1953-ban a még most is uralkodó II. Erzsébet brit királynő fejére tették fel klasszikus ceremónia keretében a koronát. Hosszú szünet után 2008. augusztus elsején kerülhetett újra sor a monarchiák nem mindennapi szakrális eseményére. Brit minta és szertartás szerint Tonga királyává koronázták V. George Tupout.

 A fényes királyi pompával rendezett ünnepségre az uralkodó 500 prominens vendéget hívott külföldről.

Tekintve, hogy húsz éve a királyi család udvari festőművésze vagyok, magam is részese lehettem e világraszóló eseménynek.

 A Hawaii és Új-Zéland közötti, 170 szigetből álló Tongai Királyságnak 1875-től, I. George Tupou trónra lépésétől van koronázott királya. Őt II. George, majd III. Salote királynő követte. Én IV. Taufa’ahau Tupou királynál 1988-ban kezdtem a szolgálatot. Vihar Győztese (ez a neve jelentése) uralkodása alatt tanúja voltam az ország hatalmas fejlődésének. Modern nemzetközi repülőteret építtetett, főiskolát, tv – és rádióállomásokat alapított. 2006 szeptemberében, 41 évi uralkodás után halálozott el. A trónon idősebbik fia követte V. George Tupou néven. V. George Tupou király családjával és vendégeivel

  Július 22-én reggel az aucklandi repülőtéren hideg eső fogadott. A tokiói hőségből pár óra alatt az új-zélandi télbe csöppentem. Utoljára a király itteni rezidenciáján töltöttem egy hónapot uralkodóm, Őfelsége IV. Tupou mellett. Tettem a dolgomat, illetve dehogy. Udvari festő létemre éppen nem festettem. Őfelsége leghűségesebb híveivel együtt próbáltam elviselhetőbbé tenni a nagybeteg uralkodó napjait.

  Bár az ilyenkor szokásos „Jól van Felséged?” aggodalmamra most is „Persze, jól vagyok” választ kaptam, de azért láttam, éreztem, hogy nagy baj van. A király ritkán volt beteg. Jó erőben tartotta az ifjúkorától soha ki nem hagyott napi egyórás edzés. Még nyolcvanéves korában is olyan óriási súlyokat emelgetett, amelyeket két katona együttesen alig bírt. A neve, Taufa’ahau jelentése Vihar Győztese. Hatalmas testi erejéhez hasonló lelkierő párosult. Nem engedte, hogy betegsége miatt megkíméljék a Monarchia gondjaitól. Külföldi betegágyánál is fogadta miniszterelnökét, és a lesújtó gyászhíreket, többek között a hercegi pár – unokaöccse és annak felesége – tragikus balesetéről. Utolsó beszélgetéseink örök tanulságok számomra. Tanórák az emberi nagyságból.

  A Heilala Fesztivál a tongaiak nemzeti ünnepe, amelyen a király koronázása óta minden évben részt vett. Csakhogy most az orvos diagnózisa szerint belehalhat a repülőútba. Tongában a helyem, tehát megyek. Ha meghalok, hát meghalok – döntött. A királyi parancs ellen nincs apelláció. A megrettent udvartartás némán csomagolt. Még a visszautat is túlélte. Három hónap maradt az életéből. 

  Most újra itt vagyok Új-Zélandban, hogy a kiállításommal emléket állítsak neki. His Majesty, the Late King. Őfelsége, az elhunyt király – hallom döbbenten új titulusát. Az együtt töltött majd’ két évtized emlékei kavarognak bennem a városba tartva.

A szupermodern galéria ideális kiállítóhelynek látszik. A térre néző teljes fala üveg, s így a kivilágított festményeim kintről éjszaka is jól láthatók lesznek.

Mire a falra kiraktuk a képeket, a kiállítóterem megtelt érdeklődőkkel. „Nocsak, azok ott a királyi család tagjai”- mosolygott rám egy tongai asszony, és én hálás voltam neki.

  Két nappal később újra gépen ültem, hogy megtegyem a tongai fővárosig tartó háromórás repülőutat. A külföldi légitársaságok a koronázáshoz időzítve 2-4-szeresre emelték az áraikat, de még így is tömve voltak a járatok. Ha másból nem, ebből biztosan megtollasodnak.

Őfelsége V. Tupou király ötszáz prominens vendéget hívott külföldről. Számukra lefoglalta a főváros szinte valamennyi hivatalos szállását. A kormány ötezer külföldi látogatóra készült. A fősziget zsúfoltságának elkerülésére az uralkodó a fontosabb szigeteken később megismétli az ünnepségeket.

  Vajon az elmúlt húsz év alatt hányszor tettem meg a repülőtér és a tongai főváros közötti utat? Az elsuhanó pálmafákat és házakat szinte egyenként ismerem már. Jobbra Pilolevu hercegnő lakosztálya, amelynek kapuját két bengáli tigrisszobor őrzi, vele szemben a szerpentin út pedig az új uralkodó Medici-stílusú fehérmárvány kastélyához vezet. Nini – kaptam fel a fejemet a városhoz közeledve -, mennyire megváltozott az épületek külleme. A koronázás tiszteletére mindenki takarít és fest. A kerítések és a házak falai piros-fehérben tündökölnek.

  Nuku’alofa, a Szeretet Városa lázban égett. Az úttestek fölé minden jelentősebb intézmény díszes diadalkaput emelt. Tetejükön hatalmas transzparensek hirdették a minisztériumok, iskolák, közműszolgáltatók koronázási jókívánságait. A főutcán, a Vuna Road-on még hatalmas forgó koronákat is erősítettek reájuk. Sok volt a nézelődő turista. Még néhány nap, és megtelik az ország.

  A Királyi Palotához közelítve soha nem tapasztalt pezsgés fogadott. A kerítés mellett kocsisorok álltak, s a rácsos vaskapunál a strázsák díszuniformisban irányították a forgalmat. Belépve a régi barátokkal öleltük egymást, teljesen új környezetben. Ugyanis az 1867-ben épült viktoriánus palotát az uralkodó felújíttatta az ünnepségre. Kint újkori fényében ragyog, a termekben pedig a berendezést is kicserélték. Meghatódva léptem a szobába, ahol az öreg királlyal gyakran időztünk. A megszokott tárgyak helyett díszes antik bútorzat fogadott, s a néhai uralkodó helyén üresség.

A Palotán belül még nagyobb volt a sürgés-forgás. Frakkos úriemberek, előkelő dámák, aranysujtásos katonatisztek vártak meghallgatásra. A királyné komornája hideg italt hozat. Őfelségénél vendégek vannak Angliából, talán várjak itt az audenciára. A terasz árnyékából nemesek a táncműsort nézték. Inkább beültem közéjük. A palotakertben többszáz népviseletes tartott monumentális bemutatót. Sokszólamú énekük, lendületes mozgásuk, ütemes dobbantásaik magukkal ragadtak bennünket. Innen-onnan felhangzott egy-egy kurjantás, éljenzés. A boldogsághirdető Lakalaka (Fürgén Sétáló) táncban csak aprókat lépnek, s a dinamikus mozgást inkább a karok és kezek végzik. A csoport központjában kap helyet a váhenga, a vezértáncos, aki jelentős személy, általában a királyi család tagja. Most Pilolevu hercegnő második leánya, a karcsú hon. Fanetupouvava’u állt közéjük. Kecses mozdulatait elismerő tapsviharok és kiáltások kísérték.

  Azután végre a királyné előtt állhattam. A király elhunytával új megszólítása „Anyakirályné Őfelsége”, de mert az új uralkodó nőtlen, nem okozunk félreértést, ha megszokásból továbbra is királynénak tituláljuk.

Isten hozott, István! – hallom a megszokott üdvözlést – No, hogy vagy, és hogy van édesanyád? Az utóbbit soha nem felejti megkérdezni, amióta egyszer elárultam, hogy anyám imádkozni szokott értük. Talán mégis inkább „anyakirályné”, tűnődöm, mert a kora és a jósága miatt sokunk édesanyja lehetne. Ilyen fáradtnak viszont két évtized alatt sem láthattam. Az új király nőtlensége miatt reá hárul a koronázás második legfontosabb szerepe. 83 évesen reggeltől estig pihenés nélkül szervez, és fogadja a tengerentúlról érkező vendégeket. Azok pedig sokan vannak, a király félezer fontos vendéget hívott a koronázásra.

Megbeszélésünket múltba nézéssel kezdjük. Lakosztályában őriz egy portrét, amit 1996-ban festettem az elhunyt uralkodóról. Mostanra arról készítettem ötven számozott vászon-litográfiát a királyi család tagjai és közeli hívei számára. Erről aztán áttérünk a jelenre és a jövőre: lefixáljuk a teendőimet a következő hetekre. Fáradságára való tekintettel igyekszem rövid és összefoglaló lenni. 

Várj csak – szólt utánam távozóban – ettél már? Nem? Hát akkor menj be az ebédlőmbe, vitetek neked vacsorát.

  Másnap délelőtt a királyné autót küldött értem. Meghívott a főváros melletti Houmába egy kedves kis rokona születésnapi ebédjére. A houmai tengerpart a királyság lenyűgöző természeti csodája. Ott van a „Blow Holes”, amit a köznép csak egyszerűen Főnökök Sípjának nevez. A sziklák felfordított teknőhöz hasonlóan nyúlnak a tengerbe. A part felé tartó hullámok ezek üregeibe préselik a levegőt, az pedig a fönti lyukakon sípolva kitódul, magával sodorva a tengervizet. E húsz méter magasra spriccelő természetes szökőkutak mellett állítottak fel asztalokat 5-600 vendég számára, a szépséges Darlene ’Atu’amu’a Hakeifaleha’akili Vaea kisasszony 21. születésnapja tiszteletére.

  A királyi család tagjai velünk szemben, hosszú díszasztalnál ültek: Mata’aho királyné, Lavaka herceg, a trónörökös és felesége, Nanasi hercegnő, Pilolevu hercegnő, a házigazda Vaea báró és családtagjaik. Az asztalok roskadásig teltek tongai étkekkel. Mindegyiken két ropogósra sült kismalac, egész csirkék, óriáshomárok, gazdag választéka főtteknek, sülteknek, kagylóknak és halaknak. Körülöttük köretek, no meg az elmaradhatatlan kenyérpótlók, a yam és táró. A vegetáriánusok sem maradtak éhen, akadt tengeri saláta és déligyümölcs bőven. A tikkadt enyhíthette szomját borral, vagy hideg sörrel, amit súlyos üvegkancsókból kínáltak körbe a szolgák. A kánikulában a szellő időnként meglebbentette a fehér asztalkendőket, és hűsítő permetet szórt ránk a „gejzírekből”.

  Az önfeledten falatozó vendégsereget zene és tánc szórakoztatta, amit időnként megszakított egy-egy rangos rokon ünnepi szózata. Nagy derültséget keltett egy nyolcvan év fölötti nénike, akit jövetkor ketten támogattak a székéhez, ám a zene pezsdítő hangjaira botját félredobva középre perdült táncolni. Végül már csak egy beszéd hiányzott, amit halljuk! halljuk! kurjantásokkal egyre inkább sürgetett a vendégsereg.

  A mikrofonnál megjelent Houma örökös ura, a 87 éves Vaea báró. A mesterszónok 9 évig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Houma vezető szerepéről beszélt, kitérve a Vaea-dinasztia történelmi érdemeire, majd ígéretes jövőjű unokája, Darlene tehetségét ecsetelte.

A végére hagyta a bűvös szót: „koronázás”. Mintha magas C-t pendített volna! Közel két éve ültettük tudatalattinkba, s azóta is irányítja az életünket. Közeleg, már csak pár napunk maradt a világraszóló eseményig!

  Július 28-án végre eljött az én időm! Ezen a napon kezdődött a Koronázási Ünnepségsorozat, amelynek részeként a Ministry of Tourism kiállítást rendez a képeimből. Udvari festőként feladatom a Királyság és a Királyi Család népszerűsítése a világban. Tavaly kollekciót állítottam össze a királyi család portréiból, tongai tájképekből, kiegészítve néhány magyar és japán témájú festményemmel. Ezt az együttest azután kiállítottam Magyarországon, Párizsban, Londonban és az új-zélandi Aucklandban.

  A tongai rendezvényen megtoldottam néhány helyi jelentőségű nyomtatvánnyal: az uralkodópár számára tervezett képeslapokkal, karácsonyi üdvözlőkkel, a Royal Kalendáriummal és fényképekkel.

Délután, miközben a képek és címeres képcímkék esztétikai rendjét szorgalmaztuk, felpezsdült az élet. Megérkeztek a tv-sek és a hangosítók. Teherautókról ládákat és hangfalakat cipeltek, s a felhangzó tongai zene odacsalogatta a kíváncsi turistákat. Még egy amerikai misszióscsoport is beszivárgott időelőtti képnézegetésre.

  Tongában a rendezvények mindig imával kezdődnek. Siaosi Palu Tiszteletes elmélyült fohászban kérte Isten áldását a munkánkra, az uralkodóra és a Tongai Királyságra. Őt Vaea báró volt miniszterelnök követte megnyitóbeszédével. Szereplése szinte jelképes volt. 1989-ben Őfelsége IV Tupou királlyal együtt ő nyitotta meg első tongai kiállításomat a Tongan National Centre-ben. Akkor kultuszminiszter volt, majd közel egy évtizedig miniszterelnök. Az idős főnemes ma is a tongai közélet köztiszteletben álló szereplője. Szónoki fordulataival és gyönyörű oxfordi angolságával most is lenyűgözte a hallgatóságot.

  Az illusztris vendégek között megjelent Kína nagykövete, miközben kintről egyre özönlöttek a látogatók. Nem csak külföldiek, tongaiak is. Tekintve, hogy a képeim a Királyi Palotában és Őfelsége rezidenciáján találhatók, sokan először találkozhattak velük.

Jöjjön el hozzánk is festést tanítani! – kérlelt egy középiskolai rajztanár.

  Az elmúlt húsz év tongai történései jelentősebbek voltak, mintsem hogy bármikor egyértelműen lezárhatnánk. Minden, amit az elhunyt királlyal, IV Tupouval kezdtünk, átnyúlik a jelenünkbe és jövőnkbe. Meglehet, rajtam is múlott, hogy Őfelsége magyarkedvelővé vált. Érdeklődéssel hallgatta a magyar királyok legendáit (elsősorban „Igazságos Mátyásról”), megkedvelte a magyar történelmi filmeket, magyar könyveket olvasott angolul, és ha tehette, gulyást ebédelt, vagy pörköltet, netán Esterházy-rostélyost.

  Szoros kapcsolatot tartott fenn azonban Japánnal is. Az általános iskolákban kötelezővé tette a logikafejlesztő szoroban (golyós számológép) oktatását, tongai diákokat és szumósokat küldött a távolkeleti országba. Japánba irányult a tongai export 99%-a, és ő maga is gyakran odalátogatott. Érdemeiért egy patinás japán egyetem díszdoktorává avatta.

  Curtis Leonard Tu’ihalangingie - egészen az uralkodó haláláig - utóbbi 6 évének szinte minden percét Őfelsége mellett töltötte. Ez alatt többnyire ő közvetített a nagybeteg király és a japán kultúra interpretátorai között.

Most állhatatos munkájáért magas japán kitüntetést kapott. A Ministry of Tourism épületében adtam át számára a Japán Kulturális Díjat, amelynek Tokióban magam is alapítója vagyok.

Már csak négy napunk maradt a Koronázásig!

  Július 30-án reggel királyiktató kava-szertartáshoz gyülekeztek az ország nemesei a Palota mellett. Több évszázados hagyomány szerint ugyanis Tonga első embere a nemesekkel együtt elfogyasztott kavaital szertartásán válik hivatalosan is királlyá.

Palota etikett szerint rendezvényen az uralkodó utolsónak érkezik, és elsőnek távozik. Jelenlétében felállni, járkálni tilos, ezért - biztos, ami biztos - az ország 33 kékvérűje és vezetői (együtt több mint kétszázan) már egy órával korábban elfoglalták ülőhelyeiket a szabadban.

  Pontosan tíz órakor fehér tongai viseletben, széles tauvala övvel átkötött tupenuban megjelent az ország ura és elfoglalta helyét a tengerre néző nyitott ünnepi építményben. A pavilon tapa- és egyéb díszítményeit a királyné és a királyi család többi tagja készítette. Periférián kapott helyet az a többszáz, földi jóval telt pálmafonatos ajándékkosár, amelyekben az alattvalók hódolatuk jelképeit halmozták.

  A hagyományos ima után vette kezdetét a szózatokban és énekekben bővelkedő szertartás. A kava egy borsféleség cserjéje. Annak gyökerének őrleményéből és vízből keverik Óceánia alkoholpótló italát. A szertartásmesterek erre a célra készült faragott faedényekben, a tanoakban kevergették a szürkésbarna színű zavaros innivalót.

A hosszúra nyúlt ceremónia csúcspontjaként az első edény kavát felkínálták a legmagasabb rang várományosának. Feszült csend következett, míg az ország ura ajkaihoz emelte az edényt.

Amikor belekortyolt az italba, kitört az ováció. Legálisan a Tongai Királyság huszonharmadik királya lett, V. Siaosi (George, vagyis György) Tupou néven.

A világ számára azonban két nap múlva lesz egy európai stílusú koronázás is...

  Király Őfelségénél már napok óta egymást érték az uralkodócsaládok és kormányok képviseletében érkező külhoni vendégek. Nekem pedig mindenképpen találkoznom kellett vele még a koronázás előtt. Számtalanszor bejelentkeztem, de az ügyem érthető okokból egyre halasztódott. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy éppen a beiktatása napján fogad.

Délután háromkor csörgött a mobilom. A Palotából szólt egy izgatott hang: Málo, Steveni! Útban van érted az autó. Őfelsége vár! Hogy mikor? Most, azonnal! Tíz perc múlva állj a kapuban. Gyorsabb légy, mint a villám! Semmi késés!

Dicsekvés nélkül mondom, hogy a palotaszolgálat alatt szép rutint szereztem a gyors készülődésben. Most másfél perces borotválkozással bizton új rekordot döntöttem. Keményített ing, egyenruha, medál mind esküdt ellenségeim ilyenkor. Meg a cipő, meg az akármi, és jaj, borotvahab se maradjon az arcon! Tény, hogy a hőségben kipirulva és levegő után kapkodva dossziékkal meg egyéb kézicsomagokkal megrakodva 9 perc 60 másodperc múlva a kapunál álltam.

A fekete Benz egyenesen Őfelsége rezidenciájára, a Villába repített. Furcsa volt így uniformis nélkül, hétköznapi ruhában látni. Olyan kedves, családias látvány. Átadtam a Szentkorona Szövetség kitüntetését, az elhunyt uralkodóról készült litográfiát és a különböző iratokat. A párizsi kiállításom katalógusába lapozva egy pillanatra megállt saját portréjánál. Ez mindig itt van nálam – mutatott a szomszéd szoba felé – és nekem dagadozott a mellem a büszkeségtől. 

   V. George Tupou király 1948-ban született, és 19 éves korában iktatták be trónörökösnek. Az általános iskolát Svájcban, középiskoláit az új-zélandi Aucklandban illetve az angliai Cambridgeben végezte. Ezután elvégezte az angliai Sandhurstban a Királyi Katonai Akadémiát, majd az Oxford Egyetemen jogi diplomát szerzett.

Tanulmányait követően néhány évig Londonban hazája nagyköveteként tevékenykedett, majd 1979-től húsz éven keresztül külügyminisztereként építette a Királyság nemzetközi kapcsolatait.

Kiválóan beszél angolul, németül és franciául, ért továbbá japánul, kínaiul illetve latinul. Szereti a zenét és a táncot. Maga is játszik zongorán és nagybőgőn. Magángyűjteménye van japán képzőművészeti alkotásokból. Szerzője egy 1500 oldalas könyvnek az orosz cárok életéről.

  Augusztus 1-én a Free Wesleyan Centenary metodista templomban az ezer meghívott között ültem arannyal hímzett címeres bársonyszéken. A fényképes programfüzetet olvastuk, amíg Őfelsége az éljenző tongaiak között a Palotából átjött azon a nyitott limuzinon, amelyet nagyszüleje, Salote királynő használt saját koronázásakor 1918-ban.

A szertartás prominens vendége volt Naruhito herceg japán császári trónörökös, Maha Chakri Shirindhorn hercegnő Thaifölről, a szépséges Ashi Sonam Dechan Wangchuck hercegnő Bhutanból, és a glouchesteri hercegi pár az angol királynő képviseletében. Megjelent továbbá a maori király, Tuheitia Új-Zélandból és a szamoai államfő, Tupua Tamasese Efi. Számtalan ország kormánya képviseltette magát, és XVI Benedek pápa sem mulasztotta el jókívánságait eljuttatni a polinéz szigetországba.

 
 Tíz órakor kürtök és harsonák zengése közepette lépett a templomba az uralkodó. Kitüntetésekkel ékesített sötétzöld felsőruháját fehér, térdgombolós bricsesznadrág egészítette ki. A 3 m hosszú, fehér hermelinprémmel díszített skarlátvörös palástja sarkait két egyenruhás apród vitte utána. A koronázási jelvények hordozói zöld bársonypárnákon hozták utána a színarany koronát, a jogart, és a gyűrűt.

A karzatról 370 tagú kórus ünnepi éneke kísérte az uralkodó méltósággal araszoló lépéseit egészen, amíg elfoglalta helyét a 2,5 méter magas aranyozott trónon.

Tongai törvények szerint a király feje érinthetetlen. A koronázásra Óceánia anglikán érsekét, Jabez Bryce-t kérték fel. Külföldiként reá nem vonatkoznak a tongai törvények, felkenhette az uralkodó fejét szent olajjal. 

Óráknak tűnt a végkifejlet, amíg végül a magasra emelt koronát lassított mozdulattal az uralkodó fejére helyezte. A magasztos pillanatban felzúgtak a harangok, és 21 ágyú díszlövése hirdette: a Tongai Királyság új koronás fővel gyarapította a világ uralkodóinak körét.

  Úgy éreztem, megcsapott a történelem szele. Jószerével az ember megélhet egy ilyen ritka, világraszóló eseményt. Kiváltsággal annak részese is lehet, együtt a világ a méltóságaival, akik egyébként csak elvétve gyűlnek így össze. A koronázási díszítmények, öltözetek, az aranytárgyak, az ének, a monumentális ceremónia szónoklatai és mozdulatai összességükben egy soha nem tapasztalt magasztos érzést keltettek. Mozdulatlanná dermedtünk, átszellemültünk, meghatódtunk. Nekem, bennfentesnek a történtek összessége több mint látvány; jelentéssel bír, üzeneteket közvetít. Az óta is bennem van, az életem része lett.

A díszvendégek távoztával bejöhetett a köznép. A templom főhajóját elárasztották a fényképezkedő tongaiak, ám a trónra véletlenül se mertek ráülni.

Átmentem a Palotába, ahol a királyi család és fontosabb vendégeik kiültek a teraszra közös fényképezéshez. Őfelsége baljára Mata’aho királyné került, jobbjára a japán trónörökös, Naruhito herceg, akit Maha Chakri Shirindhorn thaiföldi hercegnő és Ashi Sonam Dechan Wangchuck bhutáni hercegnő követett. Mögöttük pedig fotónként cserélődtek a tongai királyi család különböző tagjai.

A Koronázási Ebédre a Palota udvarán került sor egy többezer főt befogadó díszsátorban. Meglepetésre a király egy kis asztalkánál egyedül evett. Tőle jobbra-balra kapott helyet a díszvendégek tíz-tíz méteres asztalszárnya. Itt foglaltak helyet a külföldi és hazai uralkodócsaládok tagjai. A díszasztalokra merőlegesen álltak a többi vendég asztalsorai.

  Étkekben a tongai ínyencségek voltak túlsúlyban. Minden asztalra jutott 2-3 pirosra sült kismalac, egészbesült csirke, tálakban narancsos sonka és persze az óceániai kenyérpótló, a szeletelt yam. Az újzélandi konyha lazacot, tengeri kagylókat, királyrákot és héjában osztrigát kínált. Még japán étel is akadt: préselt tengeri algalapba göngyölt szusi, nyers tőkehalból szasimi és füstölt lazac. A meleg ételre vágyók megkóstolhatták a sárgabarackkal angolszalonnába göngyölt sült pulykamellet, vagy a friss kókusz-szeletekkel tálalt korianderben főtt kagylót. Gazdag választék volt salátákból is, amelyek közül a legegzotikusabb tengeri növényekből készült. Desszertnek pedig csokis sütemény, sajttorta és új-zélandi friss gyümölcsök zárták a sort. Az italok közül egy bizonyos fehérbor volt a kedvenc. Nem véletlenül, címkéje az új királyt ábrázolta.

Őfelsége este 10 órától bált rendezett a rezidenciáján. A főváros mellett Medici-stílusban épült fehér márványpalota a kristálycsillárok és reflektorok fényében messziről pompázott. Tíz óra előtt pár perccel megérkeztek a külföldi lobogókkal díszített limuzinok. Megjelenés szigorúan protokoll szerint. A férfiaknak frakkban, fehér mellényben, fehér csokornyakkendőben és fekete lakkcipőben. Hölgyeknek nagyestélyiben (hosszú báli ruha, könyökön fölül érő kesztyű), valamint táska, nyakék és ékszerek.

A bál fő attrakciója a király nyitótánca volt. Őfelsége elegáns volt, gáláns és magabiztos. Önfeledt tapsot kapott. A zenében egymást váltották a különböző zenekarok: új-zélandi, kubai, jamaikai, és természetesen tongai. Az erősítők hangja kilométerekre elhallott az éjszakában. Az előkelő vendégsereg talán Európában érezte magát. Ehhez minden külsőség megadatott. Egy óra múlva már nagy volt a vigasság, a díszvendégek kivételével szinte mindenki táncolt. Ám ők is csak éjfél után kezdtek hazaszállingózni a szállásaikra. Az új uralkodó viszont hajnalig kitartott.

  A koronázás másnapján megtekintettem a katonai parádét. A Palota melletti hatalmas füves téren erre az alkalomra dísztribünt állítottak. Ott foglaltunk helyet sátortetővel védve a délelőtti forró napsütésben. Címeres autókban egyenként érkeztek a díszvendégek rang szerinti sorrendben „lentről felfelé”. Elsőként az új-zélandi maori király, őt követte a bhutáni hercegnő, majd az angol glouchesteri hercegi pár, a thaiföldi hercegnő, a japán koronaherceg, a tongai trónörökös és felesége és végül a királyné. Már csak a király hiányzott. Közben felvonultak előttünk a tongai véderő fegyvernemei: a Tongai Haditengerészet, a Királyi Tengerészet és a Királyi Gárda. Masírozásukhoz a Tongai Védelmi Szervek Királyi Zenetestülete szolgáltatta a pattogó ritmust. Velük zenéltek ausztrál, új-zélandi és amerikai katonatársaik is.

  Vidám, majálisi hangulatra érkezett Őfelsége V. George Tupou király. Főparancsnoki díszegyenruhájában egy nyitott jeep-en állt, amely a nép éljenzése közepette körbevitte a katonák sorfala előtt. Végighallgatta a parancsnokok jelentéseit, majd helyet foglalt a királyi páholyban. A különböző katonai egységek díszlépésben, tisztelegve és mélyen meghajtott zászlókkal vonultak fel előtte. Az egyórás parádé végén Őfelsége elhagyta a helyszínt, s a vendégei fordított érkezési sorrendben követték.

Én is átmentem a Palotába, ahova meghívóm volt a királyi ebédre, amelyet a trónörökös, Tupouto’a Lavaka herceg és az ország nemesei rendeztek.

  A helyszín és az ülésrend a tegnapival azonos volt, de a többit átrendezték, és a terem brokátdíszeit is kicserélték. A roskadásig telt asztalokat ma már egyértelműen a tongai ételek uralták. Több volt az egészbesült kismalac, és a különféle főtt édeskrumpli-féleség, a yam és a táró. Ezeket a cukorrépa méretű zöldségeket sütve vagy főzve, szeletelve tálalják. Ezüst tálcákon volt még umu, a tongaiak grillsültje. A kókusztejjel bőven megöntözött levelekbe csomagolt húst és zöldséget egy gödörben izzó kövekre helyezik, majd betemetik. Másfél óra múlva a világ legfinomabb grillétele lesz, amelyben a sót a szétsült levél íze pótolja. Jómagam régi emlékeket idézve több csomagocskát is elfogyasztottam ebből a kiváló csemegéből.

Gazdag választék volt gyümölcsökből. Szeletelt óceáni édes görögdinnye, alma, narancs, de legnagyobb keletje a különféle szőlőknek volt, amelyek itt egzotikumnak számítanak. Alkohol azonban ma nem volt az asztalon.

Az ebéddel tulajdonképpen véget ért a Koronázási Ünnepség. Délután hazautazott a japán trónörökös, s másnap estig követte szinte valamennyi vendég.

  A tongaiak kétnapos ünnepen pihenték ki a fáradalmakat, de attól tartok, egy hét is beletelt, mire a munkájuk is visszatért a régi kerékvágásba.

Pár nappal később Őfelsége a királynéval és udvartartásával körútra indult a Ha’apai, majd a Vava’u szigetcsoportokra megismételni az ünnepségeket.

Én pedig visszatértem Tokiói otthonomba, ahol semmi nem változott. Vagy mégis? Tengernyi új ötlet kavarog bennem, hét élet is kevés lenne megfesteni. A szolgálat azonban valamiféle rendre kötelez. Őfelségéről már készítettem portrékat, ám első feladatomnak tartom megörökíteni őt Királyként.

 VÉGE