik börtönében raboskodott. De Magyar Bálintot hasonló tettei miatt ki viszi (sztambuli?) börtönbe?

A fenti összeomlás-történetekből üvölt a mindent átjáró kapzsiság, a rövidlátó dilettantizmus, de az időnként felcsillanó emberi hősiesség drámája is.

A 2008 táján megjelenő pénzügyi, gazdasági válság, és (a magyar) politikai vezetés tehetségtelen tipródása láttán fakadt ki Demján Sándor: „Tragikus, hogy a magyaroknak mennyire nincs előrelátó képességük, mint az íreknek vagy finneknek.” Én azt tartom tragikusnak, hogy Demján Sándor kaliberű és gondolkozású embereknek (általában az előrelátó mentalitásnak) nincs esélye, hogy átjárja a hatalom berkeit. Ugyanez a pitiáner, torzsalkodó, saját zsebet tömő (Zuschlag és társai) embertípus gyűlt a hatalom fazeka köré, mint Mohács előtt (és után) A Demján típusú, előrelátó, az ország hosszú távú érdekeit segítő gondolkodásnak ma rövid távon ugyanúgy nincs esélye, mint akkor. Ma nem a török kelt át a Dráván. Az energiaipar falánksága, környezeti és társadalmi romboló potenciálja nem kisebb mint a lovas szpáhiké vagy a janicsároké…

S engedjék meg az olvasók, hogy újra leírjam, amit 2002-ben a „Borotvaélen” c. könyv hátsó borítóján már leírtam: „Világunk újra borotvaélen táncol. Már csak néhány év van hátra az utolsó, végleges olajár robbanásáig, és az ebből adódó társadalmi válságig. Ezt az önmagát felemésztő életmódot már nem sokáig folytathatja a világ. A „forradalmian régi” találmányok elterjedése elháríthatná a veszélyt. Vagy már késő? A történelem legerősebb, leggazdagabb birodalmai dőltek össze azért, mert nem törődtek a technikai fejlődéssel, mert megtört a felfedezések lendülete. A történelem most kísértetiesen ismétli önmagát…”

Amikor nem sikerül a válságból kikecmeregni, a történelemben vagy forradalom tör ki, vagy megbukik a kormány. De ahogy Bogár László docens, a Károli Gáspár Egyetem tanára gyakran hangoztatja, a politika most sem más, mint bábjáték, „mutatványos bódé”, ahol a háttérből, a sötétből irányítják a bábokat, onnan cserélgetik őket. Szörnyű tévedése a közvéleménynek (vagy a politikusoknak), hogy csak a felszínt, a napi történéseket nézik. Nem érzik a közelgő környezeti, erőforrás és gazdasági válságot, mert a folyamatok megértéséhez nincsenek alapvető tárgyi ismereteik – így sodródunk egyre mélyebbre. Nem az energiahatékonysági mutatót figyelik. További tévedés – és erre az indításban idézett tanulmány is utal -, hogy majd a „liberalizált piac” megoldja a problémákat. Csakhogy az olajcégek kooperatív viselkedése éppen a „piacot” zárja ki, hiszen a képletes piacra nem juthat be az innovatív gondolkodás. Akik mozgatják a piacot - mélységi, tagolt, igen erős védelmet építettek ki, nehogy érvényesüljön. A politikusok megoldása: a „Robin Hood adó” csak pótcselekvés. Az energiacégek áthárítják majd ezt az adót a fogyasztóra, tovább emelve terheiket. A Robin Hood adó annak a nyílt beismerése, hogy a politikát a pillanatnyi ötletelés hajtja, a reális kilábalási lehetőségeket nem értik, de nem is érdekli őket.

További nagy probléma, hogy a Nash által leírt kooperatív egyensúlyt épp ott nem alkalmazzák, ahol a legnagyobb szükség lenne rá: az államok közti együttműködésnél. Ez azt jelenti, hogy iszonyatos mennyiségű pénzt, tudást öltek bele a katonai költségekbe, ostoba rivalizálásba ahelyett, hogy ők is az olajipar példáját követték volna – azaz az együttműködést. Közhely, de az így felszabaduló óriási összegből aranyba lehetett volna borítani minden országot.

Figyelembe kell venni, hogy a változások durván nem lineárisak. Egy látszólag apró módosításnak is nagy hatása lehet. Van egy olyan fordulópont, a Grove-féle inflexiós pont, ahol az üzemanyagárak kis mértékű emelése (legyen az olajárnövekedés, vagy például forint/dollár árfolyamváltozás), az átlagember utolsó megtakarítható pénzét is elviszi. Ez lesz az a pont, amikor az emberek tömegesen adják majd vissza autójukat, eladják nemrég vett lakásukat, mert nem tudják fizetni a fenntartást. Ekkor fogják a Molotov koktélokat a képviselőkre és a benzinkutakra dobálni – bármelyik párt lesz éppen hatalmon. Ilyenkor kezdődnek a csődhullámok. Magyarországon például 2008. év elején 50.000 kisebb-nagyobb cég ment tönkre, kétszer annyi, mint előtte 3-4 év alatt.