2015.01.18. 08:26, Dudás Sándor
Mondhatom azt, rendbejön.
Mi jön rendbe? Mi a rend?
Száz ész százfelé gondol,
s nyomában magyarázatok,
egy se áll meg, mind rohan
vaktába, mire figyelne,
magának önmaga fontos,
mégpedig a legfontosabb!
Egyik másikra nem figyel,
néhányuk összeütközik,
pusztán azon, ha máson nem:
mit keres itt a harmadik?
Udvariasság? Megértés?
Türelem? Tolerancia?
Ezek csak bennünk léteznek,
ettől vagyunk ám emberek!
Érted, ugye, mit akarok
kihozni sok légből kapott,
öt érzéken átszűrt
valót. Ami, lehet, így valótlan,
pedig próbálom tartani,
kötőféknél fogva a rendet.
Milyet? Magam, ha jól értem,
igen, magamat, pontosan.
Kezdjem amiből kiindultam.
Honnan indultam, honnan ki?
És: hogyan! A másik nem onnan,
ez holtbiztos, mint ahogy él,
él és figyeli szavaim, hátha
általuk megérti, ami itt bent.
Nem állhat ott, ahonnan
én indultam, csak mert ő.
A törvényszerűség látszatán
szavak, vergődnek, mindegy
nekik csönd, hang. Ragozzam?
Víz, szél, harang, stb. Önmagát
teremti, él. Meg nem áll,
szárnyas agyi szívverés.