Levél az ápolónőkhöz

Ezt a szabadverset idős asszony írta, aki hosszú évekig Skóciában egy öregek otthonában élt. A nővérek, az ápolók, de még az orvosok is demensnek gondolták. Halála után találták meg ezeket a sorokat....

Lát engem, nővérke?

Amikor rám néz, azt gondolja: mogorva öregasszony, lassú, mindenben bizonytalan, zavart tekintetű, aki mindent lepecsétel, amikor eszik, nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre, hogy fogytán van az ereje, kedve. Olyan, mintha nem is tudná mit csinál, minden lépcső magas neki, és nem látja hová, merre tart. Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent más csináljon vele, etessék, fürdessék, egyebek. Ilyennek lát?

Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám!

Szeretném elmesélni ki vagyok én, aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik, mikor maga nővérke úgy akarja. Nézzen rám! Tizenéves kislány vagyok, akit a szülei szeretnek! Tizenhat éves csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz...Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, és be is tartja. Huszonöt éves:kisbabája van. Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak. Negyvenes: gyerekei felnőttek, kirepültek a házból. Itt a férjem, még mindig örölünk egymásnak. Ötvenéves koromban jönnek az unokák, gyerekzsivalytól hangos a ház, újból vannak gyerekeink szerelmemnek és nekem.

Sötét napok közelítenek, meghalt a férjem. Jövőm a magány, a szomorúság. Az enyémeim a saját gondjukkal-bajukkal vívódnak.Az emlékeimnek élek és a szeretet van bennem. Az ember elszürkül, ha öreg és beteg, kicsit tán ütődötttnek is látszik. De hát egy öregasszony vagyok, bája tűnt-ereje fogyott. Ebben az öreg testben mégis egy fiatal lány lakik! Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra. Szeretem és újra átélem az életem, mely gyorsan elrepült.Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni.

Ha felnyílna a szeme, nővérke, sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna. Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!

....Ott álltam a Bajcsy kórház folyosóján és átsuhantak rajtam a szavak, miközben a sokadik nénikét mosdattam, és láttam milyen hálásak egy apró érintésért, egy pohár vízért, a simogatásért, szimplán emberi szavakért. Hát ezért életcélom, hivatásom segítés....

Vissza a bloghoz

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés