Ópium

(13. fejezet)

– Ugyanis  maguk mind alkoholisták - mondta a szakértő, aki valamikor elhatározta,hogy annyi alkoholistát szoktat le az ivásról, amennyit csak tud.

Mászkáltunk ott abban az épületben (mint akik elfelejtették, hogy mit akartak egy perccel azelőtt). A kertben hatalmas fák alatt lehetett merengeni, úgyhogy ha éppen nem volt előadás, merengtünk a jó nagy fák alatt.

–  Jó. Mi alkoholisták vagyunk. De mi az, hogy alkoholista?

–  Az az alkoholista, akinek állandóan innia kell.

–  Miért kell neki állandóan innia? – kérdeztük.

–  Mert az agya nem termel úgynevezett természetes ópiumot. A nem alkoholista agya termel. Így ha épp nem ihat, nincs semmi baja. Ha iszik, csak azért teszi, mert az ivás segíti a szociális beilleszkedést meg egyebeket, de bármikor abba tudja hagyni az ivást. Maguknak viszont állandóan inniuk kell, mert az agyukba csak így juthat el az előbb említett anyag.

–  És mi van, ha nincs ópium?

–  Az rossz. Az ópium segít átvészelni a "bonyolultabb" perceket, órákat, éveket. Lelki és fizikai kínokat semlegesít, így védi az agy viselőjét a külső támadásoktól.

–  És mi lesz velünk, ha nem iszunk? Belehalunk a bánatba, ha lekéssük a buszunkat,vagy mi?

–  Két évet kell kibírni. Sokan kibírják. Két év alatt az agy ópiumtermelő képessége regenerálódik, de csak akkor, ha nem locsolgatják alkohollal. Ezek az ópiumtermelő cellák a legkisebb mennyiségű alkohol hatására is azonnal visszafejlődnek és a folyamat csak teljesen az elejétől indulhat újra.

–  Ha ebből egy szó is igaz, akkor ez azt jelenti, hogy mi egész életünkben egy kortyot sem ihatunk?

–  Pontosan — mondta a kérdés nagy ismerője.

–  És mi van, ha mégis iszunk?

–  Ha képesek élni a társadalmon kívül, akkor csak anynyi, hogy a szervezetük előbb-utóbb teljesen leromlik. Majd egyre több alkoholra lesz szükség, és egyre nehezebb lesz hozzájutni, millió különféle ok miatt. Az alkohollal folytatott üzletet teljes mértékben az állam irányítja és ellenőrzi. Mivel egyre nehezebben fognak hozzájutni, egyre inkább ez lesz a legfontosabb feladat életükben. Még később ez lesz az egyetlen. A társadalom nem hajlandó tolerálni az alkoholista egyént, de a nem alkoholista egyén sem.

–  Majd mi alkotunk magunknak társadalmat. Alkoholista társadalmat.

–  A meglévő társadalom meg fogja akadályozni. Az állam mindent elkövet, hogy megpróbálja manipulálni a polgárait. Az alkoholista, mivel jobban kiszolgáltatott a nem alkoholistánál, könnyebben manipulálható...

Két év...? Én kibírom. Megnézem, hogy igaz-e egy szó is ebből az egészből. Végül is szabadon választhatok néhány féle manipuláltság közül. Eztán majd nem iszom. Majd manipulálhatóvá teszem magam ezen az alapon, hogy kevésbé legyek manípulálható egy másik alapon.

Csakhogy ez nem így megy. Ha valamilyen alapon manipulálható vagyok, akkor azonnal manipulálnak is. És mivel manipulált leszek, már nem leszek én, így azon az alapon is manipulálható leszek, amin egyébként nem lennék az, ha én én lennék. De én nem én vagyok, hanem valaki, aki manipulálható. Minél jobban manipulált leszek, annál jobban próbálnak majd még tovább manipulálni. Ott fogok állni tökjózanul, csakhogy éppen nem én leszek már, hanem egy délnyugat felé fordított szobaantenna, vagy egy elektromos hátvakaró, vagy egy nyitva tartás-tábla egy kínai pékárubolton, de közben olyan józan leszek, mint az állat.

Hacsak... hacsak nem jön majd az ópium. Jön majd az ópium! Most mondta a szakértő, két év az egész és bokáig fogok járni az ópiumban, az én agyam aztán majd megindul, jut Ópium még a körülöttem állóknak is. Engem aztán nem fognak manipulálni, csak azért, mert a ványadt agyuk termeli az ópiumot, az enyém meg nem. Majd termeli az enyém dögivel, csak legyen időtök félreugrani...

Letelt. Mármint a két év. Kicsit több is. Itt állok. Vagyis most éppen fekszem, mert éppen nincs miért állnom, szóval fekszem itt. Egészséges vagyok, mint egy újszülött mocsári teknős. Mozgékony is vagyok, nem csak egészséges, bár igazából nincs miért mozgolódnom (vagy csak én nem látom értelmét, persze lehetne tenni ezt meg azt, egész jó, ha akarod együtt is csinálhatjuk), szóval a mozgékonyságom akkora, hogy még a mozdulatlanságot is megengedhetem magamnak (kiváltképp fekve), amíg persze legtöbbször meggyőződhetek a legtöbbjük jólápolt mozgékonyságáról (még így fekve is), de hát most mit csináljak, ha egyszer mind azt hiszi, hogy állandóan mozognia kell. Elmozognak. Legföljebb majd emlékeztetnek rá, hogy ők mozognak ám, mikor majd attól fognak félni, hogy már elfelejtettem, hogy mozognak...

Amúgy most nem érek rá. Egyelőre térdig gázolok a beígért ópiumban.