2014.11.17. 16:17, Fabó Kinga
Épp ráér és erre jár
Tetszem neki.
Tetszenék, ha észrevenné.
Figyelmeztetem.
Tetszése kegyként reám háramol.
Nem tudtam, hogy női kukkolók is vannak.
Pedig régóta ismerek egyet.
De eddig még nem kukkolt meg.
Neki peep-showban a helye,
ahol kedvére élvezhet
egyedül, tét nélkül.
A részvétel, a részvét
idegen tőle. Jó ő mások rovására
maga, -élvezkedésére.
„Mert én olyan jó vagyok ám:
még az Onkológián is jártam.
Csak hogy lássam.”
Nézi, nézi, élvezi.
Élvezi, hogy nézheti.
Élvezi, hogy élvezhet. És részt
vennie nem kell.
Kukkol drukkol nehogy észre
vegyen valamit,
amit nem kéne.
A jóságot letudja egy óra alatt.
Kiélvezi, szalad-szalad elvei
mentén magát, menteni.
A mentalitást ismerem: elvek, üres
általánosok, koncentrációs
táborok. Beavatkozni?
Csak azt ne. Kivárja, míg mások
nem avatkoznak be.
Nárcizmusa tócsájában úszkál.
Jó nagy. Jókat lubickol.
Ha más is jön, eliszkol.
Titkon élvez, gyűjtöget.
Most épp, férjeket gyűjt, be.
Mert neki nincs, bitorolva
a másokét, birtokolja.
Lopakod- lopva, meri.
Mint befőttet, elteszi.
Mélyhűtője kész
fagyasztott-férj gyűjtemény.
Szüksége, más, férfire nincs,
mirelit nő, elégedett,
magától, ilyen kipihent.
Egójával betölti be
tapasztja, a másét le
hengerli le
apasztja.
Tolul, mint egy gőzhenger. Tolul,
mint egy tank. Egy jó nagyot csönget. Jön.
Kopog a cipő-sarka.
A könyveket, is szereti.
Jön, a példányért. Elteszi.
Aztán átballag az ellen-
felemhez. Közel lakik.
Tőle is begyűjt egyet.
A kezéből ki nem adna, semmit.
Ha egyszer meg-kaparint valamit,
az az övé csak az övé,
gyűjteménye, nő nődögél.
Tollait, tőlem gyűjti be.
Belelop, gyöngybetűibe.
Gyöngysorrá fűz, gyorsan eltűz
velem.
Visel vagyok, ékszere
van, uszoda-bérlete.
Énjében tocsog. Locs-pocs.
Beszél, beszél. Egyfolytában
bombáz. Szavakkal ostromol.
Kóstol, énje kulcslyukán
kukucskál. Nyit a lyuk, zár.
Beleámul, rá nem lát,
se egójára, se rám.
Szólnék volna? - Belém fojtja.
Rá se ránt.
Nem kérdez. Nem reagál.
Én beszélek, ő unja.
Ha végre szóhoz jutok. De nem jutok.
Így ő beszél, én unom.
Bombáz énjével, letámad.
Elönt-eláraszt
a tócsa. Ha érdemes volna,
úsznék benne egyet. De
a medencéje tele.
Vele.
Voyeur-ködik:
énje fölött őrködik. Takarék-
lángon ég. Nem hevül. Nem hevít.
Élteti a megszokott.
Inkább egy kokott!
A kokott adakozó.
Ő viszont jó. Nagyon jó.
Jó bő lére ereszti.
Kavargatja, keveri.
De nem tud mit, kezdeni
vele, elfő, a leve, beleve-
ri magát.
Fallosz-fokon áll.
Mint egy fakanál.
Kavar tovább, nem okul. Az okkult
neki idegen. Megkukkol
most engem.
Máskor mást o-lyan mindegy.
(első megjelenés: Eső, 1999/07, majd kötetemben: Fojtott intenzitással, fojtottan, 2002)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
nem kevés, doki, de pontosan nem tudom szám szerint, mert még rendezés alatt áll az ane-ciklus... math egyetlen verset engedélyezett ebből közlésre, mert a többi közreadása (szerinte) "még nem időszerű"... néhány évvel ezelőtt már olvasható volt itt ez a vers... emlékeztetőül (és búcsúzóul) felteszem ide... a többivel pedig talán majd egyszer jövök...
math:
helixonia
ébertelenül gyengéd „frász”-olmány a hetedik (típusú) hatványon
helixoniában periodox-állam
partja csiga-ház-csicsa
s ott nincs vita
feltört a feltárt szétfolyam
a nincs-idő téri
zöld-roham
(olyan!)
s (m)ilyen mélyen ért zúdulása
iram-spirálisának búgása
(uram!)
orom szögell
s üröm-múlásokon szökell
a lét
ahogy reá-lilul a zárvány
s a látvány-szivárvány
lappangó üstökén
az üstökös
a magányos tökös
vagány
vágányain a révületnek
s az épületnek
ablaktalan de átlátszó falán
mint légnemű titok-máz
tolong-lobong a „bong”
és dong ó dong már dong
és döng ó döng már döng
(a „frász” – a „frász”!)