Barnás Márton

MÁSNAPOS ÜNNEP

Elég lenne annyit szólnom az én karácsonyomról (mely egyébként megható volt), hogy szenteste a Fekete karácsony című abszolút vállalható horrorfilmet kezdtem el nézni. Mivel már láttam egyszer, ezért inkább hanyagoltam a rettegést. Különben is, az egész csak arra lett volna jó, hogy e sorok olvasója megfelelő képet kap e sorok írójának elmeállapotáról. Illetve még az is előfordulhat, hogy a horrorfilm megtekintése közben rájöttem volna, hogy én valójában valami huszadrangú pszichopata vagyok. Arra meg ugye semmi szükség nincs, nem árulom el magam, sem a hangokat. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek a másnapos karácsony történetét. December 23-án megtartottuk a mi kis szentestét felvezető italozásunkat Debrecenben (ez az idei a harmadik közös karácsonyunk Feleségem szüleivel a debreceni szülői házban). Ez az „elő”karácsonyi poharazgatás elég jól sikerült. Apósommal és sógornőm férjével nagyon mélyen megörültünk egymásnak, az örvendezés aztán átment szimpatikusan szisztematikus alkoholfogyasztásba (nettó berúgást is írhatnék). Nagyon szelíden részegedtünk le. Rosszabb helyeken ezt nem is nevezik annak, ami. A nyolc különböző rövidital (a szesz tiszta, akár az elme) többszöri végigkóstolása után az is belefért kapcsolatunkba, hogy anyósom ágyában kötöttem ki. Mindenkit megnyugtathatok, anyósom nem volt az ágyban. Épp csak ledőltem pihenni, mert elfáradtam, ahogy ezt állítólag jeleztem is Feleségemnek. Végül öt órán keresztül aludtam anyósom ágyában. Csak azt nem tudtam, hol vagyok, hogy kerültem oda és miért(?). Egyáltalán: ki az, akit a felesége szólítgat, hogy ébredjen, mert az anyósa szeretne már lefeküdni a saját ágyába, mert nyugovóra térne. Ki az az én? A klasszikust idézve: az valaki más. Valaki más lehetett az, aki annyit ivott, hogy már nem volt szomjas és ezért öntudatlanul feküdt egy jóravaló asszony (anyós) ágyában. Én annyira ártalmatlan vagyok, hogy attól hánynom kell.

Öt percig unszolt, fenyegetett a Feleségem, mert nem akartam (illetve egyedül nem voltam képes) elhagyni anyósom ágyát (kedves anyósom mintegy megértően könyörgött), majd pedig kitámogatott. Valahogy lezuhanyoztam, utána pedig a megfelelő ágyban folytattam az alvást.

Másnap reggel Feleségem elmesélte történetemet, én most ezt a történetet írtam le. Mentségemre nem szolgálhat, de apósom és sógornőm férje is úgy végezték, ahogy én. Amiként kezdtük, úgy végeztük. December 23-án késő este (amíg én ittasan aludtam-álomittasan) apósom szomszédja egy fűrészt kért apósomtól. Apósom az akkor már sajátos mozgáskultúrájával (és nagyobbik lánya, vagyis Feleségem támogatásával) előkereste a fűrészt. A fűrészt átvitte a szomszédnak. Becsöngetett a szomszédhoz egy szál fűrészben. A szomszéd viszont nem nyitott ajtót, mert nem létezett. Így esett, hogy megesett. Szomszédra várva. Másnap, másnaposan is áldott volt a szenteste. Volt benne valami isteni, ami összeköti a család tagjait. Egyik embert a másikkal.

December 23-án is megajándékoztuk egymást a társaságunkkal, józanságunkkal, emberségünkkel. Valamit fel is áldoztunk önmagunkból. Ehhez az áldozathoz pedig szükség volt a (túl sok) alkoholra. Meg a családra. Az égire és a földire. Csak a poén kedvéért.