Az, ami másokkal történt, mintha velem is megesne. Járok etetni a macskáimat Kerskóba a Palmovka buszpályaudvarról, lebicegek a lépcsőkön a tízes számú megállóba, sze­retem Mahler utolsó, tízes számú szimfóniáját, az Adagiót, ha vis­szafelé számolom a lépcsőket, tíz és kilenc és nyolc, lezuhanok a buszmegállóban a padra... Múlt szombaton francia filmesek társa­ságában maga Egon Bondy jött el hozzám Kerskóba... és amíg az operatőr és a hangmérnök filmet készített rólam a francia televízió­nak, Egon Bondy csak beszélt, és Lao-ce mondatát elemezte, hogy kilépni annyi, mint megszületni, belépni pedig annyi, mint meghalni... És doktorkám, az én feleségem már belépett, és ott vár rám, és ránk most ez vár... Legyen becsületes, kérem, legyen becsületes! Mondom, ide figyeljen, Bondykám, én becsületes vagyok, tudom, miért jött el, Magán a sor, maga most belép a felesége után, és azért jött, hogy elbúcsúzzon tőlem... Legyen Magának örvendetes a halál, hiszen filozófus, én meg nem... De nyújtsa a kezét, és én megígérem, hogy a koporsója fölött filozófushoz illő, méltóságtele beszédet mon­dok. Ígérem Magának... És Bondy megcsókolt, és csupa könny volt az arca, mert elbúcsúzni jött hozzám... és akkor újra elismételtem... Örülök, hogy eljött, és hogy nem csak az ember végső dolgairól, ha­nem magáról is beszélt, és én ígérem, hogy a koporsója fölötti be­szédem tisztességes lesz, nem akar egy kicsit ledőlni? Nem akar felocsúdni a maga biztos, de nem tudni, mikori halálából? Félve mon­dom ki... a Maga élete csak egy érvényes váltó, de nem tudni med­dig... Maga Gustav Mahler, aki elkezdte írni a tizedik szimfóniát... az Adagiót... és aztán meghalt, hogy két amerikai diák fejezze be a tizedik szimfóniát... Mi a végakarata? Ahogy mondom, semmi sem drágább a hűséges és ragaszkodó barátoknál... Ma reggel, mint minden zavaros éjszaka után, megborotválkoztam, de már ülve, mert nehéz volt állnom, és arra gondoltam, igaza lesz Rypka professzor úrnak, hiszen a röntgen is megállapította, elkoptak a csigolyaközi porcaim, és így előbb-utóbb tolószékben fogok közlekedni... Halkan, nagyon halkan szól a fülemben Mahler tizedik szimfóniájának be­fejező része... Adagio nádszálhegedűkkel...

(Kersko, 1995. márci­us 6.)