.

Hazámnak nevezni
már nem tudlak téged,
te Kárpátok ölelte föld.
Nem tehetsz róla,
de hitvány lett véred,
csak zászlód, csak az maradt,
piros, fehér, zöld.

Teérted rég
még igaz magyarok haltak,
˝szolgaföldben nem nyughattak˝,
és most eladva a föld,
a házak semmin lebegnek,
milliós adósság jut
minden felsíró gyereknek.

Hazámnak nevezni
már nem tudlak téged,
tolvajok, rablók
vertek testeden tanyát,
kiárulnak mindent,
legyen az szent,
ha kell, gyermektől az anyát.

Fiaid, lányaid
már túljárnak az Alpokon,
s velük ment a jövő is
ugyanazon a lábnyomon,
amin régi vezéreink
hódítani, zsákmányolni jártak,
és most gyermekeid szolgának állnak,
Lehel és Bulcsú gyilkosának.

Hazámnak nevezni
nem tudlak téged,
földed már nem lehet haza,
vérszívó kullancs bankok
senkivé emésztik,
a balga népet,
kinek magyar az ajaka.

Hazának nevezni,
hogyan tudnálak?
Nem tudom rég, e szó mit jelent,
ellopták, kiárulták
a hitvány kutyák,
kiknek pazar ólja a Parlament.

Kapzsi, koncra éhes dögök,
tele zsebbel nézitek, hogy a nép,
˝az Isten verte nép˝
saját vérében hörög
az út szélén,
hol ott vannak hagyva,
júdások vagytok,
s eljön a nap,
hogy tietek lesz az ő jutalma!

… Legyél újra a hazám.
Erre, csak erre vágyom,
nincs még egy darab föld
ezen a világon,
nincs, nincs semerre,
hol a magyar, magyarabb lehetne.

Legyél a Hazám,
legyél az újra,
állj saját lábadra,
nem kell mankód, Európa!
Hisz te tudsz járni,
Európa az, ki rosszban sántikál,
gyönge hamvaidra vágyik,
hogy álljon, megálljon
a büszke ˝Déva vár.˝

Legyél a Hazám,
mint ahogy őseimnek voltál,
kiket két folyó karoddal
álomba ringattál,
kiknek Kárpátok láncaiból
fontál édes szabadságot,
legyél a Hazám, és
dörzsöld ki szememből
e lidérces, átkozott világot!