2013.09.26. 17:32, kodrane
Szekéren
Ketten ültünk a szekéren
Egy hosszú, fárasztó nap után,
Én a serdülő lányka
S a ráncos arcú nagyapám.
Eltűnt a nap az égről,
Szürke lett a fű, a fa
S már megjelent a horizonton
Az esthajnalnak csillaga.
Magasra rakott búzakévék
Vetettek puha ágyat,
Fáradt testünket elringatták
Pihenésre éreztünk vágyat.
A szekér mozgása andalított,
Nem érzékeltem hol vagyok,
Csak néztem az égen kigyúló
Milliárdnyi csillagot.
Úgy gondoltam a végtelenben
Egy porszem vagyok csak, semmi más
Ez az éjszaka nem létezik,
Ez csupán csak egy látomás.
S hogy ott a csillagok fölött,
Valaki vigyázza léptemet,
Ha úgy akarja, semmivé válok,
Vagy a fények fölé felemel
Lassan betakarta testem,
Az égnek gyöngyös harmata,
És egyé váltunk a végtelenbe
Én és a fényes éjszaka.
Gratulálok,nagyszerű vers! István