Gondolatok az államcsödről!

,,Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol
békétlenség van!" Szent Ferenc
Tanárokkal, közéleti személyekkel beszélgettem az elmúlt napokban
politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas
feszültség, harag, elkeseredettség - és ha nem lennék ferences
szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet -, mely újból

és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai
csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az
iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból
ugyanabba a témába torkolt: "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol
a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa
lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember
régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám
szemmel nézve legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira
megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel
fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen
ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. ,,Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet - próbáltam mondani. "Kit érdekel? Azért kapják a
fizetést - mondja egy főiskolát végzett személy -, hogy nekünk is
fizetést adjanak!"

Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet, és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla, és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbolydult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik,
és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon
értékesíteni, és emiatt államcsődöt jelent be?

Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot
megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az
államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan
átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem
tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat
vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át.  A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik
kiadni az embereknek a megtakarításokat.
Persze, az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt
mondta, hogy: ,,A hatalom mindent megtett!". Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: ,,Elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? ,,Hát - jött a kitérő válasz -, mikor mentem reggel a munkába, biza itt is, ott is le volt takarva 10-20 halott az út szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5-10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, aki azonnal telefonál, ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy-két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény!

Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk egy
nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről.
Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszivatták, és ahol most
is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert
másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a
nyomornegyedben most 45-50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz.
Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott  finomított kábítószer
után visszamaradó kokain-malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító, egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására?
,,Sajnos - jött a szomorú válasz -, nincsenek tervek, elképzelések ilyen
sok tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam,
- bár nem jön, hogy elhiggyem -, hogy amikor a nyomornegyedben az emberek
elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl-hátul elkapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!

Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik leggazdagabb
országában, mely négyzetkilométerben akkora, mint  Európa. Persze, lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt  kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.

Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte
megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos, mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat,
intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.

Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra!
Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak,
bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el
dolgozni! Nagydiákjainkat elvittük egy-egy napra napszámba krumplit
szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi
munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal
elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a
télen ki lehet fűteni. Persze, lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk
kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha
egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk,
ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.

Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva
vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a
balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges
indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani,
mérsékelni békés, nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt
húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én
nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő
gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!

Istenem, adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket
elviseljük, és csendes, szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait
megoldjuk!
Légy velünk az éjszakában, Istenünk!

Szeretettel, Csaba t.

Csíkszereda, 2011. szeptember 20.

 Kérem szépen továbbítsátok.............