Megint csavargó körúton voltam. A Tápió áradását figyeltem, és közben menekültem előle. Szó szerint kell érteni, mert olyan gyorsan követett a víz a falun keresztül, hogy szinte futnom kellett előle. Az emberek, mind kint voltak házaikból, és serénykedtek értékeiket mentendő. Már a Kossuth úton is bokáig ért mikor arra gondoltam, szólni kellene anyukámnak, hogy jön a víz. A kis hegyen átvágva tudtam csak megközelíteni házunkat. A kerítésen átugorva rohantam figyelmeztetni édest. A kapun már nem mehettem, mert ott is támadott már a második természeti elem hömpölyögve, az alvég felé. A gangra érve láttam, hogy anyukám egy hokedlin ül. Lihegve mondtam, - jön a…

Anyukám sírt, és közben csak meredten nézett előre. Én is arrafelé néztem, miközben lassulva befejeztem mondandómat. -…víz.
Megláttam a kertünket, vagy legalább is, amit a tenger meghagyott belőle még szemeimnek. Elrohantam a gang végére, és két lovas kocsit láttam, miközben mentették az óvodásokat. A lovaknak majdnem a hasukig ért az ár a Kossuth úton. A gumis kerekeknek csak a legteteje látszott. A kocsik tele voltak óvodásokkal, síró hangjuk elnyomta a falu szokatlan hangjait, melyet a víz morajlása, és az emberek hangos szapora beszéde, kiabálása okozott. Visszamentem anyám mellé és néztük a tragédiát, amit a sors akarata kényszerített ránk. Mindenki serénykedett az egész faluban. Csak mi ketten anyukámmal, voltunk mozdulatlanok. Csak néztük a vizet. Én hallgattam anyukám elkeseredett pityergését. Fel sem fogtam milyen veszély leselkedik ránk.

A dugella már csak két méterre volt a házunktól. Anyukám könnyei is mintha csak szaporították volna a tengert, mely felfalni készült bennünket, és mindenünket.

A víz emelkedése megállt, és a föld gyors iramban szürcsölni kezdte a sokra sikerült koktélt.

Ahogy jött, el is ment. Anyukám, még négy nap múlva is a házkörül járkált, és aggódva figyelte nem áztak e fel valahol, az alap nélküli vert falak. Mert ezek a falak olyanok, ha egyszer rendesen feláznak, összedőlnek. Elkerült minket a tragédia. A ház, még ma is áll, de nem volt mindenki ilyen szerencsés. Akit ismertem, senki nem emlékszik ilyen nagy vízre. Azóta sem volt.