Én már régen rádiót hallgattam, mikor azt Popov elvtársék föltalálták.

                                                                                  (Vári Vendel, nyugdíjas)

 

 – A világ minden táján ismert az én töltöttkáposztám.

 – Nem vonom kétségbe, de ez vaníliás ízű volt, és valamilyen lekvár volt a tetején.

 – Természetesen. Így készítettem.

 – Jóember! Lehet, hogy így készíti, de én hánytam tőle.

 – Hányt, hányt! A világ minden táján hánytak tőle…

 Viszont ismert.

                           (Ö. I. és a Várpatak étterem főszakácsa között)

 

 Olyan vagyok, mint a növények.

 A növény, teszem azt, egy fa, a mélybe ereszkedik, csupán azért, hogy fölül zöldelljen, virágozzon.

 Nem állat, aki elfut fölötte vagy elszáll messze tőle, vagy belébújik és fúrja, vagy alatta áskál.

 Nem ember, aki csak vár-vár csípőre tett kézzel és hümmög, meg tapicskál, és ha már mindezt megunta, sokat mondóan gyönyörködik lángjaimban.

 De nem Isten sem. Nem.

 Állok egyhelyben, szívom föl a mély értékeit, zöldelek, sárgulok, lehullok, kivágnak… De!

 Én forgácsaimban is az leszek, aki Vagyok!

                                                                          (A Művész, aki csak az Étterem söntéséig szokott beájulni)

 

 A VÁRPATAK ÉTTEREM (7) (régen: Uricasino) az én szerelmi Bermuda-háromszögemben lapul. Mit lapul! Fizetésnapokon nincs is!

 Tisztára a földalatti mozgalom. Bármelyik feleség urát jön keresni: hát pont az ő ura nincs ott!

 Na, de bezzeg mostan hangos! Hallgassunk csak be!

 Az ablak mellett közvetlen a bejáratnál csak az avatatlanok, betérők, amatőrök.

 Az igazi társaság, maga a Fő utcai Történelmi Társaság, hátul a legendás Kukorelly-asztalnál darvadozik. Vitaindító:

 Imre Miklós (festőművész, címfestő, nyugdíjas. Hipertónia, érszűkület, máj-epe stb. Csak fehérbort): – …Nahát elég az hozzá, hogy Vitala, ötvennyolcban utcát kapott. Most meg átragasztózták olyan piros szigetelővel… tudjátok… Na, és kérdem én… Na? Ma reggel egy új tábla. És mi van… illetve ki van rajta…? GOGA… Az van, hogy GOGA UTCA!!! (általános morgás, székcsiszatolás) …És én hülye, még én adtam a szalagot! Hát jó, jó, a Goga jó srác volt valahol… Jó haver, de a Kis Vitális, DISZ ide, KIMSZ oda, rendes gyerek, Goga meg, ha elutaztál, ő meg itthon maradt, elbúcsúzhattál sima homlokodtól… Még te sem, Váry elvtárs… te meg az Öreg sem lőttetek annyi agancsot, amenynyit ez kényelmesen összesprickolt. Vitala gyerek volt még és tanulni akart… Nem igaz, Máté bátyám? Te tudod, tanítottad! És ne haragudj, Katám, ha a kölök nem kergül meg, és bocsáss meg, neked is több eszed van… ma azt az utcát meglehet, Julius Caesarról nevezték volna el. És akkor megmarad két haver és nincs ragasztózás. Vagy ha Miklós, előbb érkezel… Tudom, zűrös napok voltak… Úgy emlékszem, kötszered sem volt… Hehe, a kedves feleséged persze, te akkor láttad őt először, szóval a Vitala akkori és a te mostani feleséged, a kombinéját tépte le. Sajnos, későn… viszont ti meg egymásra találtatok. Hát mit nem tesz a történelem!

 Doktor Horváth Miklósné, szül: Világos Katalin (vállalkozó, kötöttáru, divatáru, egy első házasságból származó leánygyermek anyja): – Először is, az a szemét sitten volt, másodszor semmi joga nem volt hozzám… neki mindenki kellett! Nem vártam rá! Hozzámentem Vitácskához. Kész! Szerettem őt. Gyereket szültem neki. De én most odamegyek, és tíz körömmel kaparom le azt a táblát! És igenis, ha nincs Miklós, nem is tudom, mi lett volna velem. Támasz kellett! És ha nincs Miklós, az a moslék Goga megúszta volna. Hát volt, aki itt volt akkor!!! Nem? …Bertalan! …Művész úr! …Te is itt ültél! Bejött az a szemét egy stukkerrel és hadonászott… Azt kiabálta – most hullanak a csillagok! Itt az idő ezeket a csillagászokat is megritkítani! Na, hol az a kis vörös! És akkor beleeresztette az egész tárat… Istenem… Én meg elrohantam orvosért… Láttam, valaki jön ki a rendelőből… táskával… Hívtam, jöjjön azonnal… Vér, sok vér… Kérem, siessen! Azt mondta, asszonyom, maga nem látott annyit, mint ezekben a napokban én, és nincs se kötszerem, se gyógyszerem! Hát ez volt Miklósom. Persze, jött. Letéptem a cuccaimat kötszernek, aztán félig meztelen átrohantam a Pleszékhez… Tudjátok: Zsófi gyógyszerészetet tanult… Azt mondta… Látod, Kata, ha… bocsáss meg, Váry, de azt mondta… látod, Kata, hogy ha az a gyilkos Váry, meg a drágalátos apósod annak idején nem tesznek bennünket lehetetlenné, most lenne gyógyszerünk… de nekem sincs… A pici Kriszta lázas, és nem tehetek semmit, csak borogatom… Borogass te is. De aztán bement… talált valami kis jódot, és adott egy lepedőt…

 Sajnos, már csak szemfedőnek… Gyermekkorunk óta lazán utáltuk egymást Zsófival, de akkor keményen meggyűlöltem. És tudjátok, miért!? MERT KÜLÖNB EMBER VOLT, OTT, ÖT PERC ALATT, MINT ÉN ÉS TI, ITT MIND, MIND, EGÉSZ ÉLETETEKBEN!

 Benedek Bertalan (asztalos mester, szemtanú, kisnyugdíjas. Rumot sörrel, ha ötöt mutat, hármat kap): – Édes Katóka… Ne idegesítse föl magát, kedves… mert kérem, az a helyzet, már nem tudjuk kikaparni őket… Legalább is nehezen… Lekapargatni táblákat, azt igen… azt lehet.

 Máté Károly (fizika-matematika szakos tanár. TIT-előadó. Amatőr csillagász. Özvegy. Fehér fröccs): – Hát, kérem… Ha egy összeomló csillag… khm… tömege elegendően nagy, akkor a belső és külső részek között megfigyelhető az úgynevezett idődilatáció. Ennek megértéséhez képzeljük el, hogy ebbe az objektumba beleejtünk egy zsebórát, de eközben a megfigyelő, még a Somogyi Dolfi is, kívül marad, akkor a Dolfi szerint az óra teljesen normálisan viselkedik. Ám a megfigyelő azt tapasztalhatja, hogy az óra valójában lassabban jár… khm… mihelyst ebbe a gravitációs lyukba esik… Ezt, fiam Birtalan… rajtad kívül egyedül a Vitális értette meg… Amikor megkérdeztem, miért akar éppen csillagász lenni, elmerengett, és azt mondta… többek között a csillagok miatt, de közrejátszhat az a tény is, hogy a családban már minden volt, asztronómus még nem. A hiánya itt van, de ő maga nem lehet itt. Egy tanítványomról végre utcát neveztek el, most meg a gyilkosa kapja. Hát hányszor lehet megölni egy embert?

 Benedek Bertalan (mint fent): – Édes tanárúr… Ne idegesítse föl magát, kedves… mert kérem az a helyzet, ha meg mégis kikaparnánk őket, a Lalikát kihantolnánk, a Goga Gábort meg mellé, és… ugye, akkor megláthatnák, hogy ki a győztes… Nekem például Goga úr mindig lecsalta a legszebb belga kékeimet… meg de hány szép postát… Egyébként az a Sztalin az ellenség legyőzésének művészetéről írt. Én a barátaink legyőzéséről beszélek. És örülök, hogy a Béke utca megint Alsó-sor lett, mer’ ugye nekem úgyse jön levél, hacsak a tüdőszűrő-papír nem az. Ami igaz, igaz, a kommunisták rosszalkodtak eleget. Na, Isten-Isten!

 Váry Vendel (rendőrkapitány, KTSZ-elnök, személyzeti oszt. vez. [cukorgyár] csop. vez. [tejért], jelenleg sírgondozó, nyugdíjas. Az MSZMP tagja, mindenivó. Főleg potyán): – Na, ezt már nem hallgatom tovább! Volt, amikor jó voltam nektek, mi? Lepucoltam egy-két padlást, hogy ne dögöljetek éhen. Kitelepítettem, hogy legyen lakásotok. A Goga bűnöző volt, és kész. Mi a most úgynevezett Forradalomban szerzett érdeme? Hogy megölt egy ifjú kommunistát? És vajon hányat, ha még utcát is kap! Ti is fölháborítónak tartjátok a Vitala elvtárs detronizálását!

 Akkor meg mit Sztálinoztok… hah… ez a … ez a … ez a kis senki tisler meg már kommunistázik is, itt, az én asztalomnál! Demokrácia! Akkor is az volt, ráadásul Népi! Lehet, hogy sok minden nem volt, de azt olcsón meg lehetett venni. Most menjetek a szupermarketotokba…

 Demokrácia! Jó! A Goga ötvenhatba idetolatott két vagon élelemmel, de vajon hogy szerezte? Mi?!… Honnan szerezte? Mi? Bűnöző volt! Én csak tudom. Ötvenkettőben is hétszer vitettem el. Ötvenhatig alig volt kinn, aztán persze a csőcselék kihozta! Te, meg Világos Kata, vigyázz… vigyázz! Vituska így, Vitás csak úgy. Ki se hűlt Vitális elvtárs, már usgyé! Be a doktor úr ágyába! Mikor voltál a temetőbe… mi? Nála. Kint. Most se: Halottak Napján. Néztem! Én mindenről tudok, ami a temetőbe fennforgás! Neked csak a doktorné cím kellett, hogy most a kötöttáru üzelmeidet elegánsabban folytathasd. Mondta mindig Bandi barátom: Vendikém, csak a Virágos Katától mentesülne a család. EI is vitethettelek volna, de hát a barátom, elvtársam menye! Mit szólnának az apparátusban. Csak miatta… csak miatta, meg a Kisvitális elvtársra való tekintettel úsztad meg. Én már csak tiszteletből is megkapálom a sírját. Koronkint egy-két régebbi temetésről átteszek egy kis virágot. És a lányod? Utoljára akkor volt kint, amikor annak a Pleszlánynak habókos férjét temették! Még én szóltam rá, mikor ment kifelé a díszes kompániával. Merthogy ott voltam egy fa mögött. Mondom, Katika, hát édesapád…? Jaj, Venci bácsi, akartam, de olyan rég voltunk Anyával itt, hogy nem találnék oda. Mondom: arra a negyedik sor, aztán balra az első. Gondolom, a nevét még tudod, úgyhogy akkor megtalálod. Köszönöm! És elfutott az ellenkező irányba, vigasztalni azt a kis vörös ribancot!

 Na, jó, másnap kijött, de akkor is lecsaptam rá. Hány csokrot hoztál?! Mert hogy, ha jól emlékszem, van itt egy másik sír is. Na, akkor kettészedte a virágot, én meg megmutattam a nagyapja sírját. Tudniillik, a munkásmozgalmi soron van eltemetve. Terveztük, idehozzuk a Kisvita elvtársat is, de hát, hát, jött a Demokráciátok! Tudom, tudom, gyűlölted az apósod, de az unokája az mégiscsak a rokona. (Időközben megérkezik Somogyi Adolf órásmester és jégnadrág-föltaláló. Neki is jut hely.) Na most, visszatérve… Ott van a magyar demokratikus rendőrség alapítója, Münnich Ferenc elvtárs. Annak is le kellett venni a tábláját. Meg ez a szobormizéria! Baj lesz ebből, én mondom. Nagy BAJ!… Na, Dolfi, jó, hogy jöttél. Mit szólsz?! Te ott laksz! Te aztán illetékes vagy! Hát megőrültek ezek?! Hát a Vitális elvtárs ártott valakinek is? Hiszen tanult, jóformán… ifjúkommunista volt még!

 Somogyi órás: – …Hm… Hát igaz… Kérem szépen, igaz. Egyszer például olyan óraművet csináltatott, ami követi a Föld forgását. Ez az úgynevezett szinkronmű. Ezt kérem szépen… Máté bátyám, te tudod, neked is én reparálom… Szóval egy olyan óramű, amit komoly megfigyelések végett a csillagászati távcsőre van hivatva szerelni.

 Váry: – Meghibbantál, Dolfi? Én most a táblacseréről beszélek…

 Somogyi órás: – Hát, igaz, igaz, hogy büszke voltam egy olyan utcába’ lakni, akit ismertem… de hát most ez a módi! Aki nem volt igazán jelentős személy, és ugye, kisbarátunk az utcáját a Papának köszönheti! Szóval, ezeket az utcákat visszakeresztelik a háború előtti nevükre. Ha annak idején, a vita tárgyának apukája, az éppen eleget emlegetett Vitális et., félrefog és nem sikerül azt a bizonyos szárnyasbombát szétszedni, nem robbant volna ekkorát a templomi csöndben… a HÍR (Mit… micsoda… hogy… de hát… miért, mi volt a neve??) Gólya utca volt az ezer éve, vágta ki peckesen órásunk. Oh, az Isten verje meg, Imre Miklós (ez Váry), mi itt marjuk egymást… sértegetjük… ítélkezünk… És ez a hülye, nyilván (megint) tökrészegen, félreolvas egy egyszerű madárnevet… (őrült zsivaj) Hát, ez az, kedves vezetettjeim. A beszéd a félreértések forrása. Amióta világ a világ.

 – Látod, így rúgnak seggbe egy művészt. Csupán mert elvetélt.

 – Höhö… Megvallom, be voltam baszva… Semmi gond. De figyelj, barátom. Akkor mi van? Ha hazamegyek, mi van? Ha elmegyek a hajnali Operaházhoz, mi van? Kijön egyetlen egy kis radamesz?

 Ki jön ki, mi?

 A MIKI? De ha hazamegyek, mi vár? Megmondom:

 Az ágyam, meg a polcom… az

 A polcon… üres üvegek meg

 A művész: festőszeretője,

 lentlenn olyan,

 háztartási terpesz,

 egyiptomi balfasz,

 és a szüntelen lakk!

 Akkor egy bögrébe: szálanként összeszedett

 ecset,

 egy rakás zsidós rongy,

 bőregér szintű halott festék,

 hiába megvakított paletták,

 levakarhatatlan, föl nem

 robbant aknák.

 Egy halom kikeverhetetlen

 vágy,

 soha képpé nem álló Kép!

 És SOHA színné nem váló FÉNY!!!

 Este részegen az ágyba, reggel tisztán a csatába.

 Aki nem hiszi, menjen a picsába!

 Ezután Váry elfti hadonászott nemlétező oldalfegyverével.

 (Egy nem létező szolgálatot adott, és már nem létező áldozatait hívta tanúnak.)

 A kompánia bőröződik, talán október van.

 Nem létező órák rugóival bajlódik Jégnadrág Adolf.

 Sörnyálból teker fáslit a szép asszony.

 Az ura asszisztál, ő kötelező morfinista, humanista.

 Egy seggbe az erőmet. (Úristen, ezt már hányan le…)

 Nem létező szikéivel, pikáival, lancettáival.

 Hadba indul a kisbornyú.

 Baszd meg, a műtőasztalt belevarrtuk a betegbe!

 A csönd fölerősödik, és amikor már elviselhetetlen: betoppan Vitális elvtárs, egy csehül kitalált fémhordót cipelve…

  – Drága Zsóka… ezt a meglepetést! Ezt, ameddig tart… Nagy ibolyát a fiatal úrnak… Díszkiadás, drága asszonyom… Díszkiadás, éppen két méter… Igazi lakótelepi… Most igyál bele, nee… Gőz, füst, gáz, lötty… (Marika jön be) Holauram… Cinó hol van?… Gyöngy úszik egy sarokban, amolyan buksifejű fuvarossal… Vízügyi mérnök?… Vári(y) úr Zsófikát ölelgeti, magának megmondhatom, egy rámbízott sírt kiraboltak… Legalább is igen föl vannak dúlva… Puszika, pici, puszika… legalább egy spinózát… Nézze, ez alig zsíros a sarkánál… Nem nemzetiszín szalagot tessék!… (Okos Tóni jön) …Nem értem, nekem te ne pepinolj! …Tegnap is a kurvádnál voltál… Nem jön be a Bartók… Nem-nem… Gödény… Fiam, lehet, hogy keresnek, hívd föl Palit, az ügyelet, az ügyelet! …Volt egy pacal, a kenyér… kettő, kérem tisztelettel, az annyi, mint… KI NE MONDD! … Tessék mán elóvasni, tuggya, a szemüvegem… Tehát netalántán fönnakadás lenne az ébresztőszerkezet…

      (ekkor lép be Gróf Kukorelli[y]) …Mi ez a bagázs?… A hátsó asztalt, igenis, kérem tisztelettel… (a ködben föltűnik Őhatalmassága, Habán Sámuel)… Olvastam valahol, hogy a fogaim között valamiféle nőcskéket kell hurcolnom… Hol az az abrosz?… Hát ez meg ki?… Jézusom, a Vitális… (nem megy oda az apjához, aki azóta már a doktornét tapogatja) …Egy málnaszörpöt, ha lehetne csókolom… (most húzta le vagy egy bélásért, húzatta le maga után a végét Goga Gábor) …Megőrülök! …Mi van itt … Én megyek! Jöjjenek, Vezetettjeim! …Ne menj még, kisfiam! (ANYA!) Alusznak az őzikék… (Nem, isten bizony, nem iszom többé!) …Gyere, pihenj egy kicsit… Fáradtnak látszol… (valaki röpköd a pókhálóval beavatott ventilátor körül) …Zaj, bűz… én két reggel ébredtem fel, de csak egyszer szeretettel, akkor is kiderült, este van, nem reggel… Egy orizsinált, egy szokásost és a paklit!… 

 Valaki egy ügyeletesek közül egy szekercével hadonászik. Bor borul föl, sör bukik, ragacsos likőr löttyen! Ebből se lesz már szerelem! Elbaltáztuk! Gogáé lehetett? Gazda Varga Vincétől örökölt? Goga csak lophatta. A Goga-félék nem örökölnek!

 Lám, az utcát is félreértésből kapta! VOLNA! Vitala se kapta, adták. A szép asszony beleböffent demokratikus boájába: Miklós (melyik?), hány óra van? Elektronikus zsebórák csattognak, fedele híján, mutatók nulla, Somogyi mester szíve táján.

 És íme, föltűnik Töte mester (nocsak, a konkurencia már nem ellenség). Bezárták a Lépcsőst? Jön (mit jön, özönlik) éjszakai könyvsátrával Plesz Második József. Belibben Analfa Anyó. Egy már ismert (asztalos) tótékozni megy. Tócsányi értelem töröltetik le, értelmetlenül sok asztalról. Előtéri erőesernyők csurgatnak. A szomszéd (melyik) asztalnál félre fognak érteni, (ciki) Kiss Ibolyát, Estét… Tessék, fiatalember! Vegye meg ennek a szépleánnak… olcsó, félbőrkötés… fűzve…

 …Olvassa el, kedves, nincs nálam a hallókészülékem…

 …Bazeg… A művész olyan, mint a fehér retek… HAHA… amit nem szeretek… Menyakurvanyádba… Ne nyálazzál… ne nyálazzál!!!… Lerúgom a fejed, hetéra… Lopsz? Figyelj, te lopsz?… SIKÁTOR VAGY, GECI…!

 – Mi ez a népünnepély? – rúgja be a lengőajtót Plesz Zsófia. Haja bozsenkába kötve, kezében alig szelt kenyér. – Sört kívánok… Ezt meg, Margit, ejtsd be véletlenül a serpenyőbe… – Dermedt medveillat. Enyhe csönd.

 – Emánuel, a tétet… Édeske, én tényleg nem járok ki! Virágot SE! …Még csak gondolni sem… nem, dehogyis… ezt a Váry fundálta ki… Kérem, a művész olyan, mint a viasz… alakítható, olvadékony, és ha kanóc is van benne, még használható is… NA. Kérem, hozzon abból a kaviárból…

 Kisfiam, aludj, nekem reggel munkába… Talán egy Szerb Antalt…? …Ez félpapírba van, ennélfogva megszámíthatom. (Ez nem igaz! Ha a Tóni is bejön, megsértődöm és megyek haza!) A papa… a PAPA! Ő csak a gyerekei nagycukrosa… Én a maga édeskéje akarok lenni… Akargat, kedves csak akargat!… Nem, köszönjük, ilyen színű könyvünk már van… Aludnak az őzikék… Nem, Anya, NE!!! Ez itt Mikszáth, ez Voltaire… Plinius… Tudja, aki a Vezúvnál… KUSS! Jaj, jóember, fogja mán be a … Negyed tizenhárom – te vagy a halálom… Nekem vót egy kutyám… ne tudd meg… okos, okos… MOST MONDD MEG, Ml A FASZNAK LÖKTED FÖL A BOROMAT?… Húzz odább, mint a két vé!… Kérem, én mindent megtettem, amit… (A jó életbe, ez meg a Ferencjózsi! És áldjon meg a lehellet! Akivel kart-karba: A Vitala! …Egy kanál felelőtlenül leesik.) Erre csörög Magyarország, fölöttünk meg a mennyország. (Jung Pubi, régen elment, bejön, lecsüccsen, kakaót kér.)

 TE… figyelj, ez csinálta a Pleszéknél a legjobb Tátra-csúcsokat!!! …Az ellenállásban kevésbé, de a zabálásban és családja kiirtásában inkább jeleskedő TÁSOKNAK!…

  Kislányom, miből csináljátok ezt a porcukrot… hát ez valami fölséges… Császárom! Én életemet és az övékét egy tál vízért… Miki, ne baszkurálj… Jó? … Ja, cukorból… úgy könnyű… És különben is, ez az orálisan omlós… Egyenesen   fölháborító! Meg sem fogtam, máris szétmállt a kezemben… Na kérem, én beírok… Minten natyon srég, minten natyon gót… a krémesschel iken mek foltam roggyanva… sak itty tofább, és semmi Kossuth-kifli… mek posoni… tesség tofápra is pleszni… KÉREM, EMBERÉK!!! 

 (ismét farkasordító csend keletkezik)

 KÉREM… Csak azért jöttem, hogy közöljem… engem SENKI… Appapa… maradj csön’be’…! Most történelmet sörintenek, ebbe a húgyszagú tájba… Cinó… Marika, Gyöngy… Maradjatok… mostmár… nem illik lelépni… Emese, Éva… Hééé. Ludmilla… Zsó… legalább te… Indián!

 Te vagy az utolsó vonat…!

 LEKÉSTEM… Krisztusom!… SENKI… És mit szólna egy Dosztojevszkijhez?… Jaj, maradjon má’ szépfiú!… Kák-Mák-Zsébetek, Millák… véletlen kocsi alá kerülő macskák… kézenfogott pofonok, simogatások… És két kenyér, a fröccs és a kávé… az aszongya, hogy harminckettő ötven… SENKI, KÉREM, ENGEM NEM TETTEK EL LÁB ALÓL! ÉN MOST EGY MÁSIK DIMENZIÓBA’ ÉLEK, HA ÚGY TETSZIK, EGY MÁSIK CSILLAGON! (a megkövült Shakespeare felé fordulva) MEGKÖVETEM, URAM, DE EGY DRÁMÁVAL KEVESEBBET! (Én is megkövülök… asszisztálok a saját ostobaságomhoz, és nem veszem észre a Nagy Drámaírót! Hát persze, hogy bejött! Micsoda sürgés!) Ő… mond még valamit a hangákról, anyáról és az aknákról… Nekem egy Vilmos ne anyázzon!

 (Megkönnyebbülök, és így fest minden sorstársam. Salvador Dalí galagonyát majszol, Pablo régi indiánkék fingokat ereget.) Béke van… fiúk. Kitört a bréke!

 Sörnyálba, vérbe, fosba csúszkálunk, de béke van!

 Bejön egy hamburger és azt mondja, csendesebben vígadjanak, szegény amerika beteg!

 …Na, megyünk mihozzánk! Ez a kis hüly… még azt sem tudja, hogy HAZAJÖTT!… haha…

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés