Lajibá - Küsdeg Nyüszkölések (részlet)2010.12.04. 18:29, -esKá-
Ötödik rész, azaz:
Ott es valánk, ahol a törvént kéne hogy csinálják, s erőst elszomorodónk
Szini Lajos (Laji bá') Gyergyószárhegyen született 1891. július 2-án, ott is temették 1933 júniusában. Tájnyelven írt elbeszéléseiben a székely ember páratlanul érdekes észjárásának állít maradandó és humoros emléket.
Előadja: Dunai Bernadett
>>video<<
Forrás:>>Magyar Vers<<
Minekutánna a feredőből nagynehezen hazaeregelénk, bémenénk a vendéglőbe, oztán aszontam, aggyanak valami ételfélit. Kávét adának, esment kalácst, s evel enni keztünk. Nagyhamar készen es vó'tunk, oztán indultunk felfelé a garádicson.
- Valamerre ejisze mennyünk el - fordula hezzám Káruj - amig elérkezik a délebéd üdeje, `sze' honn es mi'csinálunk?
- Jól beszélsz - felelém - de hová?
- Hát mennyünk a zországházba - fojtatám - ahol a törvént riktojják, hadd lám, mit tunnak.
- E' ma' teszi - montam - ugy es rég szerettem vóna odamenni.
Aval megálliték egy urt, amejik mellettünk vigyázkoda.
- Hogy' lehetne - kérdém - innőt leghamarébb a zországházba menni?
- Biztost nem tudok - felelé - met én es idegen vagyok, hanem legjobb leszen, ha kijetek elmennek a körutig, oztán ott felcsiperednek egy négyes villanyos kucsira, az eppeg ott teszi le.
- Köszönnyük - montam - a szüves tanácst - s evel nekikerekedünk, s ki a kapun.
Hat hajjanak csudát, ahogy ballogánk, előttünk egy fejérnep mene, s egy ispárgán egy denevér forma kutyához hasonlatos nyavaját vezetgete, s fel-le kapó, a mejjin végigmásztatá, s esment, hogy a zorrát a tövéhez dörgöle, letette.
- Jaj, verd meg, Jédus - kiátám - láttál-e mán ijent? Ó, bogy a zisten tegye el a dögjit, miket csinál a bolongya vele, .veer felkapja, bényálaztassa vele a zarcát, esment leteszi, s má' kapja es fel.
- A' valami madarféle - szóla Káruj.
- Nem hinném - felelém - `sze' ojan file vagyon, mind a Irnevér kutyának, szárnya penyét nincs, s farka es elig egy kicsi.
Kérgyük meg, mija? - monta Káruj. - Ereggy, kérd' meg - biztatám - ha kéváncsi vagy reja.
Káruj evel a fejérnép után fúta s megálittá, oztán én es oda.
— E' miféle állat? — kérdé.
— Mi köze vele! — veresede ki a fejérnép.
— 'Sze' nincs közöm vele — felelé Káruj — de azétt megmon'hassa, hadd mü es tuggyuk.
— E' zsebbeli kutya — monta meg.
— Oztán mivel él? — léptem közelébb.
— Tá' meg akarják venni? — fojtatá a fejérnép — met nem eladó — s evel elsirült.
— Ládd-e, beg dacos? — szóltam.
— Töllem eheti a fenye, s dacoskodhat — tótta hezza Káruj — töpöm reja a madarára.
— A' nem madar, met kutya — igazitám ki.
— Hát legyen kutya — kacaga Káruj — bolongya, aszongya, hogy zsebbéli kutya.
Evel tovébbmentünk, hát csak látom, hogy a zuton futko rásznak erre-arra a villanyos kucsik. Eppeg a négyes es ott nyüszköle egy hejt.
— Netene! — kiátám — ne, itt vagyon a mü kucsink, jere hamar.
Arra megfutamodánk, s neki. Én felcsiperkedém reja, Káruj utánnam, s mán mentünk es. Elig fértünk, de azétt esszekucorodánk a zajtóba.
— Ki jött legkésőbben? — szólala meg az, amejíknek zacskó vagyon a zódalán, s pappirosat csibbed.
— Én jövék — kijátám — s esment Káruj.
— Akkor kijetek le es szállhatnak a legközelébb lévő állomáson — monta.
— Azt métt, tan ott vagyon a zországház? — felelék meg neki.
— Nem azétt, hanem met nincsen hejj — tanyitta.
— Annak nem én vagyok a zoka — szóltam — métt nem csinálták a kucsit nagyobbra; s én nem es szállok le, abból nem esznek.
- Azt majd meglássuk — mene be a kucsiba, s evel mán meg es állottunk.
Hat csak keztek belőról jőni a zemberek, esment a zaszszonyok, s münküt lenyomának. Oztán aval csengetett valami, s indult es a kucsi. Mii csak utánna, mind a pereszlen, s esment reja csiperkedénk, de ugy hánya-vete, szinte leestünk rólla.
— Montam, hogy nincs hejj — szólala meg a kucsirendező.
— Az akkor vót — kiátám — azóta eppeg négyen szállottak le, hat ott van a ző hejjek, s ha maga sokat pólitizál másrészt, hát én beteszem hamar a zajtóját.
Erre elhallgatott s bévezete a kucsi belsejibe, s aszonta, üjjünk le, s esment, hogy hova menyünk.
— Métt kérdi? — montam.
— Met nekem tudni kell — aszongya.
— Mikor leszálltunk, megtuggya — felelém — ne legyen ojan kéváncsi természetű.
— Jó, deg én jegyet kell, hogy aggyak — nyüszköle.
— A' mán más — szóltam — hát a zországbázba menyünk. Evel két cédulát a tenyerembe nyoma, s aszonta, hogy aszongya:
—16 krajcár.
— Mi? — csudálkozék.
— A két jegy.
— Hát nem ingyen viszik a zembert? — montam — `sze' e' mán méges furcsa, akkor inkább lovaskucsin mentünk vóna, aval eddig rég ott es vónánk.
Erre kifizetém szegénnek a 16 krajcárt, `sze' ojan ehezett képű vala, oztán nyúgutton elhejjezkedénk s rejagyüték egy bőrszivarra. Jovába füstölök, hát hezzám jő a jegyadó, s aszongya:
— Itt nem szabad dohányozni.
— Hat ki dohányzik? — kérdém.
— Kijed — felelé.
— Akkor rossz szeme vagyon — montam — met én nem dohányozok, met szivarozok.
— Azt sem szabad, met az es dohányzás — erősköde.
- Mán akár szabad, akár nem, de a' szent, hogy én nem dohányozok — állapitám meg.
Erre látom, hogy nehány ember kacag, esment a zasszonyok finnyáskodnak s huzogassák a szájjokot.
— Ha' magoknak mi bajok? — szólalék meg.
— A kalauznak igaza vagyon — állott fel egye ur — ha szivarozni akar, tessék a kucsi elejire menni, a belsejébe tilos.
— Jókor mondod — felelém — `sze' mán elszíptam — s aval a bőrszivart letöpém s elnyomodám. Akkor veszem eszre, hogy `sze' áll a kucsi.
— Messze vagyon-e még a zországház? — fordulék egy becsületesebb emberhez.
— Eppeg ott állunk — feleié — ne, hol vagyon.
Látám es csakugyan a tornyajit. No leszálltunk erre, s neki. Hát biza csak egy ajtón tuttunk bemenni, tovébb nem. — Most mi' csinálsz? — montam.
— Azt én se tudom — néze széjjel Káruj — legjobb leszen, ha megkérgyük, hol vagyon a mü képviselőnk.
Vót es egy díszes gunyájú ember a zablaknál, hezza mc nénk.
— A Képviselő urt hol kapnók meg? — szóllék hezza.
— Mejiket? — kérdé — met itt sok vagyon.
— A mijénket — felelém.
— Jó, deg hova valót? — kacaga.
- A gyergyait — tanyittám.
— Aggyák ide a névcédulájokot — monta — hadd vigyem be neki.
— Hajja-e — kiáték reja — mü se tehenek, esment se Isit kók nem vagyunk. Kérje azoktól a cinkust. Jó lesz, ha sokat nem csufondároskodik, hanem kihijja a képviselő urt, met meggyűtöm a baját.
— Hát mit mongyak — jede meg — ki keresi?
— Mongya, hogy székejmagyarok, gyergyajiak — tanyittám.
Evel elment, hát csak jő küs üdő mulva vissza, s hogy kinyiccsa a zajtót, látom, jő a képviselő ur es.
- Jó napot kévánunk — köszönénk — ma' bocsánatot kérnénk, hogy kifárasztók; a' zigaz, utussóbbszor sem es szavazónk a képviselő urra, de hat ennekutánna másképpen teszünk, oztán tuttuk, hogy nem haggya el azért a székejmagyart.
— Semmi baj sincs — felele — hát mi járatba vannak?
— Szeretnők megnézni, hol riktojják a törvént — szólala meg Káruj — ha lenne szüves a képviselő ur beereszteni. — Jöjjenek utánnam — monta.
Elindulánk, hát 6 es a küs kottyeszbe vive, s kezdénk menni felfelé, de én be es huntam a szememet jó erőst. Most nem szédültem meg, s mikor megállottunk s kimásztunk be-161e, aszonta a képviselő ur, ezen a zajtón mennyünk be, oz-tán üjjünk le a többi közi, s figyejjük a dögot. Evel szüvéjesen kezet ada.
— Köszönnyük igen szépen a zutba igazitást — montam — oztán a követválasztáson mü es viszonojzuk a szüvességet —s ennekutánna a zajtón, amejiket a naccságos ur megmutata, befordulánk.
Hat a csuda szinte megöle. Egy akkora szobát látánk, mind keccer a gyitraji uj templom, de kerek vót, oztán úgy iilének benne a zemberek, mind a cirkuszba, s a fejeket mind lehajták, ejisze búsultak. A főd, amin jártunk, ződ posztófélivel vót beteregetve, esment garádicsok es vótak, s azokon ereszkedénk le a padokhoz. Egy herre le es ültünk, hát akkor látom, hogy ez emeletes szoba, met alól es vannak, esment egy-egy magosabb székbe ül, s egy szemüveges urforma furt ráz egy csengettyüt.
— Ejisze kezdik es — döfém meg Kárujt.
Mü ahol vótunk a zemeletbe, ott asszonyok es vótak, a fenye tuggya, hogy' ereszték bé őköt ide. Montam es Kárujnak:
— Ezek es jó ebédet főzhetnek, ha egész délelőtt itt töri iSköt a nyavaja.
— Ejisze azok es képviselők — felelé.
— Azok a fenyét — fojtatám — ereggy, menny el, hat hol kapsz ojan bolondokot, akik fejérnépeket válajszanak meg? -- Akkor a feleségjek a képviselőknek — szóla.
- A' mán inkább lehet — okoskodám — csak mán azt szeretném tunni, ha ezek idefenn képviselők, azok, akik odale kijábálnak, mik?
– Azt én es szeretném tunni – tótta hezza Káruj – de a' mán biztos, hogy azok, amejikek odale' vannak, nem azok, `sze' ládd-e, mijóta itt vagyunk, egyeb nincs, csak kijábálás, kacagás, hol egyik menyen ki, hol a más jő be, a' penyét, ládd-e, amejik most jöve be, ételt rág, s ügy kucorodik le a padra. Jól néznénk ki, ha ők kéne riktojják a törvént, akkor akár legyen, akár se.
– Azok ejisze a haza ellenségjei – montam – s bérekesztették őköt oda, hadd csármájjanak, oztán innőt fejürről a képviselő urak ren'be szedik őköt s leszavajják.
Felnézek, hát akkor látom, hogy a szoba teteje kerek, oz-tán gyönyörüséges képek vannak reja téve. A zódala es tiszta aranyba fényeskedik, s szines évegabiakok vannak réta. Ilit eccerre alól csendesség lesz, oztán hallom, hogy egy ember kijábálni kezd. Egy darabig azt se tuttam, mit mond, hát csak aszongya eccer:
– A magyarságnak, ha üdejibe észre nem tér, hamar vége lészen. Elposztul, szertedujják a zellenségjei.
– Szerte a zannyokot – kiáték le – de münköt egyhamar nem, tudom.
Meg többet es akarék monni, de a nagy méregtói megfogont a szóm. Ne fejjetek, gondolám, innőt fejürról minnyát ellássák a bajotokot. Szerte es nézék, de senkise szólott, met némejek kacagtak s rétam csudálkoztak.
– Ládd-e – montam Kárujnak – azok csak néznek s egy se mer szólni, bezzeg én megmondóm nekik.
Akkor látom, hogy egy katonaforma jő hezzám s megfog. – Kövejsen – aszongya.
– Métt? – kérdém.
– Met ki kell, hogy vezejsem kijedet.
– Megpróbálhassa, ha tud – felelém – én nem vétettem semmit se.
– Nem es azétt – monta – hanem künn várják.
Erre kimenék vele, s Káruj es.
– Ki vár? – csudálkozék, met senkit se láttam.
– Senkise – kacaga – csak azétt montam, hogy könyl szerrel ki tuggyam kijedet hozni.
– Métt? – kiátám.
– Azétt, met rendetlenkedett s belékiabált egy képviselő ur beszéggyibe – fojtatá.
– Hát ha a' képviselő vót – szóltam – akkor mán nincs es, hogy mit keressünk odabé, eleget láttunk s hallánk mán es; hanem a kirisztusodot, a hazugságélt még jár neked.
Evel orba verem, s erre ugy kezde kerengeni a nyavajás, mind a pujka, mikor a tókén a fejit levágják; mü penyét otthagyók, s lejövénk egy sereg garádicson, s ki.
No ezt es elmon'hassuk `honn – fordulék Kárujhoz.
– Hadd el – felelé – lesz még követválasztás, s akkor kimongyuk, hogy ott es valánk, ahol a törvént, a szegén ember védelmezőjét kéne hogy csinájják.
Egyebet nem monda, s én es hallgaték. Reja néztünk még eccer erre a gyönyörüséges házra, oztán ahogy tovébb mentünk s ledörgöltem a zsebkeszkenyövel a könyejimet, aszontam Kárujnak:
– Eccer vót egy Mátyás kiráj es, ne felejcsük el őt, s ameddig ő ezen a fődön éle, addig a szegén ember es gazdagnak érezé magát.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Akkor már javában dúlt az (első) világháború, mikor a gyergyói havasok lábától felkerekedett ez a könyv, hogy ijesztő ellentétképpen fényt es derűt, humort es jóságot, fenyőillatot árasszon maga körül, es ha pillanatra is, vigasztalást nyújtson, legalább múló feledést adjon a romokon síró es a jövendőtől remegő embereknek. Afféle jótékony székely mesemondás volt, amellyel a világot es önmagát áltatta Szini Lajos. Emlékszem, egymás kezéből kapkodták az emberek, hogy végre részük legyen az önkéntelen felkacagásban...
NYIRŐ JÓZSEF
Szini Lajos (Laji bá') Gyergyószárhegyen született 1891. július 2-án, ott is temették 1933 júniusában. Tájnyelven írt elbeszéléseiben a székely ember páratlanul érdekes észjárásának állít maradandó és humoros emléket.
|
Hijjnye asztat a fundorlatos, oszt meg arany-fasszanatos
gyergya-tarto'ja't nekijje...!!!
Ha't oszta'n jo' mekriasztotta kegyelmed az urine'peket
abba a 21. sza'zadba, minthogy kend a villanyos-kocsin is
hozzafog oszt szijja a
uram bocsa' "BO"RSZIVAR" -t
Oszt micsoda az amit kend a sza'ja'ba vesz (oszt szijja) fe'rfiember le'ttire..?
Magasbalako' ur isten fordujj el..!!!
Merhogy tuggya-e kend, hogy amit mink ittenfele' bo'rszivar" -nak
hivunk, asztat fe'rfiember nem szok a szajaba venni. Oszt ha megis,
akkor oszt nem mas nepeknek elotte (uram ne buntess) oszt kend meg
mingya' a villamoson, oszt meg buszkelkedik vele...?
hijjnye asztat a hegyentu'li ku"sdeg nyu"szko"le'sit,
ha't nem rostelli magat isten irgalma'bul..?!? (me'gijjet ..!!! )