"A bogáncsnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljon ha jön a szép kikelet..". - Izidor sörös rum fogyasztása közben, egy pillanatra meghökkent. Igen szerette átkölteni a dalokat, ezt a, bizonyos Sándor nevű Petőfi által költöttet is. Míg sörös kriglijét rummal illette, hogy aztán rumos sör-rumkoktéllal virágozhasson, addig megbotránkozott saját, már-már iszonyatos kegyetlenségén. Egyáltalán, hogy jut eszébe, a kedvenc virágát bármilyen korlátok közé szorítani?
Igen, Izidor kedvenc virága a bogáncs volt. Kicsit tapadós, ragadós, de legalább olyan szép, mint mondjuk a leveles növények közt a csalán. Mit tehet az a szerencsétlen arról, hogy minden kisebb, nagyobb Nityka kezét összetüzesíti?
A bogáncs egy gyönyörűség, nem hervadozik, nyugodtan vázába rakhatjuk decemberben, csak alig érzékeljük, hogy már kikókadt, a rajta kívül senkitől sem kedvelt élővilágból. Van tartása! Fáradtan is önmagát adja. A mai világban ez akkora nagy lózung, hogy még Izidor is kötelességének érzi ezt kiemelni!
Már majdnem az egész kriglikoktélt - nem kell kétségbe vonni senki szavát, még az övét sem, három-négy csepp sör mindenképpen volt benne - elfogyasztotta, amikor, mint általában hasonló helyzetekben, veszedelmesen idegferdítő hangon újfent rázendített.

Erősen őszbe fordult már az idő, akárcsak az ő koponyájából kinövő hajszálak. Nedves szellő próbálta segíteni imbolygó útját, lelassultan emlékezett, hogy valaki azt mondta "járt utat, járatlanért el ne hagyj". Felülbírálta, mert a felfedezők sosem a kitaposott ösvényen mennek. Még néhány rövid monológot mondott a bogáncsvédelmi törvények felvirágoztatásáról, aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen. Még néhányat kiáltott három-három horkolás között.
- Aki leizidórázik, azt bebogáncsozom!
Aztán a durmolás teljesen eluralta. Az orrán egy didergő tücsök melegedett, bár az eléggé kihűlt, ezért visszaugrott a nyirkos fűbe. Forrt benne a bogáncsszerető sörös rum. Hajnali tizenegy órakor ébredt, hálószobájuk lábtörlő szakaszán. Soha nem voltak másnapossági tünetei. Ahhoz, hogy ilyen masszívabbat aludjon, dupla tartálynyi tankolást kellett végeznie. Felült.
- Hé Jolán, mi ez a sok bogáncs? Az arcom is csupa karmolás... Nézd, az alsó lábszára, főleg bokaszinten megdudorosodott.
- Te sovány fejű dagadék, ha Pityu és Lajoska nem hoznak haza az éjjel, hamarosan virágoskert lett volna belőled! Bogáncstermő! Csak azért mondom, mert néha meg-megébredtél, és elkezdtél óbégatni, “a bogáncsnak megtiltani nem lehet...” cimű rémdalt, meg azt is, hogy bogáncsfarmot akarsz nyitni.
Izidor egyenként leszedegette a kis tapadókat, a hajából és szakállából külön mókázással, mert maximalista volt. Nem vetette meg azt, amit más sem, de ha kocsmázik, akkor ne fél-amatőrként tegye.
Ennek ellenére, ő viselte a kalapot otthon. Máskor, ha éjjel kettőkor került ágyba, akkor is elsőként jelentkezett le munkahelyén, ez a mostani kirívó eset volt. Ilyen makulátlanul tiszta, lekáderezett előélet után senki sem mondhatott neki ellent.
Néha megvitatta a dolgokat, bár mindig előzetesen döntött. Most viszont, saját felkiáltása őt is meglepte.
- Vágjátok ki a fákat, szántsátok fel a kertet, a tanya körüli rétet is tisztítsátok ki! Bogáncsot akarok, sok-sok bogáncsot! Amiben majd Jolánkámmal, egyetlenemmel, meg Pityuval és Lajoskával annyit hengergőzhetünk, amennyit akarunk!
Ezen a ponton roppant össze a nő, felsikoltott. Előbb a konyhába rohant, hogy ledobálja a tányérokat, aztán jobbnak találta visszamenni. Egyenként széttaposta a bogáncsfejeket, amelyeket Izidor magáról leszedett, megfogta két darab, két méteres gyermeke négy tenyérnyi kezét és elkiáltotta magát.
- Hazamegyek a mamához, Izidor!
És cselekedett. Közben Izidor nyolc tojást, egy nagy felszeletelt szalonnadarabra ütött, és egy fél kenyérrel megfrüstökölte. Várt. Jól tette, mert húsz perc múlva megérkeztek.
- Te szégyentelen! Nem juttattad eszembe, hogy a mama eladta a fejem fölül a házat és most egy félszemélyes sátorban lakik...
- Hol is, Jolánka?
Jolánka ismét felsikoltott, majd potyogó könnyek között jelentette ki.
- Saját bogáncsültetvényének kellős közepén.
- No, akkor munkára fel, a mama a példakép, vagy nem?