" A lélek belső zarándokútja alatt elnyert válaszok túlmutatnak mindazon, amit a külső érzékek és a hozzájuk kötött intellektus valaha is nyújthatnak." / Rudolf Steiner/

Gyöngyszín- perc pillanatok, villanások, érzések, érintés és a vele járó megejtő varázs...Tavasz illat, virágzó mandulafák rózsaszín szirmú csodája. Zsongító, érzékeket felkavaró, álomszép telihold, fénye túlcsordul szíven, átfolyik lelken, száll, énekel lelkemben a dal. Nyárkék égen nyargalászó bárányfelhő-csordák, siklóernyősök hada a Hármashatár-hegyen, szívemben a repülés hiánya---Csak a szelíden tiszta pillanatok simogatják így a lelkem, ringat a tavasz, a nap csókolja bőröm, a szél néha játszin, néha dühödten futkos a házak között, mérgesen tépi a házak tetejét, majd rácsodálkozik a tavaszi égre, lassan, simogatón lággyá válik, mesélnek szél ujjai a ruhám alá bújva, a hajam borzolva, hozza szívembe a sivatag képét...Calais-ban álltam talán ugyanígy, az Exupéry úton, néztem, bűvölten, ahogy a kétszárnyú repülő beköszönt, a komphajók búgtak, dízelolaj átható szaga, a kikötő remegett a lábam alatt, a tenger hullámzott, morajlott, sirályok feleseltek egymással, a napkelte a Csatorna felett olyan szívet markolón szép volt, sosem feledem, a mély, hullámzó sötétből lassan, bíbor-szépen ragyogott fel a sziget, a doveri fehér sziklák szikráztak a reggeli fényben, hófehéren, tömören, a tetején az erőd magabízón nézett rám, a tenger a nappal játszott, konténer hajók siettek távoli céljuk felé,  a víz felcsapott a hajótest oldalán, sós íze megmaradt a számban, elbűvölten néztem a csodát, a sötétkékből kilépett Dover, a kikötő, tenger mosta, szél cibálta sziklafalában sok-sok titokkal, vitorlások hada egy másik, el nem érhet világ üzenetével....szívem visszahozott a budai csillagos ég alá, Krisztinaváros harangja megnyugtatón ölelt, és a tiszta, csillagokkal hintett bársony- ég alatt csöndes-halkan kinyitotta hatalmas, álomszép megigéző, varázsos virágát a tulipánfa....