Egyedül hajózva térben időben
Nem figyelve semmire
Egy asszony csókja ég a számon
Mint megfogant átok örökre,
Hogy még nehezebb legyen a halál
Lényegem röppen tova ott ő ahol él
Minden virágzó tavasz kikelet
Pezsegve lennék, ha őrizne!

Magamba zártam a jelen idő ólom súlyát
árnyékom holdkorongot rajzol a porban
itt élek én is veletek s néha néha talán még
boldog is voltam elolvadt napjaim aranya
egy új életnek futára tán lehunyom szemem
és álommá szelídül a zord valóság.
Rejtőzik egy ritka fény a virágok levelén
amelyet nem értek benne pihen álmodik
a lélek formátlan feszül benne a jóság
végtelenje és tükrözi nyári vizek csillagos
éjét csokorba kötve az Atyaistennek.

Mért lesz egyszer vége.......

Ladányi sor, Ladányi sorsa.

Ládányi sör, ládányi sör se.

…ha van sör és víg asztalom,

barátaim vígasztalom.

Emlékek, édes eltűnt gyermek emlékek,bronz barna napfény
forróságába merülő emlékek,napsugár hevíti
tépi,nyitja a rózsa bimbójában
szunnyadó pillanat derűjét.Eszmélet és varázs kapuja.
Illatok ívén táncoló gyermeki eszmélés csókja
Elszakadás a mindenségtől,ösztönös lépések
anyám karjából a néma sors felé.
Hófehér napfény,szunnyadó pillanat
balzsamos időn át perceim elhulltak

Egyedül a tengereken
Egyedül az emberekben
Egyedül csak fű,fa,virág
Egyedül lépek megyek hát tovább.

Csak egy gondolat.....