Igaz történet.

Éjszaka fél egy van. Itt ülök a szobámban, és remegek, mint a nyárfalevél. Írhatnám úgy is, hogy Ilonka néni se hideg, se meleg szobájának falán a festmények úgy lógnak, mint tegnap, az óra ketyegése sem változott meg. Tőle balról az utcára néző ablakredőnyök leengedve, a TV biztos bömböl, mert épp most ment tönkre a harmadik füle, de nem érdekes, mert így is alig hall valamit.

A gyomra összeszorulva, kezei enyhén remegnek, és Maja  unokájának hálás, aki épp itt van vele, és belediktált egy idegcsillapítót, és beküldte az utcáról mielőtt összeesett volna , amíg a rendőr felvette az adatokat. Középmagas, barnahajú, szép egyetemista lány, aki szeret szépítkezni, beszélgetni a  Fesbook-on, de most ő is ideges volt.

Nem Ilonka néni kutyája ugatott veszettül, megállás nélkül, jelezve valaki be akar jönni, vagy már bent is van a kertben, vagy az udvarban. Az én Miki kutyám nem a kapu felé fordulva csaholt, hanem a kert felé. Kiugrottam a jól felmelegített ágyamból, kinyitottam a kijárati ajtót, és kikiabáltam

– Van itt valaki?

   Válasz nem jött. Még jó! Talán válaszolni kellett volna?

– Én vagyok, épp lopom, amit találok.

  A kutya engem figyelt, kicsit csendesebben, de fejével hátrafelé fordulva nem hallgatott el. Válasz nem jött, és észrevettem a levelesládámban két levél is fityegett, hát úgy, hálókában elmentem a levelekért, persze a számlák érkeztek. Igaz, a kezemben egy vastag üveget tartottam, mert mintha sokra mentem volna vele, ha a férfi rám támad, na de hosszú haj, rövid ész. Visszamentem a szobámba, felbontottam ugyan mekkora a számlám, de a kutya ismét vadul ugatott. Magabiztosan megindultam a házból lesni kifelé. Van ablakom, amely az ebédlőről a kertre néz, de nem láttam semmit sem. Bebotorkáltam a konyhába, mivel nem gyújtottam meg a lámpákat, és a konyhaablakhoz érve láttam egy alakot, aki éppen lehajol. Megfordultam, és berohantam a szobámba. A rendőrség számát tudom fejből, mert sajnos hasonló eset nem egy történik a faluban. Rögtön hívtam a rendőrséget, de most már a bátorságom a sarkamba szökött. Alig tudtam kidadogni, hogy betörők vannak az udvaromban, utca házszám. Az unokám egyre arra biztatott, hívjam a fiamat, de én nem akartam, mert ha elkapja az illetőket, agyonveri vagy lelövi őket, és börtönbe kerül minden további nélkül. Így is jobb lenne, ha nem tudná meg.

Az ablakon néztünk kifelé a szobából, a rendőrőrsre ismét rátelefonáltam, jönnek-e már. Csak egy perccel előbb ideérnek elkapják őket, vagy még annyi sem kellett volna. Azt hiszem meghallották a rendőrautó zúgását, és uzsgyi neki, vesd el magad, át a kertemen, és be a félig összeroskadt házba, persze mi úgy láttuk arra kifelé szaladnak. Megérkeztek a rendőrök. Az unokámmal elmondtuk, amit észleltünk, és megindultak az első utcába keresni a tetteseket. Mi ismét az ablakra tapadtunk, és láttuk, amint a roskadozó ház padlásáról kikukucskál az egyik, és kimentünk az utcára, amikor a volt szomszédom a két gyerekével kijött szintén az utcára.

Mi gyorsan visszavonultunk, és vártuk a rendőröket. Amint megérkeztek, kimentünk, és akkor elmondtam, hogy láttuk amint kukucskálnak a rendőrautó eltűnte után, és kijöttek az utcára.

Felismertem a sötét kabátjáról, és alacsony termetéről a szomszédomat.

 Persze tiltakoztak, azzal, hogy nekik is jelentették, hogy jár itt valaki a romhalmazaik körül, és azért jöttek el.

- Hogy termettek itt pillanatok alatt?  - kérdezte a rendőr.

- Jelentette neki X.Y.

- Gyerünk megkérdezzük.

- Pár nappal ezelőtt szólt.

Össze vissza hazudozott.

A rendőrt is kezdte kihozni a sodrából.

Megtaláltuk a vasat, amit elvittek, a disznóetető kisebb vályúját már kimozdította a volt szomszédom a helyéről, de az nem könnyű, és a két gyerekkel nehezebben vitte volna el. Meg a fene tudja mi is hiányzik.

Átmentünk a kertjébe, kerestük a vasakat, és a volt szomszédom „megtalálta”.

Persze tagadott. Akkor rámutattam a volt kerítésére, és nem nyomdafestéket illető szavakkal mondtam előtte a rendőröknek.

– Nézzék meg! Lebaszta a kerítést teljesen. Két utcára totál nyitva van a házam. Már bejárat is van. Csak az nem jön be, aki nem akar.

Attila hallgatott. Erre nem volt mit mondania, hiszen világosan látható: kerítést megette a fene, a volt konyhájának romjai nagy része a kertemben csúfosodik, és én tehetetlen vagyok.

Az unokám, és én is, teljesen felébredtünk, csak az én mellkasomban érzek most már enyhe fájdalmat, de nem szédülök, és ez már nagyon jó jel. A gyomorgörcs is felengedett.

Holnap első dolgom lesz megkérni valakit, hívja fel a siketnémák egyesületét, és jőjön el hozzám a mester, mert siketen nem hallom meg a kutyaugatást, azt sem, ha jön valaki, na meg aki nem tudja milyen rossz érzés megsiketülni, az ne is tudja meg soha.

Holnap elutazik az unokám, és teljesen egyedül maradok ebben a nagy hodályban, és szeretnék legalább hallani.

Most félnem kell a volt szomszédomtól?

Most reszkessek tovább a következőtől, aki talán nem csak kint matat, hanem bejön a házamba?

Töredelmesen bevallom: Ilyenkor hiányzik a férfi a házból.