Álmodom2010.10.28. 10:16, csárádi edit
Szárnyalok, a Hold ezüst szálat bocsájtott rám, körbetekert, izzó mégis hideg varázzsal vonta be bőröm, enyhén szikrázom csupán, hópehelymintás kék ruhám szigorú-szorosan rám tapad, szőke hajam ezüst-kék csillámmal teli. A végtelenen állok, finoman egyensúlyozom, billegek tétován, vajon merre is induljak tovább. Suhanok puhán, súly nélkül, szabadságom az égbe kacagom, nevetésem hófehér, magával ragadó, simogató, szelíd csókhoz hasonló, mely a szívet járja át először, s csak utána hat minden érzékszervre, hozván dübörgő szívritmuszavart, vágyat, szenvedélyt, kétségbeesést. Aurám is hófehér, szikrázón jeges-ezüst, ki a körébe áll rögtön rabul is ejtődik, magam köré vonzok jót és rosszat egyaránt, nyálcsorgató fajfenntartás-ösztöntől vezetett szexet és finom szerelemmel átszőtt rafinált erotikát egyaránt. Én vagyok a Hold maga, nő, szelíd, mégis figyelmen kívül hagyhatatlan. Vonulok az égen, széles ezüst sávot szántok a feketeségbe, kikacagom a földi létet, magasabb szintet érvén elhagytam testem, kiszálltam kívülről nézem csupán a néma sikolyt, a kétségbeesését, a szerelemvágyét, a szenvedély ittast, az anyagiast, az aggódót, a féltő-óvó szeretőt egyaránt, a nőt mely törékeny testbe zárva küzd a csodával, mert nem hisz a csodával határos módról. Szőkén, butuskán szállok tovább, érintem a sivatagot, a Szaharát, a tengert, kikacagom a tengeri vidrát, légből vagyok, suhanhatok-zuhanhatok. Egy pillanatra testet öltök újra, mert gyerekkorom varázskútja hívogat, és a sima, édes, csalogató Ipoly-víznek nem lehet ellenállni, a korty vérré válva csúszik le torkomon erőt, magabiztosságot, szépséget és csodát ad. Újból kilépek, mert nehéz kő test-ruhám, és már gyermekként is tökéletesen tudtam mit mondott a Kis herceg a kígyónak, és tökéletesen helyén valónak éreztem a tettét. Én a mai napig megtenném, ha megtehetném...
|