A napok mikor összefolynak...2010.10.20. 07:53, Csárádi Edit
A nyár egyetlen hosszú pillanattá állt össze,
mint mikor a víz alól merülök fel friss levegőért, és egy pontba sűrítve élem át a levegővétel csodáját, a nap tűszúrásait, a vakító kékséget, azt a fajta gondatlanságot, amit csak és kizárólag a nyári napok adhatnak. A szürke buborék amibe betakartam magam igen keménynek bizonyult, és meglehetőst hatásosnak is. Nem és nem engedek semmit egyenlőre, hogy mély nyomokat hagyjanak, érzések, hangok, színek, képek átfolynak rajtam, szavak betűkké és gondolatokká válnak, hogy szép lassan kiürüljenek belőlem, egyszerűen nem vagyok írás-hangulatban, valóban csak a nagy traumák és a nagyszerű elemelkedések írhatók ki belsőmből, talán.Mindenkor lázban égni ez nem én vagyok, nekem a csendes belső izzás felel meg leginkább. Külső szemlélő talán semmi különbséget nem fedezne fel, én magam lettem egy picit türelmetlenebb talán.Szép illedelmes csendben várok hát tovább, várom, hogy kitisztuljanak a szürke buborék körvonalai, hogy levethessem immár újból, sokadszorra. Várok, és a várakozás részemmé vált, beépítettem. Jólesik a csönd, néha még a nyugalom is. Valami körvonalazódik a távolban, érzem, áldott, áldatlan benső érzékeim finoman tapogatják körbe, még nem tudják, hogy elernyesszenek-e, vagy vészharangot kongatva összerántsák szívem. Nem érzek bajt, a számosszor érzett fura hangulat, rossz érzet most elmarad, furcsa kis félmosoly marad, és határtalan kék szín-hangulat. Majd meglátom mi lesz belőle...
|