Endre emlékére2010.10.22. 21:17, csárádi edit
Vodka, sör...
"Kár tagadnom, gyönge hitet örököltem. Elsurrantam Isten mellett, mint a tyúklopó tolvaj, s csak akkor figyeltem fel rá, ha valakit elszólított mellőlem." / Majoros Sándor/
Lenyeltem az első kortyot, lágy ízű, lelket simogató, szívet melengető. Mint a tűz, mint a villámcsapásként érő hirtelen szerelem, az első látásra fajtából való, a vodka is így áradt szét bennem. Emlékszem, Endre, Te is ezt szeretted. Telihold van, szívem földre húzza. A szavak tétován keringenek bennem, hónapok óta nem írtam már, pedig szétfeszítenek a le nem írt, ki nem mondott szavak. Álltam a templomban valami vattaszerű bódulatban, hallgattam a fiatal papot, gyönyörű mély hangján a szeretetről, az el nem múlásról beszélt, sajnáltam, hogy nem vagyok mélyen hívő, mert talán vigasztalást nyerhettem volna, így csak átcsorogtak rajtam a szavak, a könnyek a gyászt nem pótolják. A testvérem voltál. Nem rokonilag, mert meg nem tudnám határozni a rokoni kapcsolatunkat, hanem mélyen, igazán. Hozzád szaladtam éveken át a lelki kínjaimmal, és bár fájt neked, meghallgattál. Mesélhetnék a gyerekkorunkról, az átbeszélgetett napokról, az igazi kapcsolatról, már semmit nem mondanak a szavak. Mesélhetnék az átivott éjekről, a keserű cigifüstről, a sör szagáról, a kocsmák mélyéről, ahol ültünk. Nem adnak vissza. Mesélhetnék a forrásról Somoskőújfalun, az íze halálomig kísér. Beteg voltál, tudom. Éveken át dolgoztunk egymás mellett, adtam a kezedbe csokit, itattalak tejjel, ha rosszul voltál. Vettem ki kezedből söröspoharat, főztünk együtt, sírtam a válladon, vigasztalhatatlanul. Azt mondtad szeretsz, és hitted is talán. Hallgattunk bluest órákon át, néztünk filmeket, tervezgettünk.... Aztán újból elkerültünk, elment az életünk más síkokra. Sokszor haragudtam rád, bocsáss meg ez miatt. Most még csak a hiányodat érzem. A fénykép volt a végső kapu, kár volt látnom. Integetsz rajta, és valami furcsa dimenziónak köszönhetően, pont ránézel arra aki szemben áll. Jaj, Endre, azt mondtad hívni fogsz, most már örökre várhatom. Neked elmondanám újra mi nyomja szívem, nyughatatlan lettem, magam mellett járok. Nyugtalan a szívem, másfelé húz, örök átok ez rajtam, a holdat nézem, úgy szeretnék újra Holdleány lenni, tudom soha nem lehetek már, hiányzik. Egy szempárt érzek a holdezüstön át. Isten veled, Endre, a testvérem voltál, a szívem egy darabját adom most neked, vidd magaddal bármerre is jársz, jusson eszedbe a szeleburdi volt Holdleány...
|
éterikus, gyönyörű (és költői) sorok!