Váratlanul felszabadult egy hetem és épp akkor hangzott el a devecseri polgármester felhívása a TV-ben, hogy nagyon sok önkéntesre lenne szükség a vörösiszappal megfestett fák letisztításához, mert ezt csak kézzel lehet végezni.

 A várkastély kertjében kialakított gyönyörű arborétumot is érintette a vörös áradat, az ott lerakódott vörös iszap nagy részét munkagépekkel már eltakarították, de a fákat, azok közvetlen környezetét csak kézzel lehet megtakarítani és közömbösítő (savas) vegyszerrel permetezés után nagynyomású vízzel kell a fatörzseket lemosni. Jelentkeztem, behívtak. Hétfő este sétáltam föl a kihalt szellemúton a templomhoz, majd ott eligazítottak a művelődési házban kialakított tömegszálláshoz. Négy önkéntes persze nem nagy tömeg, de voltak ott vezényelt katonák is más helységekben.

Kedd reggel kiadós reggeli után (pedig fogyni szerettem volna a kis fizikai munkával) felszerelkeztünk védőfelszereléssel és szerszámokkal, a katasztrófavédelem illetékese eligazított a munkára. Persze a városban sürgősebb munka is akadt mint az arborétum fáinak mosása. Az állandó útmosás miatt a kastélypark bejárata mellett a padka felázott, meg kellett erősíteni murvával.

 Az utak mosása elengedhetetlen volt egészen szerdáig, mert a vörös iszappal szennyezett talajt addig a városon keresztül szállították és bizony a teherautókról lehullott szennyeződést csak mosással lehetett eltávolítani. Szerdán reggel végre kitiltották a teherautókat a városból, attól kezdve sokkal ritkábban, vagy egyáltalán nem érezhető már a lúgos, furcsán irritáló szag.  Ahogy haladtunk előre a kozmetikázásként felfogott murvaterítéssel, úgy kerültünk egyre közelebb a pusztításhoz. A kastélypark melletti parkolót a Pápai úttól elválasztó csapadékelvezető árokban meg egyenesen mi fedeztük fel, hogy az eddigi takarítások során valahogy ennek a kitakarítása elmaradt, vastagon állt benne a vörösiszap a ráhordott üledék alatt. Meg is kaptuk feladatnak ennek kitakarítását, itt aztán szükség volt minden védőfelszerelésre. Kaptunk megfelelő gépi segítséget is, csak a finomítás volt a feladatunk.

 A lúgos vörösiszap érdekesen viselkedik, ha betakarják földdel. Mintha a környező nedvességtartalmat magába szívná és alacsony viszkozitású, könnyen folyó lévé alakulna, behatolva a lyukakba, kövek közötti résekbe. Sajnos az elárasztott épületek alapjait is megtámadja, ezek menthetetlenek. Így találtunk rá a szennyezett részre: a lábnyomunkban buggyant fel. Ugyanakkor találtunk vígan fickándozó gilisztákat egészen közel az ilyen vörösiszap zárványokhoz, mintha rá se hederítettek volna a lúgos masszára. A fű is zöldelt vidáman a vörösiszap rétegen átbújva.

Ott voltunk Devecseren a lakossági fórum idején, mikor a kárfelméréseknél tapasztalható eltérések, a segélyezés, a helyzet, az egyéni helyzetek megoldásának lassúságán háborogtak a helyi lakosok, még tüntetést is akartak szervezni. Lévén némi tapasztalatom a hasonló nagy volumenű környezetformáló munkákban, bizony elég jó a haladás, amit a katasztrófa óta eltelt hat hétben elértek. Devecser városon belül a szennyezőanyag mennyisége kevesebb mint 1%-ra csökkent, a maradékot már csak aprólékos kézimunkával, vagy a házak ledózerolásával és a törmelék elszállításával lehet eltávolítani. De el fogják távolítani, amint minden tulajdonossal megegyeznek a kárpótlás módjáról és mennyiségéről. Úgy tűnik, a régi beidegződések működnek: ha a hatóság megmondta, akkor az úgy van. Nem úgy van. A lakosok saját maguk határozhatják meg a kártérítés mibenlétét és mértékét, csak ha kirívóak a követelések, akkor kerül független kármegállapítási eljárásba. Néhány feltétel persze nevetséges: a károsulttól kérik a tulajdonviszonyok és engedélyek igazolását, pedig az ő papírjai vesztek el a vörös áradatban! Most járhatja végig a hatóságokat másolatokért… Nem lenne ésszerűbb, ha a kártérítést intéző operatív törzs szerezné be a hivatalos dokumentumokat?

A másik gond, hogy oda kellene figyelni a jelenlegi, most jelentkező gondokra és azokat minden teketória nélkül megoldani. Egymással versengő élelmiszert és ruhaneműket osztogató jótékonysági szervezetek konténerei állják el a járdákat lépten nyomon, de a szégyenlős vagy csak büszke magyar ember nem fog odaállni a kisebbség sorai közé, inkább összeszorítja a fogát és próbálja kipréselni a szűkös, még megmaradt pénzéből a szükségleteire valót. Az meg, hogy a bankok az elveszett házakra felvett kölcsönök részletei miatt zaklatják a károsultakat, egyenesen felháborító! Nem igaz, hogy a kormány ennek nem tud megállj!-t parancsolni! Egy elrettentő büntetés kilátásba helyezésével ezt azonnal meg kellene állítani.

Nagyon sok autó is elveszett, mert a lúg tönkreteszi az alumínium vagy bronz alkatrészeket, csapágyakat. Akiknek a munkavégzéséhez elengedhetetlen a mobilitás, azoknak már meg kellett volna oldani a gépjárművek kiváltását, ha másként nem, hát bérelt kocsival, amíg a kár végleges rendezése nem történik meg.

 Normalizálni az egyének helyzetét, minél láthatatlanabbá tenni a helyreállítási munkálatokat a lakosok szempontjából, és én már hazaküldeném a jótékonysági szervezeteket, megköszönve eddigi munkájukat, a helyi önkormányzatok szociális ellátó szervezetére bíznám a segélyek szétosztását, meg a helyi Karitász szervezetre. Mint ahogy a katasztrófavédelem étkezdéjét is egy a vörös áradatban elveszett kiskocsma tulajdonosa vezeti a legjobban. Örömmel láttam, hogy az iskolába már visszatértek a diákok. Most már itt lenne az ideje, hogy a vezényelt és önkéntes katasztrófa-elhárítók -helyreállítók minél kevésbé legyenek jelen a helyiek mindennapi életében. Még persze hónapokig, jövő június-júliusig el fog tartani a helyreállítás, de itt helyre fog az élet normális rendje állni!