South Pacific Ocean

"...Erre a tehénre se

 számíthatok többé. És

 nyilván figyelmezteti a

 többieket. Ha jobban ura

vagyok magamnak,

összebarátkozhattunk volna.

Eljött volna minden nap.

Még a sajtkészítésig is

eljutok talán."

                       Beckett

Már javában zúgott a tenger, amikor Mariska mellém telepedett a nagy közös homokra.

 – Mit üldögélsz itt? - kérdezte.

–  Épp akartam enni egy kis homokot.

–  Zavarlak?

–  Dehogy.

 – Gyönyörű a tenger.

–  Csupa homok a lábad.

–  Gyönyörű a tenger - erőszakoskodott.

–  Értem én, hogy a tenger gyönyörű. Kiváltképp a fehér habok, ahogy habzanak, meg a strandpapucsklaffogás. Szikrázó kék ég, fingszag.

– Nem én voltam.

–  Lady Rose Hichfield volt. A tenger gyönyörű. Már nem emlékszem semmire, csak arra, hogy kétezer napja vagyok itt.

– Hogy gyűlölheted ennyire - kérdezte. - Miért ülsz itt, ha ennyire gyűlölöd, miért nem mész el, mielőtt belehalsz a saját undorodba?

 – Miről beszélsz? Gondolod, olyan könnyű találni egy helyet, ahova csak úgy oda lehet menni kétezer nap késéssel? Ahol azt lehet mondani, hogy jó napot kívánok, megjöttem, csak késtem kétezer napot...

– Ne haragudj, nem értem — mondta. — Ki tudja, hogy te épp hol tartasz a saját időkáoszodban vagy micsodádban?!

– Én. Ha tudják, ha nem tudják mások, hogy minden kétezer nappal később történik vagy nem, mint ahogy történne.

– Történne, de mi? — értetlenkedett.

– Történne, ha nem velem történne.

– Hülye vagy?

– Az. De ha azt hiszed, hogy csak úgy ücsöröghetsz velem a homokon, akkor tévedsz. Velem csak kétezer nap késéssel ücsöröghetsz itt. Nem tudom, van-e erre időd.

– Kétezer nappal ezelőtt huszonnégy éves voltam, és azon igyekeztem, hogy megjegyezzem, mi a margarin németül — mondta Mariska.

 – Lehet. Azóta eltelt a kétezer nap, megjegyezted angolul is. Én meg még azon igyekszem, hogy megjegyezzem a dolgokat, melyeket kétezer nappal ezelőtt kezdtem el elfelejteni. Ha két perc alatt megjegyezném, akkor két perc múlva pont kétezer nappal lennék elkésve. De tovább fog tartani, mert közben még meg kell jegyeznem dolgokat, mint hogy a homok sárga, az ég meg a tenger kék, és hogy mindez milyen gyönyörű.

– Jó. De nehogy azt hidd, hogy nem fogom megkérdezni, hogy mit felejtettél el. Mit felejtettél el? — kérdezte.

– Nem tudom, elfelejtettem.

– Honnan tudod, hogy egyáltalán elfelejtettél valamit?

– Szeretem azt hinni.

– Miért nem mész vissza Magyarországra?

--Te nem úgy tudod hogy eljöttem onnan?                

– Jó. Miért jöttél el? — kérdezte.

– Tőlem ilyet még csak egyenruhában kérdeztek.

– Levessem, hogy megmondd?

– Ne zavartasd magad.

– Ha valaki rád néz, azt látja, hogy épp meg akarsz halni az undortól, vagy csak azt hiszi, hogy gyilkos vagy.

– Az ember legyen tapintatos.

– Csak nem tapintatos vagy? — kérdezte Mariska homokos lábakkal, piros szalmakalapban és kalapszínűre festett mozgékony ajkakkal.

 – Dehogynem. Tudod, ha egy-egy pillanatra elfelejtem kigúvasztani a szemeimet, vagy nem vicsorítok rendesen, vagy csak épp nem habzik a szám, azonnal meginvitálva találom magam valamilyen játékra.

– Mi a baj a játékkal?

– Látod, aki nem játszik, attól nem várják el, hogy elmesélje, mi a baj a játékkal. Lehetnék tapintatosabb?

 – Van olyan játék, amít játszanál például velem?

–  Ó, több is!

– Akkor játsszunk valamit ezek közül! Jó?

– Jó. Például játszhatnánk olyat, hogy te adsz nekem egy ötvenest, én meg majd megadom, ha lesz miből.

– Tessék. Ráérsz megadni.

– Elég méltányos.

– Gyönyörű a tenger?

– Nagyon. Kiváltképp a fehér habok, ahogy fehéren habzanak. És nézd, ott repül egy nagyon sirály. Úgy repül, hogy a szárnyával repül.  Nem is tudom... én most... én most legszívesebben...

– Legszívesebben mi? - és megfogta a kezem.

– Én most legszívesebben ennék egy kis homokot.

– Zavarlak?

– Nem, ne érts félre. Két pofára szeretem zabálni, tudod, spriccel a homok mindenfelé, a szemedbe is kerülhet, bevallom, elég csúnyán tudok enni, ha úgy alakul, néha még morgok is, nem akarnám, hogy ilyen állapotban láss... megértesz, ugye? Persze, megértesz...

Mariska megértett. Amíg lábnyomokat hagyott a homokban (a buszmegálló felé), a South Pacific Ocean nagy fehér habjai nagyokat habzottak a kéken kéklő kék ég alatt, fehéren.