A húsevő hús évődött. Már nem volt bicepsze, csak csirkéi, amik belemeneteltek. A feje babszemnyire törpült, a szája pedig lavór méretű lett. Erős karjával tömte magába a sült, főtt és félnyers tépnivalót. Evett. Már mindenki kockahasnak hívta, ettől boldog volt addig a napig, míg valaki sörgöndörületnek nem nevezte.
A tükör elé állt, nézelődött, majd bevágott hatvanöt fasírtot. Benyúlt a háztáji húsüzletbe néhány szál kolbászért, és begyömöszölte a bundátlan rántott szeletet. Már nehezen nézett körül pici fejével,  kénytelen volt nagyra növeszteni szemeit.
Sehol egy falatnyi hús, ám ha valaki húsevő hús, annak húst kell falnia! Nagyot nyelt, vett egy organikusan episztolikus lélegzetet, majd gyömbérmártásos pácalattvalónak képzelve fogra valóját, elkezdett nyakalni önmagát.
Csak evett, evett, falt, mígnem a padlón találta magát.
- Hogy kerülök ide, a kutyakeservit? Mindig szerettem az ebeket, de most még rájuk is mérges vagyok! Megettem magam, de a már nem létező gyomrom még mindig éhes. Falnom kell tovább ami még belőlem maradt. Egy pár nyereg alatt puhítandó sületlen zsírcsepp lettem...
Ropogott, aztán minden egyebét benyelt, s már nem tudott szólni. Önmaga utolsó borsszemnyi darabkájának eltakarításában macskája segített, akit ezért gyorsan megevett.
Most kezdhet mindent elölről...