Ringó ladik a parton
Pányvázott hullámszelet.
Érzem, mit nyel el a homok
Lapáttal a kezében.
(M. S.: Expanzió)

A 20. század 1989-ben, épp akkor ér véget, amikor az Expanzió(nk) történte az akkori „kivagyi” forró nyárban, július első hétvégéjén robbanásszerűen kezdetét veszi.

A fesztivál választott „axis mundi”-ja, az akkorra már hivatalosan megszentségtelenített, „agyonprofanizált” kiállítóteremmé kinevezett, üres, mégis időről időre, szinte észrevétlenül újra szakrális térré átlényegülő váciGörög-templom mészfehérre festett, barokk egy-hajója lett.

Ha hihetünk Joan Lukácsnak(1924–2019) – aki a minap adta vissza lelkét teremtőjének –,az őmessze látó intuícióinak, akkor egy olyan század alanyai lehettünk, amelyben Francis Fukuyama 1992–94 között, meglehet, elhamarkodottan ugyan, de a „történelem végéről és az utolsó emberről” beszélt; amikor az ideológiák megsemmisülésével úgy képzeltük, hogy a vallásosság legújabb kori reneszánszát élhetjük meg majd; persze tévesen gondoltuk ezt is, mint annyi minden mást, amit a „történelmietlen valóság”jellemez.

Most „Az új középkor” – Umberto Eco(1932–2016) kifejezése – tanúságtevőiként kell megvallanunk, hogy a 20. század gyermekeiként egy „apokalipszis-terv” áldozataivá lettünk szinte észrevétlenül, s ma már belátható, hogy azok is maradtunk, úgy lehet, végérvényesen.

Az a század, amelyben „világvége-félelmeink” ellenére „életre tévedt egyszeriségünk”vélt vagy valós igazságait bizonyíthattuk volna, s amelynek civilizációjába, kultúrájába egész egyszerűen beleszülettünk, mára már tény, térben és időben is megcsonkított évszázad volt. Hetvenöt évig tartott mindösszesen: 1914-től 1989-ig. A korszak szellemiségét alapjaiban a tudományos gondolkozás mindenhatónak vélt ereje határozta meg, többek közöttAlbert Einstein a mindenséget átlényegítő és átlelkesítő relativitáselmélete (1905–1925), mégis a kor két fő eseménye: a ’14-es és a ’39-es világháború lett. Ezek a hatalmas „eszmerengéses” hegyvonulatok határozták meg az egész század arculatát, lelkületét. Továbbá az orosz forradalom, a nagy októberi (1917); Trianon, a történelmi Magyarország földkorpuszának feldarabolása, életfájának aláásása, megcsonkítása(1920. június 4.); továbbá az O. Hahn, F. Srassmann és L. Meitner nevével fémjelzett atommaghasadás felfedezése (1939), amely a tudós emberek felelősségével élőE. Fermi, Szilárd Leó, Wigner Jenőközbenjárásávaltörtént meg. Albert Einstein F. D. Roosevelthez írt történelmi tiltakozó levele ellenére, amelyben az atomkatasztrófa rémképeit vetítette előre, néhány évvel később az R. Oppenheimer vezette tudóscsoport első kísérleti robbantása (1945. július 15.), az atombomba alkalmazása – Hirosima (1945. augusztus 6.), Nagaszaki (1945. augusztus 09.) – mégis megtörtént. Erre az időre esett a gyarmatbirodalmak rendszerének vége (1945–1980); a kommunista államok megalakulása (1919–50); a világ két szuperhatalma: az Egyesült Államok és a Szovjetunió glóbuszunk fölött gyakorolt erőszakosan döntő befolyása, Európa megosztottsága, Németország kettészakítása (1949. október 10.) etc., mind-mind a két világháború következménye volt. S Magyarország mind a mai napig meg nem szüntetett, önnön magával való határossága úgyszintén: „Körülveszi, miként / tövisek a rózsát / Magyarországot egy / másik Magyarország” – ahogy Kepes Károly írja Késői mű-virág ajánlat Clemenceau képzelt vázájába című versében. Avantgárd művészetünk világa maga is az ismeretlen vírusként lappangó kockázatok kiszolgáltatottja. Ezt érzékeli hatványán e sorok írója is, amikor Gerhardt Rühm Európa című konrét költeményét repetitíven továbbírja az európai geopolitikai térképek újrarajzolására való reflexiójaként, határozott avantgárd gesztussal rögzítve az Expediál(t) Európa című, örökmozgó versfolyamának perfor­man­szaiban azt az állapotot, hogy: „…magyarország határos magyarországgal, szlovéniával, / horvát­ország­gal, szerbiával, ausztriával, / szlovákiával, ukrajnával és romániával”. A konkrét költészeti akció bemutatásakor Németország Németországgal történt határosságának megszűnésével (1990. október 3.) a Bundesrepublik Deutschland kiszabadult a nagyhatalmi erőszak politikai módszerével irányítók világi hatalmának megosztottsága, parancsuralma alól, hogy kényszerűen egy másféle szorításnak, a globalizálódó gazdaság legújabb kori, valamivel „kifinomultabb”, posztmodern agresszivitásának „engedelmeskedjen”.

„Individuális bajainkkal felfakadtunk, mint egy gennycsomó, s azóta is öntisztulunk a teljes gyógyulás reményében.” De mióta is? Minden bizonnyal azóta, mióta elindulhattunk a „szépség labirintusában” befelé. Útközben, ma már tudható, az ideák konceptuális újraértékelésének expanzív, erős feszültségű vágya szülte intuitív alapokon és tudatosan„Vácz Abdérában, az egykoron két jó barát”: Bar – Do Sih & My-Coola magaslati, táguló távlatokat célzó kortárs művészeti „vállalkozását” is.