A hatalmas király egyenes háttal, gőgösen ült trónusán.

Előtte hajlongott öreg udvarmestere. Ez a pillanat jelezte az audencia végét. Hanyag kézmozdulattal bocsátotta útjára alattvalóját, majd türelmetlenül dobbantott lábával.

- Bolond! Jer és szórakoztass!

Nagyfejű, hegyes orrú emberke, tarka ruhában szökkent a márványterem közepére. Savanyú, sírósra maszkírozott tekintetét magasan ülő urára emelte. Meghajolt.

- Uram, királyom! Nincs itt a mulatság ideje!

- Mit beszélsz bolond! – csattant az úr hangja. – A mulatság ideje akkor van, amikor a király úgy akarja!

Az emberke földig hajolt, mintegy magának mondta.

- Nyög a nép, uram! Nincs munka, gyerekek éheznek, asszonyok halnak.

- Elég! – szakította őt félbe a hatalmas úr. Idegesen tapsolt. – Hívjátok ide a pénzügyminisztert! Azonnal hozzátok ide! – mérgesen förmedt a bolondra. – Te meg takarodj innen, mert fejedet vétetem!

A bolond hajlongva hátrált.

Nem tellett bele szalonnasütésnyi idő, léptek verték fel a folyosó csendjét. A hosszú hajú, cikornyásan öltözött férfi sűrű hajlongások közepette lépett be a trónterembe. Felemelkedett ültéből a király, pénzcsinálója elé sietett. Átfogta vállát, úgy sétáltak körbe a falak mentén. A kövér ember büszkén bírta ura barátságát. Mindenben igyekezett gazdája kedvében járni.

- Fenséges uram! Itt a tél, egyre hidegebbek a nappalok, az éjszakákról nem is beszélve. A parasztok a Te erdődből lopják a Te fádat! Poroszlóid tehetetlenek! – megállott mondandójával, ravaszul hunyorgott.

Az uralkodó kuncogott. Sejtette, hogy embere valamilyen formában ismét pénzt hoz a kincstárba.

- Folytasd hű emberem! – mondta vigyorogva, és megveregette minisztere hátát.

- Felség! Vessen ki füstadót! Ahány füstölő kémény, annyi csengő aranycsikó.

Felnevetett a király. Feneketlen jókedve kerekedett. Írnokért kiáltott. Nem tellett bele két fertály óra, és lovasok vágtattak ki a kapukon, a szélrózsa minden irányába. Vitték a kegyetlen parancsot. A megsarcolt, éhező népre újabb kegyetlen adót vetettek ki.

Napok teltek el, beköszöntött a borzasztó, farkasordító hideg.

A király gazdagon megvacsorázott, finom bort ivott. Hálótermében ropogott a tűz. Nyugovóra tért.

Rosszul aludt. Álmatlanul hánykolódott, furcsa hangok szűrődtek be hozzá a csukott ajtón keresztül.

Felriadt. Úgy hallotta, mintha zokogna, sírna valaki. Kitárta az ajtót, kiment a hideg folyosóra. Állt az ablak előtt, szemeit meresztgette. Alatta terült el a sötétbe burkolózott város. Feketén vak ablakaival, füstnélküli kéményeivel. Embernek, állatnak nyomát sem látta. Félelmetesen kietlen, kísérteties tájat látott.

Csak a zokogást, csak a sírást hallotta.

Nem tudta, hogy honnan került elő, egyszer csak mellette állt a bolond. Tompán kongott a kisember hangja.

- Felség! Sír az ország, zokog a nép! Aki nem hal éhen, az megfagy.

- Ej! Hallgass bolond, csendet! – kiáltotta idegesen a fenséges úr. – Mit tudod te, mi az, hogy uralkodni! Mit jelent az, felelőséggel uralkodni!

- Igazad van uram! – mondta meghajolva a bolond. – Nem tudom, mit jelent uralkodni. – furcsa grimaszt vágott, úgy folytatta. – Felelősséggel uralkodni. De azt tudom, mert látom, mit jelent éhezni, mit jelent fázni!

- Panaszkodsz bolond! – dohogott a király. – Éhezel, fázol tán? Nincs ruhád?

- Uram, én nem, és elegen nem. De mi csak csepp vagyunk a folyóban. De akik téged naggyá tettek, trónra emeltek, azok elhalnak a hosszú tél alatt.

A felséges úr elfordult az ablaktól. Mérgesen rohant be hálótermébe, becsapta maga mögött az ajtót. Fejére húzott takaróval feküdt ágyán, szemeit azonban elkerülte az álom. Egész éjjel hallotta a zokogást.

Kora reggel első dolga volt, hogy tömlöcbe vesse a bolondot. A rákövetkező éjszaka markos legények megácsolták a vesztőhelyet. Örültek a hírtelen jött munkának, hisz adótartozásuk volt, és eme dicstelen munkával letudták azt.

Eljött a következő hajnal.

A kisembert talpig vasban vezették a vesztőhely felé. Az ostoba nép gúnyosan kacagott, szeméttel, trágyával dobálta, leköpdöste. Aztán hangos dobpergés és a tömeg csúfondáros kiáltásai és nevetése közepette, a bolondot, a piactéren lefejezték.