Szentély? Vitrin?

Megemel: eltartom. Eltart: megemelem.

Nyisd meg óvatosan a szertartást.

Vágj a késsel bele!

Áldozati oltárodon kétfejű kutya vár

(várok) ­­-- a beteljesülésre.

Ketten osztozunk egy testen,

vagy nem pusztán egy a test sem,

a másik ott bennem lappang?

Hangsúlyeltolódások magamban

-- meg a kettőnk viszonyában --

kis rés nyílik: áthatol a látszat.

Határátlét, magam mögött hagylak.

Határátlét: maradok a vagyban.

Álldogálok békén, (én volnék) a lélek…

vagy az itt nem látszik, csupán belül éget-

rángat? Ott sem látszik, csupán áthat.

A hím-

tagja rejti.

Ha elejti, ki adja tovább?

Ő, aki a léleköntő,

lelke fölött áll.

S ha alatta?

Mi az, ami bennem tudja…?

Aki adta, messze jár.

Most áldoznak föl: boltívbe falaznak.

Most is a fejem a dísz.

A szentélyt a testem tartja. Rajtam áll

vagy bukik. Innen már csak lefele visz.

Megemelem: eltart. Eltartom: megemel.

Ínséges időkben meghajlik a lélek.

Szép álomutamra enged. Átlendít a transzba.

Gerjed és magába öl. Akár a tükör.

Addig mint élő pillangó

vergődöm egy gombostűre szúrva.

Az emlékemet nincsen kire hagynom.

Befalazom a gyilkosság szóba.

Aki adta, messze jár…

(Mikor kerülök át, magamon, a túlra?)