szétszórt napok2010.10.30. 12:52, csárádi edit
Bizonyára számos esetben előfordult már,
csak nem figyeltél. Nyitott szemmel, tágra zárt szívvel mentél el csodák mellett, a szétfolyt perceket mosolyogva, vagy bosszankodva szemlélted, mert érezted, most ebben a másodpercben megtörténik, megtörtént, csak nem engedted el magad... Ha láttál már őszbe borult fát, úgy, hogy érezted is a csendjét és csodáját, az ezernyi színt amivel felkészül a télre, a hosszan elhúzódó fagyos napokra és tűnődve néz lehulló levelei után, egyenként számolva azokat, csendes derűvel pergetve lefelé őket és hagyja, hogy a szél pajkosan görgesse a levélkupacokat, elhullajtott pet-palackokat, üres nejlon zacskókat ugyanúgy, mint szertehagyott zoknikat, alsókat, egyebeket.Talán meg is álltál egy másodpercre, mert lecsúszott a bevásárlókosár a karodról, vagy a türelmetlen autós éppen majd letúrt az útról. Akkor történik a csoda: ránézel a fára és az visszamosolyog rád, a kosaradba ejt egy csodásan bordó-sárga cirmosra rajzolt őszi levelet, int és visszafordul az arany napsugarak felé, az utolsó őszi napsugarakat is begyűjti zsigereibe, hogy legyen mire emlékeznie a fakó köd-hajnalokon, mikor fázósan-fáradtan ballagsz a buszmegállóba, és a fa már teljes csupaszon áll majd. Akkor is int majd neked, de nem várja a viszonzást, rajtad áll, hogy észreveszed-e, vagy bezárkózol. Simítsd ki a csoda-őszi-színekben pompázó levélkét, és érezd magad, mint a fa, és legközelebb, ha újból találkoztok majd, ismerősként hunyoríthass rá, tudd, ő sem felejt el...
|