XVII.

 

Vásárolni megyek.

A pékségnek

saját boltja,

kitűnő friss a kenyere.

Másik üzletben viszont

bő a választék, gusztusos a hús.

Hoppáz a gond:

az üzletek

nem egy helyen,

egyik erre, másik arra

s nem kicsik a távolságok.

Biciklim hű,

igencsak emlékséges,      

ősszel lesz ötvenegy éves.

Hiába az

alkatrész-implantációk.

Egy helyt drót-fűzött a nyereg -

beleakadhat fenekem

takarója, jó nadrágom...

Felírok mindent,

ami kell -

agyamnál

- magammal erről nincs vita -

a papír jobb memorita,

így bármelyik boltba menjek,

polctól polcig kóvályogva,

mintha  némi

pálinkát nyakaltam volna -

csak keresek,

ki tudja, mi, hol van?

Nekem ez elég!

Tudatom szabad legyen,

terhelje csak

kötelesség,

s ne mellőzhető kényszerek!

 

XVIII.

 

Megyünk

Pestre a Ghymesre,

hallgatni

szív-lélek zenét,

szándékom: felköszöntsem

Tamást, napokba múlt ötven.

Két  hét se kell még:

Könyvhét lesz.

Fontos program,

találka ismerősökkel,

kiadóval.

Új könyveket

átlapozni képzelettel,

emellett annyi látvány,

a kispénzű

könyv-imádók

áhítattal jönnek-mennek.

 

XIX.

 

Julika

puszival ébreszt,

nem szól, kezével mutatja,

kedves mosolyt

mellékelve:

jó lesz felkelni… magától

nem fő kávé…

Ebből a gesztusból

tudom, ma

jelnyelvet gyakorolna…

 

XX.

 

Nyársalunk,

ha fenn az első csillagok.

Téglakört rakok,

halomban a fahasábok.

Felkarikázva

hagyma, paradicsom,

kenyérszeletek tányéron.

Szalonna kér:

faragjak neki nyársbotot.

Csillaghullást

néztünk augusztusban,

elbűvölten a csodától,

át az égen

„Szent Lőrinc könnyei” potyogtak.

 

XXI.

 

Csend-tömbök

az éjszakában.

Csillagközökbe

fúrt szemem,

látok végre ismeretlen

élőlényt?, szól róluk

annyi híradó…

Izgat, várnám: milyen lehet

agytól agyig kommunikáció?

Ragyog a csillagvilág...

 „Van-e ott is élet, s ha van

ily’ bús, mint a földi?”

Búsabb!

Téridőn, dimenziókban

el- s áttűnve,

szükségletekért háborúzva,

száguldó űrhajóban élni!?

 

XXII.

 

Kikapcsolódás:

vetem magam

régi újságokra.

Imént hoztam egy csomót -

mennyit rejt még a fáskamra!

Hányadszor lapozok köztük,

egy-egy cikken csodálkozva –

ezt nem is olvastam még,

pedig eltelt tíz-tizenöt év…!

Kéz- és gépiratok száza

menne a kukába,

ha nem szól a szomszéd,  

a MÉH átveszi,

inkább legyen

mozgássérülteké a pénz!

 

XXIII.

 

Festménytémák

száza fejben…

Halogatom, készülődök...

Egy akvarell-sorozat

kihúzna a fontolgatás

mocsarából.

Olaj, vászon? Régen gátol,

képzett művészbarátok

művei fektetve sorba

műterem fal mellett várnak

jópénzű vásárlóra.

Nagy mesterek sorsa

lopódzgat be tudatomba:

miután  - még jó, ha nem éhen - haltak,

remekeik milliókért

cseréltek gazdát!

 

XXIV.

 

Gaztól tisztul a homok:

horolok,

horolok,

horolok…

Kapát nem kell

földbe vágni,

csak mint arcot,

borotválni -

jó, hogy tükör nem kell hozzá.

Verejtékben úszik testem,

szemem sós verejték marja,

égetnek a napsugarak,

bőröm pirul, enyhén barna.

Lélegzéssel párhuzamos

ütemre húzgálom kapám.

Ha sietek,

tüdőm jelez,

ha nagyot hajlok – derekam.

Lazán fogni kapanyelet -

nem lesz hólyagos tenyerem!

Izomláz így is fenyeget,

megszokni nem lehet…

Oka a kor? - Ne higgyétek!

Pihenésül

gereblyézek, vasvillával

kirázom a port a gyomból,

s Nap-prédának szétterítve

szabadulok gazda-gondtól!

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés