Tata, két hobbija közül, kizárásos alapon éppen az egyiket gyakorolta. Nem főzött, hanem vonatozott. Általában, végigdolgozza azt az alig félnapnyi közös irodába zártságot, ám akkor összecsukta laptopját, és a támasznak döntött fejjel nézegette az odébb suhanó felhőket, mert rézsút felfelé látott hátrahajtott fejjel, aztán a ritmikus vonatzaj altatódalára lecsukódtak szempillái. Ritkán aludt el, de akkor úgy, ahogyan általában a hamar, mélyen és regenerálóan alvók kasztjába tartozók.
Talán tizenöt percnyi szundítás után úgy érezte, hogy túlaludt mindent - elkésik már nem is emlékezett honnan -, kábán odaszólt a mellette ülő, aludni próbálkozó hölgynek.
- Rózsika kérem, főzzön egy kávét, így nem lehet dolgozni!
Aztán visszahuppant a feje és tovább aludta azt a néhány percet, amit beérkezése előtt még megengedhetett magának. Már bőven Plpiesti után voltak, a nő nagy szemekkel nézett körül és figyelte Tatát, aki bármilyen pozícióban csodálatosan tudott durmolni. “Ez az ember alighanem magyarul beszélt az előbb, tehát ezt a kínzó álmatlanságot, ami engem gyötör, valószínűleg egy magyar nyelvlecke megoldaná. Hatodik órája nyúzom magam és a legnagyobb alvásra koncentrálásom ellenére sem sikerül követni ennek az embernek a példáját, aki hihetetlen, de úgy tűnik, hogy értelmesen beszélt hozzám az előbb és negyed másodperc múlva már megint aludt.”
Tata három perc alatt végigálmodta a szombat délutánt. Kis unokájával a parkban jártak, olyan mai gyerekeknek szánt elektromos autócskával.
Laurában még ott zsongott a gyermek, mert valahol látott egy régi hintalovat és kortársaival ellentétben, ő arra vágyott. Tata és a teljesen ugyanolyan nevű apu, már százszor megígérték, hogy csinálnak neki egyet, mert a kereskedelemben ilyesmit nem lehet kapni. Ezek ugyanis visszafejlesztenék a gyereket a tartós játékfogyasztásra. Épp azon a délutánon egyeztek meg arról, hogy a következő hétvégén, amikor szombat reggel Tata megébred, rögtön neki is fognak.
Igaz, a kislány nem számolt azzal, hogy a hintalovak nem járnak maguktól, de olyan energiabomba volt ő, hogy nem hiányzott neki a kisgyermekeket szedentarizmusra szoktató.
Tata előbb az óráját nézte, aztán a kislányt. Éppen fontolgatta, hogy valamilyen fondorlatos cselt be kellene vetni a hazaindulás érdekében, ám mielőtt megszólalt volna, döbbenten érzékelte, hogy Laura egy habtéglákból egymásra rakott, még vakolatlan falat bábul. Nem lehet tudni, hogy a mindenáron városkép változtató nagy egylet összmunkája, vagy egyszerű kereskedelmi bódéépület kezdeménye.
“Mindegy” gondolta, másnapra megtudják, az ilyen falak gyorsan épülnek manapság. Az is lehet, hogy csomagolt homokot fognak a gyerekeknek árulni, mert az márkásabb a játszótéri homokozóénál.
De vajon miért nézi ez a gyerek olyan átszellemülten, mintha legalább a “Fehér csipkés macska karnisa” című kedvenc meséjét hallgatná?
- Kicsim, itt volna az idő. A mami megfőzött ma helyettem, mert én jöttem veled.
- Tudom Tata, haza akarsz menni, hogy kitúrd a konyhából, de várj amíg az előadásnak vége!
- Milyen előadásnak, csillagom?
- Hát a bábelőadásnak!
- Menjünk el délután a bábszínházba?
- Milyen bábszínházba?
- Oda a Sas alá...
Tata nem akarta, hogy Laura még egyszer toppantson, ezért újabb próbálkozást tett.
- Na most mutasd meg gyönyörűm, hogyan tudsz ralizni, lépj a pedálra!
- Nem megyünk, amíg az előadás véget nem ér!
- Még mindig nem értem, milyen előadás, drága?
- Hát ott! Nem látod a fejeket? Az a szélső, a gonosz fej, azt mondta a herceg-királyfi fejnek, hogy fejbe vágja.
- Azok az emberek ott beszélgetnek?
- Nem emberek, hát nem látod Tata? Fejbábok! Az egyik csak félfejbáb, a másik vállfejbáb, van amelyiknek csak a haja látszik.
- Azok emberek...
- Ugyan, bábszínház! A herceg-királyfi azt mondta, hogy megvív vele.
- Így mondta?
- Nem, valami olyasmit mondott, hogy jól bepancsol. Nem tudom, én szeretem a pancsolást, de azt hiszem, ő megvív vele. Akkor a gonosz fejbáb elkiáltotta magát, “sört, sört, sört”, a herceg-királyfi pedig, hogy “jó lesz neked a víz is”. Különben, lassan mehetnénk palotaépítő ragacsért.
Akkor szinte egyszerre fordultak profilba a csak Laurának játszók - a többi gyermeket a profán mászókázás, visongás, trappolás, homokozás kötötte le - és Tata meglepetésére, a "színpad" mögül kijövők, meghajló bábszínészekhez hasonlóan taszítottak ki fejenként egy-egy talicskát. Pont erre volt ugyanis szükség.
- Látod kicsim, hogy ezek emberek?
- Tényleg... Ez a modern bábszínház! Szabadtéri, és nem a fejükkel mozgatnak egy Katinka baba formájú, szép szereplőt, hanem a nyakukra nőtt fejjel nyűgöznek le.
- Olyan nyűgös lettem, de olyan nyűgös... Menjünk már haza végre!
- Várjál Tata, előbb megtapsolom őket, aztán eszünk. Én alszom egyet, te meg ha akarsz, főzhetsz.
- Akarok, Laurám!

A vonat, már a külvárost érintve robogott az Északi pályaudvar irányába, Tata odafordult a mellette ülő nőhöz és megjegyezte.
- Bocsánatot kérek asszonyom, úgy emlékszem, mintha egy pillanatra megébredtem volna.
- Igen uram, olyan irigylésre méltóan jól aludt és a hangjából, mindjárt a második szó után, ha meg nem bántom, leszűrtem, hogy magyar.
- Miért bántana?
- Mondja hol lehet beiratkozni magyar nyelvleckére?
Tata még jobban elámult, mint unokája bábelőadásának fejes és fejetlen része alatt. Majdnem megkérdezte, miért akar, de gondolta nem beszéli le. Ám a hölgy magától kibökte:
- Sosem tudtam vonaton aludni és a munkámhoz tartozik. Három-négy hetente, kénytelen vagyok Suceávára felvonatozni. Nekem így közelebb a csatlakozás. Nagyon szeretnék közben aludni, mert ez teljesen kiesett idő, de sosem tudok. Maga viszont, ahogy behunyta a szemét abban a pillanatban elaludt. Már tudom, hogy ehhez a magyar beszéd segítette hozzá! Tehát, ha megtanulom a nyelvet, én is képes leszek önhöz hasonlóan végigdurmolni az egész utat.
- Én általában végig dolgozom, csak néha alszom egy keveset, de akkor nagyon. Ha megadja a telefonszámát, vagy valamilyen elérhetőségét, találok magának tanárt.
Közben azon morfondírozott, hogy talán nagyon régen volt gyerek, vagy még most is az, mert értette is Laurát, meg nem is. Ezt a hölgyet nem is érti meg, de a lényeg máshol van... Begurultak az Északiba, búcsút vettek egymástól és hazafelé -  életének nagyobb részének otthont adó, átmeneti lakásába -  már azon morfondírozott, pontosan hogyan készítik el azonos nevű fiával, Laura hőn vágyott hintalovát. Meg azon is, hogy a fejesek, fejetlenek, vagy a fejetlenek fejesek. És persze, a mély alvás titkát megtudva, valahogy hozzá kell segítenie ezt a szegény suceavai hölgyet, a legkézenfekvőbb megoldásra.