A bohóc, és a trapéztáncos álltak és álltak, töprengőn nézték az alvó oroszlánt, akinek a nyelve is kilógott, a sörényén álomnyál folydogált, békésen az igazak álmát aludta. A bohóc az életben is bohóc volt. Külseje tette azzá, amit már megszokott, és nem is akart, meg talán nem is tudott volna rajta változtatni. Egyik szeme kék, a másik zöld volt, a kék örökkön mosolygott, a zöld álmodón, szomorún bámult. Haja vidám kócos-vöröses-szőke, arcán maroknyi vidám szeplő. Kisfiúsan játékos természete vitte a cirkuszosok közé, és itt hivatására lelt. Még festékre sem volt szüksége, hozta a bohóc tragikusan megejtő vidámságát a porondon így is. A trapéztáncos korunk férfia jelzővel illetett. Magas, szőke haja a legutolsó divat szerint, széles vállán ugráltak az izmok, és olyan feromon -csíkot húzott maga után, hogy a lányok kérés és szó nélkül a nyomába eredtek, ettől mindig zavarba jött, mert nem tudta minek köszönheti a rajongást. Nem volt hiú, a tükör csak visszaigazolásra szolgált, hogy nincs rendetlenül öltözve. Eredeti foglalkoására nézve informatikus, de mivel ezen szakmával folyót lehetett volna rekeszteni, így váltott. Amúgy is vonzotta a levegő és a veszély világa, így ő is magára lelt. - Szerintem ne ébreszd fel az alvó oroszlánt- intett a bohóc, és próbálta elvonszolni barátját a ketrectől. A trapézos elbűvölten nézte az állatot, hatalmas karmait, lágy sörényét. Szerette volna megölelni és megsimogatni, mert olyan védtelennek látszott. - Tudod, ez most pontosan olyan, mint a női szív- folytatta a bohóc tovább- ha békén hagyod, nem bántod meg, nem alázod meg, nem taposol rá, akkor a kezedbe simul, önként, dalolva neked adja magát, semmit nem kér, de mindenét odaadja, ragyogása rád is vetül, fényt kapsz és lángolsz magad is. Soha ne bánts meg a nők szívét, mert eleven oroszlánokká válnak, és eszeveszett tombolásuk nem néz semmit, fájdalmuk nem csillapul, és követelik az összetört szívük. Ezért is ne hazudj szerelmet nőnek, mert előbb-utóbb oroszlánná válik, és oroszlánként tép szét téged. - A trapézos továbbra is hallgatott, fejét lehajtotta és az apró, szőke lányra gondolt, akivel pontosan úgy bánt, mint bohóc barátja mondotta, csendben fájni kezdett a szíve, pontosan úgy ahogy a lányé, nem, nem a lány akarta így, csak minthogy minden rossz visszaszáll, ő is átélte a fájdalmat, és a szenvedést, és tudta ez ellen nem tehet semmit. Az oroszlánt nézte, a hatalmas mancsokat, a busa sörényt, az álomnyálat. Átölelte barátja vállát, bólintott és elballagtak a ketrec mellől. Az oroszlán pedig csenben álmodta tovább puha álmát.