" Lassan értette meg, amit egyébként régóta tudott: hogy legkeservesebb csatáinkat szélmalmokkal vívjuk." / Müller Péter/

Mikor nem fáj a létezés, és a gondok is elsüllyednek, mintegy a színházi süllyesztő fekete homályába, és a lét simasága végigsimogat, átfolyik rajtam, a csendesen puha derű fény-aranyba fog egy röpke délutánt, a problémák rózsaszínbe csomagolva várják a megoldást amit majd a ballagó idő hoz talán, a gondolataim nem húzzák le magam kovácsolta szívszenvedés, baj, örök szomorúság, csak a szimpla derű marad a felszínen, mosolyok, szelíden csillogó barátság szétpattanó gyöngyszín gömbjei, az erővonalak elbújnak egy játszi kis időre, hogy majd másnap összegubancolódva kerüljenek elő, álomképek csöppet sem hamis üzenetei integetnek az ajtó mellől, vágyak megtestesültnek látszó illékony árny-üzenetei, vagy ahogy Fekete István olyan csodaszépen írta: " A vágy nagy erő! A vágy majdnem hit. Nem kell erőszak, könyöklés, hangoskodás, pénz-csak vágy, és az ember útjai arra kanyarodnak." És csendesen ringva a lét határtalan simaságán tiszta vágyaim veszem sorra, válogatom, osztályozom, rendbe rakom őket, a régieket leporolom, az újabbakat kicsit megsimogatom, hogy teljesülhessenek, és mikor másnap a magam szélmalmaival oly keservesen harcolva rájuk nézek, eszembe jusson a boldog pillanat, a lét simasága, a lélek tisztasága...