Versfarmer II.2014.06.06. 07:51, Dudás Sándor
Szélnek hajlongó
nyárfacsúcs mögött
fényvárat épít az
alkony,
lassan alásuhan
a színek ruhája,
felmutatja időnk
véres ingét.
Ha nem leszek,
a színeken
majd mások
boronganak,
az emberlét
ábrája változtathatatlan.
X.
Pesti kirándulás
szikraképe:
a forgóajtó
oldalra fordított
mókuskerekét
tapossunk.
Az előttünk araszolók háttal,
az utánunk
tipegőknek hátunk.
Célunk eszelős,
fel sem sejlik: ők hova, merre.
Sürgetést érzünk,
igyekezni kell,
magunk miatt vigyáznunk
egymás sarkára.
XI.
Majd írok valamit, ha
- hamarosan -
ott leszünk Széphalmon,
Kazinczy sírjánál.
Egy gondolat már van:
a Nyelvújító maga száznál több szóval
dúsította nyelvkincsünket,
többek közt:
keringő, füzet, lakoma,
féltékeny.
Sírjánál elmondom gondolatban:
nagyot fejlődött a nyelvvilág,
rengeteg új szó jött,
mióta szemét lehunyta.
Ha feltámadna,
hüledezne, fejét ingatná.
Én pedig elmutatnám
imént említett
szavait - kézjelekkel.
A jelnyelv-változathoz
mit szólna a Mester?
XII.
A konnektorba dugom,
mondjuk a nyarat,
ragyog a zöld fény,
mondhatnám fának, virágnak.
Az ittlét tudatom
gyökereinek táplálója,
lankadatlan és változó.
Vereségeim leírhatók,
győzelmeim, ha vannak,
lobognak, zászlóként
a lélekvár csúcsán.
XIII.
Ha kezembe venném
amire vágytam,
öt ujjam elég lenne,
mégis marad a vergődés
szárnyrajza.
Elém siet a temető.
Apám a „féllábú-falábú
jó suszter” vállán
átvetett cipőpárokkal
sántikál át a helyhez kötött
időn.
Első versem.
Anyám szeretete.
Holdig felsajduló magány.
A csend szívembe kiált:
ablakon benéznek
atyafiak,
tekintetükben: el nem fogadás.
XIV,
A közeli erdő
nem őrzi kóborlásaim,
kiirtott fenyves liget,
eltűnt ösvények,
új fák.
Váratlan őz, róka.
A dűlőn eltüntetett dombok.
Templom, ministrálkodásom.
Iskolába menet
beszólok
Lacinak, Palinak,
ki él még, hol, merre?
Tűnődve nézek
emlékpillangók után.
XV.
Julika virágot locsol,
muskátli, rezgő, petúnia,
sarkantyú, nőszirom, rózsa,
meg a többi
nevétnemtudomka.
Kis kapával körbelazította a földet,
teknőt csinált,
és nem locsolóval locsol,
a szépek érzékenységét tisztelve,
általam hordott
teli vödörből mer vizet
a virágok tövéhez.
Szememben gyengéd
nyugalom fészkel.
XVI.
A kert elején
homokhalom,
terméskövek közt vérvörös
muskátli pompázik
macskánk felett.
Szegényke,
nemrég még térdemen,
mellemen
feküdt, karmolászva,
dorombolva fejezte ki
szeretetét.
Emlékek igazgatnak:
Milka kutyus elé
élő egeret visz a szobába,
karmai közül elengedi,
mutatja: Milka, fogd meg,
dobd fel, játssz vele!
Az egér fut, Frici mancsa
lecsap.
Milka csak les,
nem játszik
az egérrel,
azt sem tudja:
itt nyugszik cica-barátja.
Élt tizennyolc évet.
Apja: Miss Lord,
oklevél őrzi:
„Szolnok Szépe” volt.
|