Csőben2011.09.10. 05:14, Boér Péter Pál
Ferus bácsi vezénylete alatt, a tábortűz rakásra kiválóan alkalmas bal parton, a menedékházhoz vezető hídtól, folyással ellentétes irányban, nagyjából száz méterre körbeállva harsogták, hogy „ez a nóta, nóta, nóta körbejár” és minden nóta eléneklése után más valaki választott következő nótát. Erre a fiúk viszonylag hamar ráuntak és a csillagos éjszakában némelyek a vízesés alá, mások másfelé csatangoltak el. A lányokkal való éjszakai csevegéssel, ami valamitől mindig egészen más, mint a nappali sokáig nem lehetett betelni, de Andris úgy gondolta, hogy kipróbálja magát milyen az, amikor egyedül van segítség nélkül, magára utalva. Felsétált a menedékházba, ahol a bérelt szobában senki nem tartózkodott. Előkotorta elemlámpáját és elindult a folyás irányába a bal parton lefelé, ahol egy idő után a folyó zúgása, az erdő sötétje és a szél sejtelmes hangja elkezdte kikezdeni a bátorságát. Nem adta fel, még sok volt a barlangig, amire a nappali túráról emlékezett. Valahol fenn az oldalon megtalálja. Néhányszor mellé ment, aztán visszaereszkedett, majd talált egy viszonyítási pontot, ahonnan már valóban a hatalmas barlang bejárata ásított rá. Nem volt ez olyan nagy barlang. Egy nagy bejárat, olyan 15-20 méter hosszú, remekül fel lehetett használni sátorozáskor esővédelemre. Ám a tátongó bejárattól 8-10 méterre a baloldalon volt egy ici-pici rés, azt még napközben észrevette, úgy döntött megnézi mi van a túloldalon. Alig tudott átpréselődni és egy kisebb teremben találta magát. Egészen kicsi volt, de fel tudott egyenesedni, két, három lépést minden irányba képes volt megtenni.
- Ennyi volna az egész? - gondolta és a korántsem tartós elemekkel ellátott lámpájával megvilágított egy még szűkebb nyílást, mint ahol bemászott. Lehasalt,bevilágított. Nyirkos volt a kő, valamilyen forrás féle, vagy esővíz, ki tudja mi okán. Úgy tűnt, hogy a résbejárattól emberhossznyira kitágul a járat, bepréselte magát. Valóban kitárult az előző teremnél még kisebb terembe. Bekandikált, a gond csak az volt, hogy beszorult a szűk járatba. Kezeit is egészen szerencsétlen módon úgy tartotta, hogy azok helyet loptak el tőle, képtelen volt előre, hátra, jobbra, balra vagy bármerre megmozdulni. Úgy gondolta, ahová az ember feje befér oda ideális testalkat mellett a többit is bepréseli. Ez akár igaz is lehet némi túlzással, de nem egy nagyjából két méter hosszú csőben. Pillanatok alatt az addig ismeretlen klausztrofóbia tünetei hatalmasodtak el rajta. Nem annyira attól félt, hogy nem találják meg, ha megtalálják sem tudnak vele mit kezdeni. Aztán elkezdett gondolkodni és rájött arra, hogy a megtalálásra sincs szószerint semmi esély, olyan helyre mászott, ahová nem kellett volna. Latyakos, agyagos, büdös talajt látott szűk térrel, ha a kezeit mozdítani tudta, a fejét nem. - Ezért másztam én ide be? Ezért vittem a bőrömet vásárra, hogy megmutathassam magamnak, senki másnak milyen vagány gyerek vagyok...
A kő szorította. Nyár volt, de hamar el kezdett fázni, a fogai vacogtak, testében rettegést érzett, remegett, szeretett volna megmozdulni. Nem csak a nyakát és fejét, illetve a lábfejeit, hanem úgy egész testében és nem tudott. Eluralkodott rajta a pánik. Elkezdett fogadkozni.
- Az életben mégegyszer ekkora baromságot nem csinálok, ha innen kijutok. De kijutok-e és ha igen, hogyan. Úgy be vagyok ide szorítva, mintha lebilincseltek és betonba öntöttek volna.-
Patakokban folytak a könnyei, zokogni nem zokogott, bőgni sem bőgött, kiabálni sem kiabált. Minek?
Az övéitől legalább fél kilométernyire, egy barlangbejárat szélső járatának, szélső járatából nyíló cső belső felében volt a feje. Öt méterre sem hallatszott volna el. Didergett, úgy gondolta, ha a húsát egész testében lemarja a kő, akkor is kimegy innen, mert nem bír itt maradni. Minden erejét összeszedve hátralökte magát, annyit érzett, hogy egy centit valóban hátrált és volt a testének már olyan része, ami nem tapadt a sziklafalhoz. Azokat használva még egy fél centit, aztán tíz centit, majd egy araszt, a végén egy fél métert hátrálva, nagy horzsolásokkal kikerült.
- A lámpa bent maradt, hadd égjen magának, nincs az a pénz amiért érte mennék.
Kimászott a nagy bejárathoz, lecsúszott a lejtőn. Csak a hold világított. Visszajutni is életveszélyes volt lámpa nélkül, mert a Körös fölött egy szakaszon, egy méter széles párkányon kellett végigmenni.
- Többet nem viszem a bőrömet vásárra - gondolta - ha kell, egy órán át megyek azon a tíz méteren.
Rátapadt a sziklafalra és valóban hosszú idő alatt, biztonságba került. A 15 méteres magasságból, a Körös szikláira lett volna az érkezése estében. Az erdőn keresztül már nem lehetett eltévedni.
Visszaérkezett, a patakon megmosakodott, a büdös agyagtól és a nóta, nóta és nóta még mindig körbejárt, amikor a szobában legelsőnek lefeküdt.
Senki nem értette, hogy mitől álmosodott el ilyen hamar.
|
Hú de szorult helyzet lehetett!