" Ne engedd, hogy a bukás szíven üssön, és ne engedd, hogy a siker a fejedbe szálljon." / Will Smith/

 A kései nyári nap forrón ölelt magához, tombolt, minden erejét beleadta a napsugarakba, a hátamon folyt az izzadtság, Shaun, a bárány-hátizsák alatt  patakocskák csorogtak le rólam, a megfeszített tempó nem engedett gondolkozni, az adrenalin kimosta egy időre a sok rosszat amit mostanában átéltem. Öt hosszú-hosszú hónap óta nem mertem erre biciklizni, most érett meg a bátorság, ha kell a hétfejűvel is megküzdök, meg egy házzal is, nem számít. Cserkő nekem a enyhet és a nyugalmat adja, bátorságot merítek a hely szelleméből, a tó nyugalmából, a patak hűséből. Pompázatos őszi kikericsek ájuldoztak az árnyékban, néztem csoda-lila bársony szirmaikat, szívemmel símogattam sorra őket, szomjasak voltak, esőfelhő sehol sem messze láthatáron... szívszorítón szép ősz párás-ködös-borongós-fátylas leheletét hozták felém, a galagonya rubintját, a csipkerózsa vidám pirosát. A patak alig folyt, a kegyetlen, eső nélküli hetek leapasztották, most nem láttam szitakötők tünde táncát, hiányzott is... A tó nyugodt volt, zöldesbarna,  egy sarokban összegyűlve piszkos-hártyás izé lebegett önfeledten, vízinövények, apró halak, a csönd és a béke lógatta le lábát a magas-mohos sziklafalakról körben, az erdő suttogott csak a cserfákkal, a patak locsogott csak a kövekkel, rákokkal. Ültem szomorún, a vizet bámultam, kerestem, vártam, mint már annyiszor, hogy itt majd megnyugszom és feltöltődöm, hát most hiába vártam... Vidám bárányfelhők úsztak a vakítón nyár-kék égen, a patak halkan csacsogott, megborzongtam, nem találtam a helyem. Mostanában sehol nem találom a helyem, és ez a többi szokásos magam kereste sziklával súlyosbítva nyomja a  szívem... a megoldás pedig ott röhög valamelyik elfeledett pókhálós sarokban, és gúnyos mosollyal figyeli, hogyan keresem szívem szakadtával, lelkem nyugalmával, átvirrasztott éjekkel, kósza nappalokkal, halkan kacag csak nehogy észrevegyem, isten ments, még megtalálom a helyes utat és végre indulhatok...