Nagyításhoz >>katt a képre<< – forrás

Ukrajna egy igazságtalan ország, még soha nem vette figyelembe az én igazságomat, ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az ő igazsága mellett síkra szállni.

Magamnak sem tudom pontosan megmagyarázni, mostanában miért utasítom el sorban a lapoktól, rádióktól, folyóiratoktól érkező  felkéréseket, hogy az ukrajnai helyzetről – akár publicistaként, akár szépíróként, akár csak személyes gondolataimat megosztva – nyilatkozzam. Az is furcsa, hogy máskor miért vagyok túlságosan is aktív véleménynyilvánító, most pedig miért nem blogolok ebben a témában, miért hárítok és miért mutatok közömbösséget – holott itt élek a fenekestül felforgatott és súlyos veszélyeknek kitett ország határain belül.

A legfőbb oka tartózkodásomnak az, hogy bár az én hátamon is csattanhat az ostor, valahogy mégis, kezdettől fogva hidegen hagyott és hagy a nagy csetepaté. Nem az én harcom ez, egyetlen szereplőjével sem tudok azonosulni, egyetlen politikai erő, érdekcsoport, régi vagy új, legális vagy illegális formáció mellett sem tudnék kiállni. Nem váltam sem szurkolójává, sem ellendrukkerévé egyik megmozdulásnak, átalakítási folyamatnak sem, mégpedig azért nem, mert hiába vagyok maximálisan érdekelt vagy akár elkötelezett is abban, hogy Ukrajna lakosai nyugodtan, biztonságban és lehetőleg jólétben éljenek, s hogy megillessék őket a szabadságjogok, hiába szállnék síkra emellett, ha eközben nem tudom elhinni a mostani folyamatok egyetlen szereplőjéről sem, hogy a kívánt (vagy legalább a korábbinál kedvezőbb) helyzetet előállítani képes lenne.

Hárításom másik oka az, hogy amióta kaotikussá és naponta változóvá vált a helyzet, egyre kevésbé vagyok képes a tendenciákat és a háttérben meghúzódó érdekeket felismerni. A napi (olykor szenzációs, nem ritkán rettenetet is keltő) eseményeknél jobban érdekelnek a feltételezhető összefüggések, az, hogy mi miért történik, hogy ki kinek kedvez. De ha még az események közvetlen okát, értelmét és következményét sem tudom belátni, akkor hogy lehetnék képes a rejtett érdekek, háttéralkuk, hátsó szándékok, belső hatalmi harcok és külső nagybirodalmi szándékok dolgában eligazodni? Hiába vagyok biztos abban, hogy az ukrajnai forradalom (egyelőre) nem jelentett egyben demokratikus fordulatot is (csupán a hatalmi érdekek újrarendezését), hiába vagyok biztos abban, hogy mindabban, amit a média segítségével nyomon tudunk követni, abban gyakran több a manipuláció, a ferdítés és a találgatás, mint a tényleges összefüggésekre is rávilágító közlés – hiába tudom mindezt, ha eközben nem tudok többet. Ilyen esetben talán jobb hallgatni és csak magamban tűnődni ahelyett, hogy mondjuk ilyesfajta meglepő következtetésekre jutnék.

Interjúkérésre vagy cikkrendelésre nem olyan nehéz nemet mondani – talán csak akkor kellemetlenebb, ha a kérő közeli barát, jó ismerős, a lap vagy rádió pedig általam megbecsült orgánum (ilyenkor a túloldali értetlenségre részemről kis lelkifurdalás a reakció). De ennél élesebb helyzet is adódhat, amikor nehéz színt nem vallani.

Felhívott telefonon a helyi írószervezet elnöke és közölte, hogy megfogalmaztak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik az orosz agressziót és síkra szállnak Ukrajna területi sérthetetlensége mellett; megkérdezi, aláírom-e. Nem, nem írom alá. Első szóra megérti és sem magát nem hozza, sem engem nem hoz kellemetlen helyzetbe azzal, hogy megkérdezze, miért nem. De meg tudnám-e magyarázni úgy, hogy ha őt nem is, legalább magamat meggyőzzem döntésem helyességéről? Tudnék-e eléggé hitelesen érvelni azzal, hogy Ukrajna igazságát például azért nem tudom elfogadni, mert ez az ország közel negyedszázados létezése alatt lényegében elutasította a területén élő nemzeti kisebbségek igazságát, mi több, lábbal tiporta jogaikat (lásd például a nyelvtörvények körüli hisztériákat; és itt persze nem csupán a kárpátaljai magyarokról van szó, hanem – közeli példát hozva – arról is, hogy a ruszin nemzetiség és nyelv létezését a hivatalos Ukrajna a mai napig nem ismerte el). De tudok nyomósabb érvet is: ez az ország nem nyújt állampolgárai számára sem szociális, sem egészségügyi, sem gazdasági biztonságot, nem szavatolja sem a jog előtti egyenlőségüket, sem pedig egyéni és kollektív jogaik széleskörű gyakorlásának lehetőségét. A társadalmi élet minden területét mélyen átszövő és arroganciával párosuló korrupció alapjában teszi lehetetlenné az emberi méltóság megtartását.  Azonban a fentiek elleni tiltakozása jeléül az írószervezet még soha nem fogalmazott meg nyilatkozatot… Ukrajna a szememben  igazságtalan, komisz ország, amely még soha nem vette figyelembe az én igazságomat – ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az ő igazsága mellett síkra szállni. Hogy ezt megtegyem, azt előbb ki kell érdemelnie. Viszont maximálisan kívánom, hogy erre meglegyen a lehetősége.