- Tárgyalásáról visszajövet részvétlen rideg tekintetektől kisérten, fagyos csendben szedte  a holmiját a jugoszláv, arcáról hatalmas cseppekben csurgott a veriték, furcsán kényszeredetten vigyorgott, s a zárkaajtónál megállt. Körbenézett, a törülközőbatyuval megdörgölte az arcát, lehet, hogy várt valamit, de senki nem búcsúztatta..... - mogyorok', buta kis mogyorok', ti nem ertetek mi a politika – motyogta köszönés helyett kicsit zavartan.
     - Gúnyos mosollyal a képén megvető kézlegyintéssel lépett ki a délutáni naptól szikrázó folyosóra.

     - A vigyázzálásba merevült mogyorok' pedig elképedve hallgatták ezen utolsó megnyilvánulását. Beszélgetéseikbe nem vonták be, de ő mindenttudóan mindenbe belekiabált. Leginkább politikai számítgatásokba, s lesujtó, gunyoros megjegyzéseit hatalmas áradó kacajokkal kisérte.
     - Á Nagy Imre, mindig ezzel jöttök - nem is tudjátok kicsoda, az a másik az a Kadar - az majd mindenkit kicsinal. Nagy Imre kicsi, erotlen, megsült paraszt a hintóban, eltuntetik és kész. Semmi az…!

      - Sokszor szóbakerült jugoszlávia. Ilyenkor legtöbbször dührohamot kapott, és Főőrnagynak kellett figyelmeztetnie, hogy mérsékelje magát - a hazájáról van szó!
      - Mi az hogy az én hazám? Mit tudtok ti mogyorok jugoszláviáról....- olyan nincs is. Nem létezik - egy nagy hazugság az egész. Én pédául szerb vagyok és megvetem a horvátokat. A Tito az horvát, de őt nem utálhatom, mert ő a főnök - de ő is utálja a bosnyákot, mert az meg török - mit keres az itt? És akkor hol vannak még az albánok, meg ti mogyorok - ti se számittok egy garast sem - hiába ugráltok - még egy buznyákot sem.

     - Egész délután vártam, hogy valamiképpen szóbakerül az esete, de semmi. Főőrnagy miután döngve becsapódott a zárkaajtó egyetlen rövid mondattal zárta le a "jugoszláv" témát : közönséges gyilkos volt - megérdemelte.

      - Senkinek nem volt ellenvetése, úgy láttam mindenben egyetértenek, engem azonban egyre jobban érdekelt a jókedélyű, vidám, kicsit vastag fickó. Ágyszomszédok voltunk, esténként kihasználta a lehetőséget, hogy valakinek mégiscsak beszéljen magáról. Én nem ismertem az előzményeket, nekem mondhatott amit akart, meghallgattam.

     - A tárgyalás előtti utolsó estén különös monológba kezdett, csapongott, hatalmasakat kacagott visszafojtva a hangot, s végül mintegy komolyra forditva a szót megjegyezte: ne halgass a buzi literásra. Rossz ember, veszélyes. Tudom mit beszélek, és csak figyelmeztetni akarlak. Mondhatnék dolgokat, de mire mennél vele? Sok olyasmi van ami - hogy is mondják na..? csak látszat - érted buta gyerek...? He..? Akkor jóccakát.!
      - Nem volt nehéz kitalálnom ki lehet a buzi literás. Főőrnagytól kell ezek szerint tartózkodnom, akit vagy ismer, vagy csak a fajtáját. Az öt darab őrnagyban nem volt semmi hasonlóság, sem korban, sem fegyvernemben Főőrnagyot egyszerüen zárkaparncsnoki minősége miatt ruháztam fel e megkülömböztetéssel. Igaz ugyan, hogy valódi parancsnok volt a maga szolgálati helyén, de ilyesmivel akkoriban én nem törődtem. Jobban érdekelt a különös "jugoszláv".

      - A Tito őrület idején került Magyarországra, de már a határ közelében elfogták mint a láncos kutya egyik komoly' megbízottját. Még akcióba sem léphetett, máris egy magázárkában találta magát. Aztán hosszú éveken keresztül egyre csak váltogatta őket, nehogy megszokja valahol. Eljött viszont az enyhülés a nagypolitikában, enyhébben büntették őt is a továbbiakban, s így került a tiszalöki vizierőmű épitkezésére.

      - Látszólag ugyan olyan elitélt, mint a többi nyomorult,de őt fontos feladattal is megbízták. Folyamatosan jelentenie kellett, és kiben bíznának leginkább az emberek - a korábbi ellenségben. A sok locsogó között könnyű dolga volt - nemsokára rehabilitálták, pénzt is kapott - ésszerű összeget, s jó állást a tejipari vállalat berkeiben.
      - Ezuttal mint kocsikisérő hallgatózott, mert azt is fontos tudni, hogy miről társalognak az emberek a tejipari vállalatnál. Meg a tejcsarnokokban ahová a tejet naponta kora reggel kellett kiszállitani. Ilyenkor pedig mindenképpen be kell mennie annak aki friss tejet akar vásárolni. A sorban állók pedig nem tesznek lakatot a szájukra. Még mit nem...

      - És utazgatni is szerettek ezidőtájt az mberek, s igy került a joviális vidám természetű népszerű "jugoszláv" a taxivállalathoz. Ez volt a neki való. Egy bizonyos réteg már megengedhette magának, hogy automobilon vitesse magát, s bizony a jó sofőr, szóval is tartja a vendéget. Vidám szórakoztató utitárs, ha címre megy annál jobb, azt is fel kell ám gondosan jegyezni. A háttérben persze ott lapultak a megrendelők, akik gyüjtögették az információkat, mert szerették megtudni miről is beszélgetnek az utazó emberek - az olyanok akiknek pénzük van taxival közlekedni, és a sokkal szegényebbekre is kiváncsiak voltak - olyanokra, akik elgyötört kialvatlan ábrázattal slamposan, nyűtt slafrokban botorkálnak le a tejcsarnokba egy fél kanna tejért, s közben az összement tej helyett a rendszert képesek ostobán szidalmazni.

      - Minden jól ment és egyre jobban, és már komolyan álmodozott a hazatérésről, amikor a maga módján majd "visszakéredzkedik" jugoszláviába. Váratlanul érte a lehetőség, mert az események lehetővé tették, de ragaszkodott korábbi komoly elhatározásához. Akadt itt néhány elintézni valója és képtelen volt azokról könnyedén lemondani. A hosszú, különböző magánzárkákban töltött évek során sok kemény tapasztalatot gyüjtött, melyek " nem használtak az egészségének", ahogy Főőrnagy később megállapitotta, s ezen magánzárkák mindegyikében otthagyta azt az általa fontosnak tartott jellegzetes nyomot, mely egyszerűsége miatt egyáltalán nem szúr szemet, nincs az a smasszer aki jelentőséget tuladonitana neki, annyira közönséges és jelentéktelen. Abban már nem volt biztos,hogy a módszert valami könyvben olvasta, netán hallotta valakitől, vagy éppenséggel a saját találmánya. Nincs jelentősége. Használta és kész.
      - Egyszerű jel, betegesen ragaszkodott hozzá, mindenhol a közelében akarta látni, hogy emlékeztesse az elvégzendő feladatra. Nyugodt volt, mert bárhol a világon megtalálhatja amikor majd végre kiszabadul. Vonaton utazva, ahol fut alatta a kerék - ha zsemlét vásárol valamely koszos kis üzletben, vagy ha a nap képét bámulja egy pocsolyában. Mindig és mindenhol jelen lesz éjjel és nappal egyaránt.

/  László Ali ki idővel jó barátommá és mentorommá is vált, valamint Főőrnagy , a zárkaparncsnok kevés dologban értettek egyet, de abban mindenesetre megegyeztek, hogy a beteges monománia legtöbbször hosszú magányos bezártság eredménye, és ritkán múlik el magától. Még orvosi kezelés esetén is bizonytalan a gyógyulás kimenetele. Öngyógyítás pedig szóba sem jöhet - kizárt./

      - Legtöbbször a vizeskanna fedőjét szoritotta szembeötlő helyen a falra és kanala nyelével az ívet tökéletesen körberajzolta. Módszeres, megfontolt ember volt a "jugoszláv". Ahol nem volt saját kannája a lavórt rajzolta körbe a falon, de olykor megelégedett a kiblifedéllel, mert a szag ebben az esetben nem számitott. Tökéletes köröket rajzolt, s a kör mindig bezárult.
      - Ez a lényeg. A körnek mindig be kell zárulnia.

/ Főőrnagy diagnózisa szerint a betegség legbiztosabb jele, hogy a tökéletes körök falra firkálásához mindig segédeszközt használt - szabad kézzel egyetlen kört sem rajzolt soha. Azt mondta oly szerény kézügyességgel, amivel ő rendelkezik meg se próbálhatja az ember. A köröknek szabályosnak elelntmondást nem tűrőnek kellett lenniök.
      - Orvosi eset uraim, szögezte le Főőrnagy megvető hangsúllyal s egyuttal mintha megrémült volna magabiztos kijelentésétől. Ha ugyanis valóban orvosi eset, akkor elmebajnak is lehet nyilvánitani, melyet inkább orvosi eszközökkel, mintsem szabványos kenderkötéllel kell majd gyógyitani./

     - Relytélyes embernek, a gimnyasztorkások köreiben alig megtűrtnek számított a "jugoszláv", de maga is kivülállónak érezhette magát minden kis pusmogó köröcskén, s csak mulatott felesleges izgalmaikon. A saját útját járta mindenkor, akkor is amikor megjegyezte és elraktározta magában a legkeményebb megaláztatásokat. Úgy döntött, ha egyszer alkalom adódik és módjában áll igazságot szolgáltatni habozás nélkül megteszi. Minden körnek be kell zárulnia egyszer, az összesnek, hogy a messzi távolban majd ne háborogjon a lelke. Arról nem is beszélve, hogy férfiember számára ez erkölcsi parancs. Kötelező.

   Állitólag ilyen egyszerű indokkal végezte az elvégzendőket, mert a legalkalmasabb idő érkezett el számára örömtelien és váratlanul. Ajándéknak érezte a lehetőséget - bűn lett volna hagyni ostobán, kihasználatlanul. Kapja meg mindenki érdeme szerint - ennyi igazán kijár a mocskos magánzákákban töltött évekért.
      - Miután pénzügyeit gondosan elrendezte (...sok pénzt hagyott egy délvidéki családfőnél megőrzésre - valami ágon rokona is volt..) belépett a frissen alakult karhatalomba, és azonnal munkához látott. Hívták, vagy jelentkezett..? Erre a kérdésre   fejét csóválta és mosolygott sejtelmesen. Mit számit az.?

      - Ügyei szépen elrendeződtek. A magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban azonban maradtak homályos kétségei. Nem a büntetéstől tartott, főleg ezekben a zavaros időben semmi esetre sem, de mi van ha meggondolják magukat és mégis elitélik...? A szabályos körök mágikus erejében bízott volna.? Esetleg az elmeorvosi szakvéleményben, ahol a vizsgálatot végző kénytelen lesz figyelembe venni a körök feltűnő jelenlétét...? Ami ezen vizsgálatokat illeti, sok politikait, engem is megvizsgáltak az ügyészégen, mintha valami járvány terjedt volna a börtön falai között. Az utolsó napig kitünő kedélyállapotban  szemtelen nemtörődömséggel élte világát, s csupán egyetlen alkalommal beszélt valamiféle törésről mely végül is ide juttatta. Az ilyesmi megesik - botlás, mondta megvetően - a lónak is négy lába van.

     - A hírnév rossz cselekedetekre csábítja az embert. Nem jó híressé válni, még rövid időre sem. Ilyet soha többet - mert egyáltalán nem adta fel a reményt, bízott magában, a körülményekben, a botlást nem követheti valamiféle csúfság. Ugyanakkor bánta már az ostoba fényképeszkedést - nem gondolta, hogy balsorsa is lehet. Hiú emner volt, nemcsak megrögzött bosszuálló, s most nem értette, hogyan volt képes ekkora ostobaságra. Engedte magát lefényképezni, sőt modellként önként állt a lencse elé mint valami kezdő,  teljes felszerelésben, büszkén vigyorogva, a nagy feladat, az ellenforradalmárok felkutatása és vadászata közepette. A kép megjelent valami ügybuzgó hetilap címoldalán olyan felirattal melytől a keresettek akár frászt is kaphattak. Magabiztosan vigyorgott hű fegyvertársaival az oldalán, önbizalommal telten. A kép az új rend elégedett kéviselőit kivánta megjeleníteni, s egyúttal tájékoztatásul is szolgált általános miheztartás ügyében. Minden szép és jó -  dolgok jó irányba haladnak - pofa súlyba...!

     - A "jugoszláv" persze tudta már miért oly széles a mosolya - aki megérdemelte, annak bezárult a kör és Mohács felé ringatják a Duna hullámai. Elszemtelenedett ellenforradalmárok műve - nyilvánvaló. A Budafok tájéki parti stégek se láttak sokat az eseményekből - sötét volt, csak torkolattüzek villogtak. A fotós alapos munkát végzett, mintha a köznapi dicsőségen túl valami sokkal fontosabbat is szeretett volna sugallni a képpel. Széles, elégedetten mosolygó arc - közepén vastag ajkak mögött ritkás fogsor, a szlávosan hátrcsusszantott usanka alól vörösesszőke göndör fürtök türemkednek.
      - S mintha túl meleg lenne az a pufajka, mert néhány gyöngyöző izzadtságcsepp is feltünik a széles homlokon. Nem láttam a képet, de ismertem a "jugoszlávot", aki időnként mókás akcentussal  törte a magyart, de ha lendületbe jött elfelejtett szinészkedni.

      - Nem sok hetilap létezett akkoriban, nem volt nehéz a népi hőst azonosítani. Illetve talán mégis, mert az elvtársak nemigen hittek a bejelentésnek. Megigérték, hogy utánanéznek a dolognak, hiszen ismerős volt az állitólagos eltűnt. Hogyne lett volna ismerős - már éppen hiányolták - fontos megbízható elvtárs, és nem jelentkezik szolgálatra. Neki is kijár a pufajka, meg az összes többi felszerelés. Arra senki sem számitott, hogy más fontos elvtárs megakadályozta ebben, de kicsit megkapargatva a dolgokat nem volt nehéz felfedezni a nyilvánvaló összefüggéseket. Valószinüleg töprengés következett, hogy akkor most a "jugoszláv" jóbarát, vagy mégiscsak gonosz ellenség - és tulajdonképpen kinek a kölyke. Pláne, hogy ebben az időben épp a jugoszláv nagykövetségen lapít az egész magyar kormány - mármint az ellenforradalmi, mint köztudott. De az is lehet, hogy már elrabolták őket egy különjáratos autóbuszról. Kínos ügy mindkettő, s egyiket sem lehet gonosz ellenforradalmárok aknamunkájának tulajdonítani. Lehet,hogy valóban elrabolták az elvársat? Azt mondják az egész család, sőt a szomszédok szeme láttára történt a családfő elrablása, és ezek mind mind megbízható régi elvtársak.
      - Ismeretlen pufajkás emberek jöttek és elvitték. Lehetséges ez? Az, hogy a szovjet elvtársak elrabolták az állitlóagos kormányt az rendben van - ők a barátaink. És azok is sötétben. Úgy látszik minden lehetséges. Még az is, hogy a szomszédok sohasem laktak a szomszédban, de még a környéken sem.

     - Persze vigyázzunk elvtársak. Bizonytalan a közhangulat. Megtalálták már azt az elvtársat?   Na ugye -lehet, hogy csak disszidált. Várjunk egy kicsit - ebben a képlékeny közhangultban könnyen mellényúlhat az ember. A kormány tagjai előkelő hotelekben pihennek romániában. Jól érzik magukat. A mi kutyánk kölyke ez a furcsa ember, vagy valaki másé? Meg kell fontolni az ilyesmit - komolyan, pártszerű alapossággal. Nagyon hasznos, nélkülözhetetlen feladatot látott el az elvtárs. Főleg az első időkben, amikor még kevesen jelentkeztek. Tulajdonképpen az is meggondolandó, hogy egyet veszítsünk - e, vagy mindjárt kettőt.? A hivatalok gyötrődése közben pedig telt múlt az idő, s a "jugoszláv" elvtárs ez alatt még buzgóbban munkálkodott.

      - Arról igazán nem ő tehetett, hogy amikor végül is muszáj volt megállítani, s ki kellett vonni a forgalomból, a begyüjtöttek egyik általa megdolgozott elszenvedőjével épp itt a Fő utcán, és éppen ebben a zárkában lesz találkozója. Ostoba helyzet - mintha csak itt lenne számára hely? Éppen itt? Csupa bélyeges ellenforradalmár között? Leszaggatott parolijú mogorva tisztek, megalázott eltángált muja civilek társaságában, akik csak bámulnak és nem hisznek a szemüknek.   Úristen mi történt? Megjöttek mégis - itt vannak az amerikaiak..?

      - Semmi sem történt - az efféle találkozások sokszor nem egészen véletlenek. Mintha valaki szórakozásból vagy kiváncsiságból keverné az esemnyeket. Gonosz vakációzó kisgyerekek játékához hasonló, gyufásdobozba gyüjtött különféle bogarakkal, akik kínjukban lerágják egymás lábát. Mindketten csodálkoztak, de nem történt semmi emlitésre méltó. Elmaradt köztük a rituális bemutatkozás - nem volt kézfogás sem, a zárka népe pedig nem várt magyarázatot. Hallottak már hasonló esetről, a gyógyulófélben lévő, pedig elkerülte, soha nem szólt hozzá. Valami kerületi rendőrkapitány volt az áldozat, aprócska kivül belül összetört ember, csendesen gubbasztó. Belsejében is régesrég meghasonlott.

       - A néhány napi ágyszomszédság alatt csak esténként, takarodó után volt lehetőség  kevés suttogó beszélgetésre, s akkor persze olyan részleteket egyáltalán nem tudhattam meg, melyek valódi arcát mutatták volna a "jugoszlávnak". A többieknek nem hiszem, hogy partizán múltjával dicsekedett volna. Erre én voltam alkalmas a tátottszájú kölyök. Miután elment, sokáig senki sem mert szót ejteni róla. De jelen volt apró megjegyzésekben, utalásokban, kerülgették, olyannak tűnt, mint valmi nehezen gyógyuló seb, és sokáig fertőz. Sajnálatról, együttérzésről szó sem lehetett, afféle kalandornak, lézengő ritternek volt elkönyvelve, mely kalandorok és ritterek minden időben léteztek, és létezni is fognak minden időben.

    Foglalkozás ez kisfiam, mondta Főőrnagy megvetően, mint a fodrászat. Bár azokat valamiért mégiscsak kedvelik - csak tudnám miért? Én pedig megtanultam, és tudomásul vettem, mint haznos tapasztalatot, és idővel már nem is vágykoztam vissza a kisfogházba, és a Markó utcába sem vágyakoztam többé, mert olyan oldaláról volt szerencsém megismerni korábbi hónapok, sőt évek történetét, melyeket nem ismerhettem meg a Torockó téri parókián, s a legtöbbről álmodni sem mertem volna. Itt tudtam meg, hogy nem létezik "evidencia", mely fogalmat Atyám hangoztatta gyakorta hitbéli kérdésekben. Mert csak addig látszik annak, míg elő nem kerül egy másik, hasonló súlyú, azonos témájú állitólagos evidencia, és még egy és még egy, mert mindenkinek megvan a sajátja amit őrizget és babusgat és akkor lehet mérlegelni és muszáj gondolkodni egy kicsit, netán meg lehet mérkőzni - vagy éppen ész nélkül öldösni és felkoncolni egymást. Izlés dolga.